Mercyful Fate: Mercyful Fate EP (1982)

Noha oldalunkon megemlékeztem már a Melissa-ról, és a csapat egy 1982-es fellépéséről is írtam, ezt az anyagot sem hagyhatjuk figyelmen kívül, már csak 35. születésnapja miatt sem. Értelemszerűen a csapat megalakulásának történetébe, előéletükbe nem megyek bele, ez esetben kizárólag a négy dalra fókuszálok. Ami érdekes a dologban, hogy ez volt a zenekar első, a kiadónak pedig a második kiadványa.

Valahol bizarr belegondolni, hogy 1982-ben, amikor csúcsra járatódott a N.W.O.B.H.M., majd egy évvel később a Metallica, a Slayer és Anthrax, illetve őket megelőzően az Exciter lefektette a thrash metal alapjait, feltűnt a színtéren egy dán kvintett, amelyet semmilyen skatulyába nem lehetett belegyömöszölni. Csak elképzelni tudom, mennyire megdöbbentette a rajongókat, ahogy a korong elkezdődött az A Corpse Without Soul-lal, ugyanis ilyen dalszerkezettel azelőtt még nem találkoztak. A négy nóta minden ízében kimerítette a progresszivitás fogalmát, ugyanakkor a dallamok révén (Doomed by the Living Dead, Devil Eyes) volt kapaszkodó a szerzeményekben, a Nuns Have No Fun hátborzongató hangulatáról pedig már nem is beszélek.

Minden tekintetben egyedi és különleges volt a zene, amelynek középpontjában egyértelműen King Diamond énekes állt, a hangja egy az egyben sokk-ként ért, érhetett mindenkit. Erre a muzsikára nem lehetett felkészülni. Ahogy annak idején James Hetfield megfogalmazta gondolatait a Mercyful Fate-ről: „Teljesen egyéni módon közelítettek a zenéhez. Mondjuk, a nóta elején elnyomtak egy iszonyatosan gyilkos riffet, és aztán soha többet nem hozták elő újra. Csak vártad és vártad, hogy mikor jön vissza az a jó kis téma, de soha nem jött. Egy Mercyful Fate nótából minimum négy-öt óriási, hagyományos dalt lehetett volna összerakni. Olyan produktívak voltak, hogy az valami félelmetes, sosem spóroltak a riffekkel”.

 

King Diamond pedig így nyilatkozott: „Amikor elkészítettük a minialbumot, már előzetesen kidolgoztam a háttérvokálokat, egyfajta kórusszerű megoldást, de a hangmérnök közölte, hogy nincs időm mindent felvenni, csak egy sávot. Én meg: mi van? De hát azzal semmit nem tudok kezdeni! Erre megismételte, hogy nincs rá időm, felejtsem el. Hank még csak kétszer futott neki az A Corpse Without Soul-ban hallható szólójának, amikor az ember közbeszólt: Hé, nem érünk rá egész nap! Ennyi volt, a harmadik változat ment a lemezre, tovább kellett lépnünk. Óriási nyomás volt rajtunk. Így aztán, amikor kiderült, hogy az első teljes nagylemezre nyolc napunk lesz, mind lelkesek voltunk, úgy álltunk hozzá, hogy ez valami fantasztikus!”.

Miért is mondta ezt a mester? Mert az 1982. szeptember 25-én napvilágot látott EP-t mindössze két nap alatt vették fel a hollandiai Stone Sound stúdióban, a kiadót működtető Jac Hustinx produceri segédlete mellett (ő is keverte az anyagot). A hangmérnök szerepét Willem Steetjes töltötte be, a maszterizálásra pedig Belgiumban (a Foonban, Lierben) került sor.

Szóval annak idején így kezdődött egy bámulatos debütáló kiadványt megjelentető együttes pályafutása, majd utána még két másik tömény zsenialitást követtek el, de egy idióta gitáros derékba törte a karrierjüket. Ettől függetlenül/ennek ellenére a színtér egyik legkultikusabb, legbefolyásosabb, termékenyítő hatású zenekarává nőtték ki magukat, amely nélkül teljesen másképpen festene az underground/extrém metal mezőny.

A szerző: Dávid László616 publikáció
Első cikke 1994-ben jelent meg a Metal Hammerben. Hazánk első webzine-je, a Ragyogás egyik alapítója. Később a Stygian Shadows fanzine munkatársa, hazai és külföldi fanzine-ek/webzine- ek cikkeinek szerzője.

Legyél te az első, aki hozzászól!

Válasz írása

Az email címed sehol sem fog megjelenni.


*