Young-ok és Van Halen-ek (AC/DC & Van Halen)

Meglepően sok a közös bennük: Európában születtek és a családjukkal még gyerekként vándoroltak ki a tengerentúlra. A két testvérpár tagjai ráadásul egyidősek: Malcolm Young Alex Van Halen-nel, Angus pedig Eddie-vel született egy évben. Ráadásul családjuk egyéb férfitagjai is bekapcsolódtak a közös muzsikálásba. Tovább is van, mondjam még?

AC/DC

Az 1953-as születésű Malcolm Young és két évvel fiatalabb öccse, Angus a skóciai Glasgow-ban született. Családjuk nagy részével együtt 1963-ban vándoroltak ki Ausztráliába, és telepedtek le Sydney-ben. Legalább hatan vannak testvérek (azaz voltak: legidősebb bátyjuk, az 1933-ban született Stephen 1989-ben, a második legidősebb fiútestvér, az 1938-as születésű Alex pedig 1997-ben hunyt el), akik közül sorban a második, a család emigrációja idején 25 éves Alexander inkább otthon maradt, és a szigetországban indította el zenei karrierjét. 1967-ben Londonban megalapította a Grapefruit nevű csapatot, amelynek útját nem kisebb nevek, mint a Beatles tagjai egyengették. Ő a szerzője az I’m a Rebel című nótának, amelyet az AC/DC-nek szánt, és amit a csapat 1976-ban rögzített is (Alex énekével és Bon Scott háttérvokálozásával), de végül soha nem jelentetett meg. A dal néhány évvel később az Accept feldolgozásában jutott el a publikumhoz.

Angus és Malcolm: az első akkordok

A Sidney-be költözött testvérek közül logikus módon a legidősebb báty, az 1946-os születésű George kezdett először zenével foglalkozni. Gitárosként a 60-as évek legnépszerűbb ausztrál zenekarának, a The Easybeats-nek lett a tagja, amelynek leghíresebb slágerét, a Friday on My Mind-ot sok más előadó mellett Gary Moore is feldolgozta.

George az AC/DC történetéből sem maradhatott ki: az 1975-ös High Voltage albumon több hangszeren is, de elsősorban basszusgitáron játszik, ahogy tette ezt a csapat több későbbi lemezén is – úgy, hogy a stáblistán csupán producerként lett feltüntetve a neve. A kezdeti időkben, 1974-75 folyamán pedig gyakran ő állt basszusgitárosként a színpadon gitáros öccsei mellett.

A ritmusgitáros Malcolm kezdetben egy Új-Dél-Wales-i csapatban, a Velvet Underground-ban bontogatta szárnyait (amely nem tévesztendő össze Lou Reed legendás New York-i zenekarával), majd 1973-ban szólógitáros öccsével megalapította az AC/DC-t.

A legendás négy betűt a legenda szerint nővérük, az 1936-ban született Margaret elektromos varrógépén (Angus későbbi visszaemlékezései szerint anyjuk porszívóján) pillantották meg. A betűszó az alternating current/direct current, vagyis a váltóáram/egyenáram kifejezések rövidítése. Mi ezt a 80-as években még egyenáram/váltóáram-ként ismertük, ahogy állítólag az is helytelen, ahogy az együttes nevét világszerte – betűzve – kiejtik, Ausztráliában ugyanis „Acca Dacca”-ként ismerik őket. Még egy mondat Margaret-ről: állítólag Angus színpadon használt iskolás egyenruhájának az ötlete is az ő fejéből pattant ki.

Ebben a történetben még egy Young-ról kell szót ejtenünk, Angus-ék unokaöccséről, legidősebb bátyjuk, Stephen 1956-ban született fiáról, Stevie-ről, aki már 1988-ban is turnézott a csapattal, majd pedig 2014-től ő lépett a demenciában szenvedő, és éppen ezért a zenéléstől visszavonuló Malcolm Young helyére.

VAN HALEN

Alexander Arthur „Alex” Van Halen 1953-ban, öccse, Edward Lodewijk „Eddie” Van Halen 1955-ben született Hollandiában. Apjuk, Jan is muzsikus volt: klarinéton, szaxofonon és zongorán játszott, kisebbik fia az ő óhajára kapta – a nagy zeneszerző, Ludwig van Beethoven előtti tisztelgésül – a Lodewijk második keresztnevet. (Ahogy aztán majd Eddie is hasonló megfontolásból, Mozart emlékét megidézve adja fiának a Wolfgang nevet.) A család 1962-ben költözött át az Egyesült Államokba, azon belül is a kaliforniai Pasadenába.

A fiatal Eddie klasszikusokat játszott zongorán, amiben meglehetősen profi szintre jutott, ám amikor a testvérek a 60-as évek végén együtt kezdtek muzsikálni, a későbbi gitárost a dobcucc mögött találjuk, míg bátyja a hathúros hangszert akasztotta a nyakába.

A váltás a legenda szerint akkor történt meg, amikor Eddie megvette az új dobszerelését, amelyet elsőként, persze titokban Alex vett használatba. Amikor ezt az öcs megtudta, dühében azt mondta: „oké, akkor innentől te dobolsz, én pedig a te gitárodon fogok játszani!”

Első bandájukat, a The Broken Combs-ot a 70-es évek legelején alapították, majd amikor az már viszonylagos ismertségre tett szert, a nevét The Trojan Rubber Co.-ra változtatták. 1972-ben új zenekart hoztak létre, a Genesis-t, amelyben Eddie nemcsak gitározott, hanem énekelt is, basszusgitáron pedig egy Mark Stone nevű tag játszott.

Amikor szembesültek azzal, hogy Angliában már létezik egy ilyen nevű (1967-ben alakult, Peter Gabriel és Phil Collins nevével fémjelzett) csapat, a bandát előbb Mammoth-ra, majd 1974-ben Van Halen-re keresztelték át.

Eddie és Alex Van Halen

A hangcuccot addig egy bizonyos David Lee Roth-tól kölcsönözték, akit ugyan korábban már meghallgattak énekesként, de nem találták megfelelőnek a poszt betöltésére. 1974-ben viszont úgy döntöttek, inkább beveszik a csapatba, mintsem hogy folyamatosan fizessenek neki az erősítőkért. Ebben az évben cserélték le Stone-t is Michael Anthony-ra, a Snake nevű banda énekes-basszusgitárosára, ám az egyre gyarapodó rajongótábornak még további négy évet kellett várnia az első nagylemezre.

A basszusgitáros és a zenekar névadói között 2004-2005 környékén kezdett megromlani a viszony, amikor felmerült, hogy David Lee Roth esetleg visszatérne az együttesbe. Anthony inkább Sammy Hagar pártját fogta, így nem keltett különösebb meglepetést, hogy amikor végül létrejött a reunion, Hagar-ral együtt ő is az ajtón kívül találta magát. A helyét 2006-tól Eddie mindössze 15 éves fia, Wolfgang vette át, aki azóta is a csapatot erősíti.

A szerző: Coly464 publikáció
A Rattle Inc. fanzine, majd az ugyanilyen nevű online heavy metal magazin alapítója, szerkesztője. Civilben is újságírással foglalkozik.

Legyél te az első, aki hozzászól!

Válasz írása

Az email címed sehol sem fog megjelenni.


*