Paradise Lost: Host (1999)

Alábbi értekezésem tárgya a Paradise Lost 1999-es nagylemeze, a sokak által kritizált Host.

Talán kezdjük egy kis visszaemlékezéssel! 1999. augusztus 5., Sziget Fesztivál Nagyszínpad, rajta az akkor pályája csúcsán lévő, nagyon várt Paradise Lost. Sokadmagammal csak emiatt a koncert miatt mentem ki a kezdetekhez képest már teljesen más arcát mutató, törökbazár-jellegű Szigetre, és bizony sok furcsaságot láthattunk akkor: a Mantra együttes például hardcore stílusban nyomta a Hare Krisnát a krisnás sátorban, velük szemben pedig, a zsidó sátor mellett az ifjú rabbik ropták rá a táncot a porban…

A koncerten javarészt az előző One Second és a friss Host album dalait játszották, amivel az első sorok fanatikusait leszámítva egy kissé lehűtötték a nagyszámú közönséget. Sokan méltatlankodtak: „Mi ez? Depeche Mode? Szintipop? Hol a hangzás? Hová tűntek a gitárok?” És valóban: hogyan történhetett meg mindez? Írásommal erre is megpróbálok magyarázatot adni, ami nem lesz egyszerű.

A Paradise Lost munkásságát a kezdetektől követtem, és ez a mai napig is így van. Az utóbbi 10 év teljesítménye azonban meghazudtolta a fanyalgókat, hiszen a csapat visszatalált doom metál gyökereihez. De én most a Host-ról írok, illetve arról, hogyan jutottak el ehhez a hangzásvilághoz, amely merőben eltért a korábbi albumok rendkívül erőteljes és tiszta zenei világától. Nick Holmest, a banda énekes-zeneszerzőjét akkoriban annyit faggatta a sajtó erről a zenei pálfordulásról, hogy sokszor már olyasmit is nyilatkozott, hogy elege van a metálból, a sorlemezekből, az albumról albumra ugyanolyan hangzásból, hogy nem csoda, ha az ember azt hitte, a banda lassan kifúj. Elég volt ránézni az akkori fotókra: a fiúk rövid hajára, depressziós arcára a furcsán drogos/kékes hátterek előtt; még a lemezborítóra is jutott ebből a hangulatból. Voltak, akik bizakodtak, hogy jönnek majd az új rajongók, az igazán fiatalok – hát, szerintem ez elmaradt. Ez nem az ő zenéjük.

Lehetne számról számra elemezni, szétszedni ezt a lemezt, de nincs értelme. Az egésznek egyben van értelme, jelentősége. Nehéz anyag, és nagyon nyitottnak vagy depressziósnak kell lenni a totál megértésére, a befogadására. Hiszen mit is jelent a „Host”? Befogadást, elfogadást. A fiúk akkoriban nagyon szerették volna, ha ez a lemez is szól akkorát, mint a korábbi albumok, ez azonban minden szinten elmaradt. Akkoriban már javában hallgattunk más zenéket is, nem csak metált. Ennek fényében is állítom, hogy megérthető ez a lemez, minden nyilvánvaló vérszegénységével és hibáival együtt.

Akkor, ott a Szigeten azonban más is kiderült: a bandának nem áll jól a túl nagy színpad. Pár évvel később életem egyik legjobb koncertje volt az egykori E-Klubos fellépésük a Symbols of Life albumturnéja keretében, ami a feltámadást jelentette a gyengécske Believe in Nothning lemez után. A Host zenei témáira bizonyára nagy hatással voltak más irányzatok művelői, és ez az elbizonytalanodás végül egy komoly útkeresésbe vagy inkább kísérletezésbe fulladt. Így sikerült.

Mindenkinek ajánlom az album meghallgatását, különösen egy jó kis szomorú napon.

Gyarmathy István

A szerző: Rattle Inc.106 publikáció
A Metal Attack fanzine-t 1988 őszén indította két egri főiskolás, Benjoe és Coly. A lap a nyolcadik számtól jelent meg Rattle Inc. név alatt. A kiadvány összesen 18 számot élt meg, és 1991 tavaszán szűnt meg. A fanzine - negyedszázados kihagyást követően - online változatban, 2016 decemberében kelt újra életre a Facebook-on, és 2017 januárjában kapott saját felületet.

Legyél te az első, aki hozzászól!

Válasz írása

Az email címed sehol sem fog megjelenni.


*