„Szerintem”

Állítson bárki bármit, nem árt folyamatosan figyelmeztetnünk magunkat: nincs olyan, hogy általános igazság. Legalábbis azzal kapcsolatban, ami nem evidencia, hanem megítélés kérdése. Zseniális vagy csapnivaló egy előadó, egy lemez vagy egy dal? Egyikünk így gondolja, a másikunk úgy. „Ízlésbeli kérdésekről felesleges vitatkozni” – tartja a mondás.

Bárki legyen is egy kritika szerzője, kijelentő mondatai elé nyugodtan tegyük oda: „szerinte”. Hogy ne mindig Dávid Lacit emlegessem, Zozzie szerint valószínűleg az idei év legkiválóbb albuma a Mastodon Emperor of Sand-je. Szerintem nem az. És szerinted? Mert hogy pontosan az, aminek te gondolod. De az is, aminek Zozzie vagy én tartom. Ahány ember, annyi igazság.

Hogy miért filózom ezen? Mert magam is, ha egy kijelentést olvasok, hajlamos vagyok azt tényként kezelni. Holott az csupán egy vélemény. Laci gyakran értékeli úgy egy-egy zenekar munkásságát, hogy, mondjuk, az ötödik albumig hibátlan az életművük. Ebben nem feltétlenül egyezik a véleményünk. Úgy tűnik, az övénél jóval alacsonyabb a „tűréshatárom”, kritikusabb vagyok, a hozzáállásom jóval kevésbé rajongói, mint az övé. (Lehet, hogy ezért is válok le rendszeresen egy-egy általam már nem annyira érdekesnek tartott zenekarról.)

Mondok egy példát. Ha jól emlékszem, Lacinál a Souls of Black albumig tart a Testament tökéletes szériája. Nálam tudod, hol zárul ez? Ugyanott, ahol kezdődik: a The Legacy albumnál. Holott akkoriban nagy rajongója voltam a zenekarnak, de már a The New Order-t sem éreztem olyan egyenletesen magas színvonalúnak, mint elődjét, a Practice What You Preach-nél a hangzás is változott, a Souls of Black-et pedig szinte már untam, nem tudtam egyben végighallgatni. Műsoros kazettán volt meg – eladtam, és ma már semmilyen formában nincs meg.

Persze olyanok is vannak, akik nálam sokkal elutasítóbbak, kritikusabbak. Kinek van igaza? Lásd fent (mindenkinek).

Egy neves rockzenei újságíró többször is elmondta, azért hagyott fel a lemezismertetők írásával, mert nem akart kritizálni olyan műveket, amelyeket szerzőik apait-anyait beleadva hoztak létre. Én azt gondolom erről, hogy a kritika valójában nem kritika, hanem vélemény. A fogyasztó véleménye. A zene, amellett, hogy szellemi alkotás, termék is. A művész az eladó, mi pedig vevők vagyunk. Ugyanakkor a véleményalkotás akkor korrekt, ha nem azt mondjuk, hogy „ez egy szar”, hanem azt, hogy „nekem nem tetszik”. Aki közszemlére teszi művét, az megmérettetik. Azt pontozni, véleményezni fogják: mindenki, aki hallgatja őt.

A szerző: Coly795 publikáció
A Rattle Inc. fanzine, majd az ugyanilyen nevű online heavy metal magazin alapítója, szerkesztője. Civilben is újságírással foglalkozik.

Legyél te az első, aki hozzászól!

Válasz írása

Az email címed sehol sem fog megjelenni.


*