„Gyakorlatilag elölről kezdtünk mindent”

Levélváltás Laz-zal, a Subject zenekar énekesével – 2. rész

D. L.: 1993-ban Rookie basszusgitáros és Byg gitáros távoztak a zenekarból. Ennek mi volt az oka? Komoly érvágást jelentett számotokra a két tag kilépése?

L.: Byg gyakran hangoztatta, hogy más műfajokban is kipróbálná magát, így nem ért bennünket váratlanul a hír, de természetesen nem örültünk neki. Rookie helyzete teljesen más volt. A zenekar az idő múlásával egyre fejlődött, ő viszont megragadt egy adott szinten. Nem hozott saját ötleteket, a basszustémákat is Gabby dolgozta ki helyette, és a banda iránti elkötelezettségét sem éreztük már az igazinak. Ezért úgy gondoltuk, hogy bármennyire is sajnáljuk, nélküle kell folytatnunk. Leültünk, megbeszéltük, és talán mondhatom, hogy be is látta a lépés elkerülhetetlenségét. Egy ideig gondolkodtunk azon, hogy beveszünk még egy gitárost, de arra jutottunk, hogy az elején is négyen voltunk, jó lesz nekünk továbbra is így.

D. L.: Ekkoriban történt a stílusváltásotok is; ez minek volt a következménye? Megcsömörlöttetek a death metaltól?

L.: Talán tényleg ez a jó kifejezés rá. Amióta metal zenét hallgattam, folyamatosan tendáltam az extrémebb irányzatok felé, ezt nem lehetett a végtelenségig folytatni. Sok új zenei impulzus is ért minket akkoriban, mi pedig az EP megjelenése után nem igazán tudtuk, mit tudnánk még kihozni a death metal/grindcore kettősből. Maga a műfaj is elkezdett új csapásokon haladni, azt éreztük, zsákutcába tartunk. Egyébként sem szerettük soha kétszer ugyanazt csinálni, ezért próbáltunk nyitni más stílusok felé. Nemcsak a műfaj telítődött, hanem mi is vele.

D. L.: Milyen új zenei hatások értek benneteket ekkoriban?

L.: Már korábban is folyamatosan értek bennünket a zenei hatások, hiszen azok termékeny idők voltak mind az új irányzatokat illetően, mind pedig az olyan zenekarok részéről, akik már nevet szereztek maguknak. Akkoriban kezdtük el felfedezni a régi kedvenceink mellett a grunge-ot vagy a death metal-ként induló, de új ízt hozó zenekarokat, például a Paradise Lost-ot. De sok más, dallamosabb bandát is akkor kezdtünk el hallgatni, mindenki a saját ízlése szerint. Danzig, Cult, Spiritual Beggars stb. Én addig a thrash-nél alább nem adtam, de az évek alatt telítődik az ember a folytonos csépléssel, kellenek új impulzusok.

D. L.: ’93-ban felpörögtek körülöttetek az események. Első lépésben Steve személyében új basszusgitárosotok lett; az ő zenei múltjáról mit kell tudnunk? A Subject előtt milyen zenekarokban játszott?

L.: Gyálon játszottunk egy fesztiválon, és a kocsiban javában bömböltettük a Cathedral Ethereal Mirror albumát, amikor színpadra lépett egy Arise nevű thrash csapat. Akkoriban már éreztük, hogy Rookie nem sokáig lesz velünk, a basszeros srác pedig zeneileg és színpadi munka tekintetében is nagyon jól nyomta. Megkérdeztük, hogy lenne-e kedve nálunk játszani, ő pedig rövid gondolkodás után rábólintott. Nagyon gyorsan történt az egész, szegény Rookie napjai meg voltak számlálva. 🙂

D. L.: Ebben az évben egy kétszámos lemezelőzetest rögzítettetek, felkerültetek a Metal Hammer Demonstráció I. válogatására, illetve megjelent bemutatkozó albumotok, a Wild Horses from the Clouds. Kérlek, foglald össze ezt az időszakot!

L.: Az egy megváltozott zenei érdeklődésű és felállású banda útkeresése volt. Amolyan „hogyan, merre tovább?” Ma már úgy hiszem, átestünk a ló túloldalára, nem volt az rossz, sőt, de máshogy kellett volna csinálni. Három dologra mindenesetre megtanított az az időszak: 1. nem tudok énekelni. 2. az angol kiejtésem „zseniális” 3. a korábbi, kevés kapaszkodót nyújtó, refrén nélküli dalszerkezetek ebben a dallamosabb közegben nem működnek olyan jól. De ennek ellenére, nyilvánosság szempontjából ez egy sikeresebb időszak volt. Több interjú, szereplés, koncert, nagyobb vagy jobban felszerelt helyeken.

D. L.: A 7” EP-ről két dalt, a Bury the Past After Redefining It-et és a Diaphanous Writhes of a Soul-t tettétek fel a korongra. Valamelyest megvariáltátok a dalokat? Egyáltalán miért szerepeltettétek őket a lemezen?

L.: Pontosabban csak egyet, hiszen a Diaphanous-nak csak a címe létezett korábban. A válasz pedig egyszerű: a Bury már egy új irányt vetített előre, és a Diaphanous szinte a kistestvére lett. Szerettük volna, ha az érdeklődők nemcsak külföldről, bakeliten tudják megszerezni, hanem sokkal egyszerűbb módon is hozzá lehet jutni, meg lehet hallgatni. Ezért érdemben nem is változtattunk rajta semmit. Addigra az EP A oldalát már magunk mögött hagytuk.

D. L.: A rajongók hogyan fogadták a lemezt? Milyen kritikákat kaptatok rá?

L.: Őszinte leszek: volt, akinek tetszett és volt, akinek nem. Azért azt el kell ismerni, hogy a negatív kritikákban is bőven volt igazság, de alapjában véve azt mondanám, hogy a lemez új hallgatói bázist épített számunkra.

D. L.: Megosztotta az album a rajongótábort?

L.: Szerintem nemcsak megosztotta, hanem le is morzsolta a régieket. Persze biztos voltak olyanok, akik mindkettőt meghallgatták vagy szerették, de nagyon nehezen tudom elképzelni, hogy valaki ugyanúgy értékelte volna a két korszakot.

D. L.: Milyen emlékeket őrzöl az 1994. márciusi, a Viking Klubban megrendezett Metal Hammer-estről?

L.: Már csak apróságokra emlékszem. Benkő László adta át számunkra az oklevelet, egy Paradise Lost- és egy Black Sabbath-feldolgozást is játszottunk. Az első dal alatt nem volt világítás, mi fuldokoltunk a sok füsttől, amitől elég enervált társulat benyomását kelthettük. Ennyi év távlatából ezek maradtak meg. Az mindenesetre örömmel töltött el bennünket, hogy közönségszavazáson lettünk harmadikok.

D. L.: ’94-ben Gabby is elhagyta a zenekart, akinek a helyére Nimród érkezett. Ennek a tagcserének mi áll a hátterében?

L.: Gabbynak egy nehéz döntést kellett meghoznia. Egyrészt volt egy komoly kapcsolata, a munkája és ezek mellett továbbtanult. A másik oldalon ott volt a zenekar, ami csak a pénzt vitte, és amiről akkor már látható volt, hogy nem is fog akkorát durranni. A Wild Horses megjelenése után még írtunk két dalt (a Bullet és a Sweet Dream című számokat), amelyek közül az utóbbit rögzítettük is. Aztán egy Riff-Röffös bulink előtt bejelentette, hogy ennyi, én pedig mondtam, hogy jó. Talán 5 percig sem tartott az egész. Nem váltunk el haraggal, csak akkor egy kicsit cserbenhagyottnak éreztem magam. Azt az egyet sajnálom, hogy nem beszéltük át a dolgot, akkor talán máshogy alakult volna minden. De az is lehet, hogy nem. 🙂

D. L.: Gabby-tól, Rookie-tól és Byg-től barátilag váltatok el? Egyik félben sem maradt tüske?

L.: Szerintem senkiben nem maradt. A három tag közül kettő maga döntött úgy, hogy távozik. Nálunk egyébként sem voltak nagy veszekedések, ajtócsapkodások.

D. L.: ’95-ben egy háromszámos demót rögzítettetek 13.53 címmel. Milyen célokat szolgált ez a felvétel, és miért váltottatok magyarra?

L.: Mivel mindkét tag távozott, aki addig a zeneszerzésért felelt, szerintem egyértelmű, hogy egy új gitáros hozza a saját stílusát. Mi pedig rájöttünk, hogy a Wild Horse túllőtt a célon, túl dallamosak lettünk. A dalszerkezeteken is egyszerűsíteni akartunk, refrén-központúbb zenét szerettünk volna írni. A magyar nyelvvel már korábban is kacérkodtunk, élőben játszottunk már magyarul a Wild Horse pár dalának átiratát. Nyilvánvaló volt, hogy a nyugat felé vezető kapuk bezárultak. Gyakorlatilag elölről kezdtünk mindent. Le akartunk nyesni magunkról minden felesleges dolgot, ezért is lett a cím maga az anyag játékideje.

D. L.: A demó dalai egy évvel később a Mindcrime-mal, a Loser’s Lair-rel és a Set-Off-fal közös, a Rockland által gondozott Tizenegyedik Parancsolat című split anyagon is kijöttek. Kinek az ötlete volt a kezdeményezés, és hogyan hoztátok tető alá?

L.: Kámfor, az ex-Intense Agonizing (később Set-Off) énekes keresett meg egy bulin, hogy lenne ez a lehetőség. Nekünk pedig, egy friss demóval a hátunk mögött ez pont jól jött, így egyből rábólintottunk. Legalább nem nekünk kellett foglalkoznunk a terjesztéssel. 🙂

D. L.: Miért volt jelen a Set-Off öt számmal a lemezen, miközben a többi csapat csak három-három nótával képviseltette magát?

L.: Gondolom azért, mert Kámfor szerezte a lehetőséget, és úgy gondolta, ennyi előny megilleti őket. Vagy nem ezért, fogalmam sincs. 🙂

D. L.: A zenekaroknak sikerült valamelyest magukra irányítani a figyelmet a kiadvány segítségével? Mekkora hírverést, támogatást kapott ez a válogatás?

L.: Bár mi nem törődtünk ezzel, nekünk az is elég volt, hogy valaki más intézi a terjesztést, gondolom, nem sokat segített. A Mindcrime és mi egy ideje már mozgolódtunk, a többiek pedig tudtommal nem sokáig húzták.

D. L.: Ekkoriban, tehát a ’90-es évek második felében terjedt el a nu/modern metal, majd nem sokkal később a tradicionális heavy metal visszatérését üdvözölhettük. Mindkét irányzat viszonylag hamar hazánkba is begyűrűzött. Hatottak rád valamelyest a Korn/Deftones-, illetve a Hammerfall-vonal képviselői?

L.: A Deftones-t a mai napig meghallgatom, mondjuk, többnek is tartottam őket, mint egyszerű nu metal zenekarnak, mert már a kifejezéstől is hányok, hát még az irányzat képviselőitől. Steve-nek ez valamilyen szinten bejött, de sosem értettem, mit eszik ezen a szaron. Ami pedig a tradicionális heavy metalt illeti, akkor már inkább gyerekkorom kedvenceit hallgatom, az Iron Maident vagy a Judas Priest-et.

D. L.: Idővel újabb tagcsere történt a soraitokban, ugyanis Nimródot Gyuri váltotta. Erre a váltásra miért került sor?

L.: Egy idő után azt vettük észre, hogy megcsappant Nimród lelkesedése a zenekar iránt. Se új dalt nem írt, se próbára nem nagyon járt. Két utcányira lakott a próbateremtől, de volt, hogy annyit késett, hogy elmentünk érte, ő pedig otthon szunyókált. Nem volt más választásunk, ezt így nem folytathattuk tovább. De ekkor sem haraggal váltunk el; talán ő is érezte, hogy elveszítette az érdeklődését. Zeneileg is más elképzeléseink voltak.

D. L.: Utolsó alkotásotok a Polygram égisze alatt napvilágot látott Negatív Kép volt. Mennyiben különbözött ez az anyag a Wild Horses…-től?

L.: A Wild Horses… még a korai időket idéző, kaotikusabb dalszerkezetei letisztultak, a zene is szigorodott, a szövegek pedig magyarul íródtak. Szóval mindenben. Az egyetlen közös pont a két felvétel között az, hogy ugyanabban az Inita nevű stúdióban dolgoztunk Budán, a Farkastorki úton.

D. L.: Tudatosan írtatok rövidebb dalokat vagy csak szimplán ez jött belőletek?

L.: Spontán jött. Nem éreztük szükségét, hogy 20 kilónyi riffet dobáljunk egymás után egy dalban. A címadó szám alapjában véve egyetlen ötletre épül. Szerettük a groove-ját, de semmilyen más téma nem illett hozzá. Rágódtunk rajta már Nimróddal is, aztán úgy voltunk vele, hogy ez elviszi a dalt. Maszatoltunk még hozzá valamit, és kész is volt. 🙂

D. L.: Az évek múlásával változott-e valamelyest a dalszerzés folyamata a korai felvételeitekhez, tehát a demóhoz és a 7” EP-hez képest?

L.: Alapjaiban nem. Mindig is a gitárosok írták a zenét, csupán annyi változott, hogy idővel mi is egyre több ötletet pakoltunk bele. Volt, hogy egy dob- vagy egy basszus-, esetleg egy énekötlet indította útjára egy szerzemény megírását.

D. L.: Olyan gondolatotok nem támadt, hogy visszakanyarodtok a death metal-hoz?

L.: Soha. Kövezzenek meg érte, de számomra idővel túl egydimenziós lett a műfaj. A Diaphanous… utáni időkben évekig nem hallgattam death metalt. Ma már persze módjával igen, de nagyon a perifériáján mozog a zenei érdeklődésemnek. Ennek ellenére a Negatív Kép bónuszának felvettük az Enjoy ’98-as változatát, úgy, hogy kiöltük belőle a blast beat-et. Pedig azt a mai napig imádom.

D. L.: A Wild Horses…, illetve a Negatív Kép megjelenése után voltak lemezbemutató turnéitok?

L.: Akkoriban az egész zenei színtér változásokon esett keresztül. Sorban zártak be a tradicionális rockklubok, egyébként is csak hétvégéken volt értelme koncertet adni. Ha jól le tudtad szervezni a bulijaidat, akkor egy pár héten keresztül majdnem minden pénteken vagy szombaton, esetleg mindkettőn tudtál játszani. De ezeket a koncerteket turnénak nevezni nevetségesnek gondolnám; csupán próbáltunk minél több fellépést leszervezni.

D. L.: Mikor és miért szűnt meg a Subject? A banda feloszlása után kapcsolatban maradtál egykori társaiddal?

L.: Körülbelül a Negatív Kép után egy évvel dobtuk be a törölközőt. Úgy éreztem, hogy már senki nem elkötelezett igazán. Állandósultak a késések, Gyuri Kecskemétről járt a próbákra, és gyakran mondvacsinált indokokkal maradt otthon. Többször is volt olyan, hogy egy órán keresztül üldögéltem egyedül a próbateremben, mire valaki beesett. Aztán egyszer meguntam, és kiírtam a falra, hogy „kiléptem”, és hazamentem. Azt még valahogy átbeszéltük.

Rookie is egyre többet lógott lent Vityával, aki olyankor szinte használhatatlan volt a dobok mögött, csak a hülyeség ment. Eközben kipróbáltunk egy dobos arcot, de ő orosz szinkrontolmácsként dolgozott, és szinte mindig lemondta a próbákat. Ez sem jelentett megoldást. Amikor egy hónapja már migrénes fejfájással küszködtem, azt mondtam a többieknek, hogy nekem ennyi elég volt. Kiderült, hogy elébe mentem a dolgoknak: mint kiderült, Vitya már az Egyesült Államokba költözését tervezte. Kezet fogtunk, sok szerencsét kívántunk egymásnak, és mentünk a dolgunkra. És ezzel a fejfájásom is elmúlt. 🙂

A zenekar a megalakulása óta három próbát tartott hetente. Talán, ha ezt ritkítjuk, mindenkinek jutott volna ideje a magánéletére. Ha többet vitázunk, megbeszélhettük volna a sérelmeket, talán zenélhettünk volna tovább. A kapcsolatot, ha lazán is, de tartjuk. Három éve Halász Józsi egy pár napra hazalátogatott Ausztráliából, és a meglepetés buliján eljátszottunk két dalt, az Enjoy eredeti verzióját és a Napfogyatkozást. Subject reunion – 2014. 06. 27. 🙂

D. L.: Tudod róluk, hogy mivel foglalkoznak manapság? Érdekeltek még az undergroundban?

L.: Persze, tudok. Mindenkinek van polgári foglalkozása, de zenével ilyen mélyen már senki nem foglalkozik.

D. L.: A jelenlegi metal színtérről mi a véleményed? Követed az undergroundban zajló eseményeket?

L.: Ez nehéz kérdés. Amikor én megszerettem a metal zenét, még minden máshogy volt, ezt te is tudod. Nem mondom, hogy jobb vagy rosszabb, de én abban nőttem fel, hozzám az áll közel. Akkoriban ünnepnap volt kedvenceink új lemezének megjelenése. Ma a letöltések korát éljük, minden elérhető az interneten, az embernek nincs ideje egy-egy új albummal hetekig, akár hónapokig ismerkedni. Másrészt, rengeteg zenekar van, így nem elég csak jónak lenni, valami különlegeset kellene letenni az asztalra ahhoz, hogy kitűnj a tömegből. De szinte mindent eljátszottak már, ez így nehéz. Sokan szerintem ezért is próbálkoznak stílusok vegyítésével: ha például a metalcore-t nézzük, láthatjuk, hogy egy egész műfaj épít erre. Abban is túl sokan játsszák ugyanazt. Én nem is nagyon találok olyan új bandákat, amelyek igazán megfognának. Komolyan mondom, szökőévente egyet. Lehet, hogy ez az én hibám, de megmaradok a megszokott kedvenceimnél. Ezáltal az underground sem szerves része az életemnek.

D. L.: A Subjectben eltöltött időszakban melyek voltak számodra a legjobb és a legrosszabb élmények?

L.: Valamennyi részét volt miért szeretni, és élveztem is minden pillanatát. Talán az első három év, a Diaphanous-sal záródó időszak volt a legvarázslatosabb. A legrosszabb pedig egyértelműen a feloszlás előtti pár hónap: amikor látod, hogy esik darabjaira az, amiért dolgoztál, amiben hittél, amiért éltél.

D. L.: Szerinted a régi rajongók milyen képet, emléket őriznek a zenekarról?

L.: Csak remélni tudom, hogy szépeket. Ha vannak olyanok, akiknek jelentett valamit a zenénk, ha segített rosszabb pillanataikban, ha örömöt okozott, már megérte.

D. L.: Lett volna esélyetek arra, hogy esetleg nyugaton is megvessétek a lábatokat? A bennetek rejlő potenciál alapján rászolgáltatok volna…

L.: Ma már úgy vélem, hogy nem. Akkoriban olyan kvalitású zenészek, zenekarok működtek, hogy Magyarországról, több éves lemaradás mellett még a kiváló is kevés lett volna. Valami zseniális kellett volna, valami egyedülálló és világszínvonalú.

D. L.: Laz, köszönöm szépen a válaszaidat, és minden jót kívánok!

L.: Én is köszönöm a megkeresést, örömömre szolgált. További sok sikert kívánok, és remélem, egyszer személyesen is találkozunk.

A szerző: Dávid László616 publikáció
Első cikke 1994-ben jelent meg a Metal Hammerben. Hazánk első webzine-je, a Ragyogás egyik alapítója. Később a Stygian Shadows fanzine munkatársa, hazai és külföldi fanzine-ek/webzine- ek cikkeinek szerzője.

Legyél te az első, aki hozzászól!

Válasz írása

Az email címed sehol sem fog megjelenni.


*