Tátrai Emese

 

Emese régóta ismert személyisége az underground metal mozgalomnak. Nem csak szimplán zenerajongó, hanem rengeteg fanzine-nek volt a munkatársa, és egy ideig saját lapot is szerkesztett (Stiff and Cold). Erre az interjúra rámondhatjuk, hogy „akasztják a hóhért”, mivel nem Emese kérdezett, hanem ő válaszolt a feltett kérdéseimre. Viszont ebben a rovatban nem Emese munkássága került szóba, hanem arról faggattam, hogy milyen metal rajongónak lenni, főleg úgy, hogy ő a gyengébbik nemet képviseli. Remek hangulatban zajlott az interjú, sok régi emléket idéztünk fel Emesével a zenével kapcsolatos történések okán.

Zozzie: Üdvözöllek, Emese! Bár téged nagyon sokan ismernek, főleg azok, akik régebben olvastak metal fanzine-eket, azért kérlek, pár szót mondj magadról bemutatkozás gyanánt!

MSE: Sziasztok! Jelenleg Nyíregyházán lakom, és itt is nőttem fel. Szeretem ezt a várost, bár nem mindig volt ez így, haha. Érdekel a természet, a történelem, a zene, a filmek, a várak, a fotózás, a számítógépes játékok (a Commodore óta) és még sok minden. Imádok rejtvényt fejteni, olvasgatni (újságokat és könyveket egyaránt), szeretek értelmes és érdekes emberekkel beszélgetni. Könnyen ki lehet velem jönni, mert bármihez hozzá tudok szólni, és jó hallgatóság is vagyok. Nagy vonalakban ez vagyok én.

Zozzie: Hány évesen, és miként kerültél kapcsolatba a heavy metallal?

MSE: 13 évesen ismertem meg igazán ezt a zenét. Akkor hallottam pár „lájtosabb” rock/metal számot, amelyek egyre inkább megtetszettek. Pl.: Alice Cooper- vagy Europe-nóták. Végül kezdtem teljesen ráérezni a feelingre, és aztán elindult a lavina, hehe.

Zozzie: A szüleidtől örököltél zeneszeretetet? Ők hallgattak/hallgatnak rockzenét, esetleg heavy metal-t (is)?

MSE: A szüleim egyáltalán nem hallgattak metalt, rockzenét se nagyon, bár apámnak volt pár rockosabb bakelitlemeze. Viszont nem tőlük jött ez a „huzat”. A zeneszeretetet viszont valószínűleg örököltem tőlük.

Zozzie: Játszol esetleg valamilyen hangszeren, vagy korábban zenéltél-e?

MSE: Tízéves korom körül hegedülni tanultam évekig, ez nagyon jól is ment, mindig ötösre vizsgáztam. Szolfézsórákra is jártam, de énekelni max. akkor szerettem, ha senki nem hallotta. Pedig állítólag jó hangom volt, csak nem voltam az a szereplős típus. Később itthon elkezdtem autodidakta módon gitározni tanulni. Egy-két ismerős segített néha, de főleg egyedül nyomattam a témát. Hallás után leszedtem a kedvenc számaim egyes részleteit, és ezeket zúztam szobailag.

Zozzie: Emlékszel, mi volt az első lemezed (vagy kazettád), amit megvettél magadnak?

MSE: Az tuti, hogy kazettát vettem először, de egy kicsit már a feledés homályába merült a „sorrend”… Vagy a Pokolgép Pokoli színjáték kazija lehetett az, vagy az Ossian A rock katonái albuma. Esetleg a Félre az útból. Bocs, ezt most nem tudom pontosan.

Zozzie: Régen hogyan szereztél be zenéket?

MSE: Abban az időben igyekeztem műsoros kazikat beszerezni. Szerencsére volt egy kis metal üzlet a belvárosban, folyton ott nézelődtem. Nem volt náluk kazettadömping, de nem is baj. Szép lassan, de biztosan bővítgettem a kis szerény kollekciómat. Ott vettem pl. a Death Scream Bloody Gore kaziját vagy az Obituary-tól a Slowly We Rot-ot, amelyek totál „betekerték” az agyamat a brutál hangzásukkal és a megdöbbentő death metal hangulattal.

Zozzie: Volt olyan, hogy a borítót látva vetted meg a lemezt, kazettát, mert megtetszett, de még nem ismerted a zenekart?

MSE: Talán az előbb említett Death kazi ilyen volt. Rohadtul tetszett az a rajz, és gondoltam, tutira valami „állat” zene lesz mögötte. S lőn! Kb. 13 évesen azért elég sokkolóan hatott rám egy ilyen brutkó zene, majd ezt a sokkot átalakította a szervezetem rajongássá.

Zozzie: Kazettamásolás is működött haverok, ismerősök által?

MSE: Igen, később már beindult a kazettamásolgatási nagyüzem. Jöttek-mentek a haverok, mint a távirat, és mindent átmásolgattunk a másiknak. Persze nem mindig „über” minőségben, haha. És majdnem elfelejtettem az egyik legfontosabb forrást, a nyíregyi KGST piacot! Na, ott aztán igazi Kánaán volt! Rengeteg – főleg lengyel gyártmányú – kazit árultak atom olcsón, igazi ismeretlen zenekaroktól is. Ott jól be lehetett vásárolni kevesebb pénzért is. Előfordult, hogy akár 10 darabot is összeválogattam, főleg thrash/death/black műfajban. Elég szerény borítókkal rendelkeztek ezek a kazik, de a zenei élmény kárpótolt ezért!

Zozzie: Amikor fanzine-t szerkesztettél, átlagosan mennyi hanghordózót kaptál?

MSE: Kb. a 2.-3. számnál kezdett elfajulni nálam a demók, majd pedig a CD-k landolása. „Kedvelt” is a postásunk emiatt, haha! Volt, hogy 4-5 demó is jött naponta. Aztán egy ideig semmi. A kül- és belföldön kellőképp elterjesztett szórólapjaimnak volt köszönhető ez az áradat. Mondjuk, az jellemzőbb volt, hogy én írtam egy-egy zenekarnak, akik rögtön meg is dobtak az aktuális vagy akár korábbi cuccaikkal is.

Zozzie: Volt olyan szituáció, hogy küldte a kiadó vagy a zenekar a CD-t, de nem volt még lejátszód?

MSE: Nem „emléxem” ilyenre. Szerintem akkor már egyfolytában volt CD-lejátszóm. Ha meg netán felmondta a szolgálatot, igyekeztem minél hamarabb megjavíttatni, hogy le ne maradjak valamiről.

Zozzie: Manapság is vásárolsz CD-ket vagy bakelit lemezeket? Fontos neked, hogy a kezedben tarthasd a hanghordozót, vagy megelégszel a letöltéssel, internetes zenehallgatással?

MSE: Új CD-ket szinte egyáltalán nem veszek… A legnagyobb kedvenc lemezeim egy részét CD-n is beszereztem. Bakeliteket sose gyűjtöttem, ez valahogy kimaradt. Viszont amikor megvettem egy CD-t, imádtam tanulmányozni a borítót, mert optimális esetben nemcsak 2 vagy 4 oldalas volt, hanem benne voltak a szövegek is + további képek és grafikák. Bevallom férfiasan, hogy én is letöltögettem már sok mindent, és az is oké már nekem, de az internet elterjedése előtti beszerzés élményét meg sem közelíti…

Zozzie: Mi a véleményed a letöltésekről, az mp3 formátumról?

MSE: Hú, eleinte baromira lázadoztam az mp3 meg a letöltögetés ellen, mert nekem túlságosan gépiesnek és ridegnek tűnt. Mert az is… Viszont az évek során megbékéltem ezzel. Az viszont sosem jött be, ha valaki elmebeteg módon töltöget le szinte „mindent”, amit talál! Az számomra már élvezhetetlen volna. Meg olyan semmilyenné alacsonyít le egy-egy lemezt. Régen sokáig rágtam át magam egy megvásárolt kazin vagy CD-n, és úgy nézegettem a borítókat (amelyik részletesebb volt), mintha valamikor dolgozatot írnék belőle.

Zozzie: Ha az emlékezetem nem csal, te inkább a durvább zenéket szereted, a thrash/death/black-et. Mi fogott meg ezekben a stílusokban?

MSE: Igen, jól tudod, valahogy ezekre a zenékre álltam rá. Imádom ezeknek a műfajoknak a hangulatát, lendületét, erejét, a szövegeiket, s ezenfelül az ilyen zenéket játszó bandák megjelenését is.

Zozzie: Nem érezted soha azt, hogy a brutalitásuk miatt ezek nem éppen lányoknak való zenék?

MSE: Nekem annyira természetes volt eleinte, hogy ezeket a zenéket hallgattam, hogy nem is jutott eszembe ilyesmi. Aztán amikor a fiúknak nagyon tetszett, hogy egy lány ilyen „brutálságokat” hallgat, akkor jöttem rá, hogy ez valami különleges dolog lehet.

Zozzie: A szövegek sem éppen „rózsaszín álomvilágban” íródtak, főleg a death/black vonalon. Ezekkel hogy tudsz azonosulni?

MSE: Én nagyon kedvelem a sötétebb, őrültebb, baljósabb vagy misztikusabb témájú szövegeket. Ezekből is mindig erőt és energiát tudtam nyerni, hiába volt esetleg egy „normális” embernek mind negatív. Sok szöveget le is fordítgattam, főleg tizenévesen. Mondjuk a Carcass Reek of Putrefaction vagy Symphonies of Sickness lemezének a fordítása elég extrém élmény volt, haha. Ja, és akkoriban ezeket szinte be se lehetett szerezni! Egy levelezőtársam által jutottam hozzájuk.

Zozzie: Még mélyebbre ásva: a black metal szövegeket mennyire veszed komolyan? Mivel te jól beszélsz angolul, gondolom, mindent megértesz. Mit gondolsz a sátánizmusról, a vallásellenességről, amiről jó néhány zenekar énekel?

MSE: Még tizenévesen megcsapott egy kissé a sátánizmus szele, de valójában nem tartottam a hitemnek. Sőt bevallom, én ateista vagyok, vagy igazából a természet erejében „hiszek”. A vallásellenességgel tudtam azonosulni, de ebbe most nem akarok belemenni.

Zozzie: A metal-on kívül van olyan stílus, együttes, amit szeretsz?

MSE: Szeretem pl. az olyan együtteseket, mint a Skinny Puppy, a Klute, a Psychopomps vagy a 80-as évek zenéit. Ezeket viszont csak bizonyos hangulatokban. Vagy imádom pl. Beethoven Holdfény szonátáját! Valamint a svéd Cold Meat Industry kiadó elvontabb, atmoszferikus zenéit: Arcana, Aghast, Mortiis… De számítógépes játékok zenéit is kedvelem.

Zozzie: Ért bármi atrocitás téged a zenei ízlésed miatt? Volt esetleg olyan, hogy beszóltak, pl. ilyesmit: „Biztos a lelked is olyan sötét, mint amilyen muzsikákat hallgatsz!”?

MSE: Igazán durva atrocitás nem ért, s az is inkább csak az iskolaévek alatt, mert akkor még metalos pólókban is jártam, amelyeken ugye bejátszott a koponya, a csontváz, a vér, a fordított kereszt és egyéb nyalánkságok. Még a szakközepes éveim előtt kb. két hétig jártam egy gimnáziumba is, ahol elég sok sznob kölyök volt az osztályban, akik éreztették velem, hogy nem vagyok épp a kedvencük. Na, át is igazoltam onnan hamar. Az sem volt ritka, hogy a buszon vagy az utcán repült felém egy-két beszólás a fekete cuccok miatt. Akkor egyértelműen a metalos pólók, esetleg a (mű)bőrdzsekik voltak a „kívülállók” számára a legutáltabb ruhadarabok. Ma meg már egy csecsemőre is koponyás cuccokat adhatnak! Nincs már mi ellen lázadni, hehe.

Zozzie: Az újságírói korszakodból volt olyan eset, hogy egy személyes interjú közben azt érezted, hogy nem vettek komolyan, mert nő vagy? Vagy pont az ellenkezője történt, hogy sokkal barátságosabbak, nyitottabbak voltak feléd?

MSE: Szerencsére nem volt részem negatív megkülönböztetésben. Bár az ex-Sentenced frontember Taneli Jarva az első interjúban elég flegma volt. De nem célzott semmi nembeli dologra. Inkább örültek az interjúalanyok, hogy megkerestem őket, s nem kezdtek el „primitívkedni”.

Zozzie: Gondolom, a barátaid, metalos ismerőseid ismernek és elfogadnak, de hogy viszonyultak a szüleid a zenei ízlésedhez és az ehhez tartozó körítéshez (pl. öltözködés)?

MSE: Hát, ebből sok balhé volt. A „halálos” pólók, a fekete cuccok, a koncertre járás… Mind gyakori hegyi beszédeket vont maga után.

Zozzie: Boncolgassuk egy kicsit a stílusokat! Felsorolok néhány irányzatot, kérek szépen 3-3 együttest, akik a legnagyobb kedvenceid ezekben!

MSE:
– Grindcore: régi Napalm Death, régi Carcass, Inhume
– Thrash metal: Sodom, Kreator, Slayer
– Death metal: Benediction, Morbid Angel, Death
– Black metal: Bathory, Emperor, Darkthrone
– Doom metal: My Dying Bride, Cathedral, Unholy
– Glam metal: W.A.S.P., Mötley Crüe, Vain
– Industrial metal: Godflesh, Ministry, Fear Factory
– Gothic metal: Theatre of Tragedy, Paradise Lost, Tristania

Baromi nehéz volt itt-ott eldönteni, hogy melyik kategóriába írjam egyik-másik zenekart, mert a neten is hol ide, hol oda vannak besorolva. Szóval, ha valaki más helyre rakta volna valamelyik bandát, akkor emiatt nem kell „lázadnia”, én sem voltam mindig biztos benne!

Zozzie: Csak a régi nagy kedvenceid pörögnek a zenelejátszóban, vagy követed az újabb együtteseket is?

MSE: Inkább csak a régebbi zenéket hallgatom manapság. Tettem többször is próbát új zenekarokkal, de egyik se tudott elragadni. Úgyhogy maradok a régi jó hangulatoknál és hangzásoknál.

Zozzie: Mennyire tolerálod, ha egy kedvenc együttesed idővel megváltozik, elmegy egy másik irányba? (pl. Tiamat, Samael)

MSE: Ez egy jó kérdés, hisz’ sokszor előfordult már, hogy a kedvenc zenekaraim elkezdtek egyre elvontabbá, netán kommerszebbé válni. Az általad említett bandáknak is inkább a régi lemezeit szerettem. Aztán ott van pl. a norvég Enslaved. Volt a fantasztikus Frost lemezük, vagy előtte a Vikingligr Veldi, esetleg még az Eld is. Aztán elkezdtek egyre bonyolultabbá válni, amivel számomra megszűnt a régi varázslatos atmoszféra, és most már inkább „csak” jó zenészek. Szóval ilyen zenekarok esetében nem jött be a progresszívvá válás. A Carcass-nál a Swansong verte ki nálam a biztosítékot, mert nekem nem feküdt az azelőtt brutál és profi death/grindcore-t játszó brigád ilyen rock’n’roll lemeze. Max. ha nem Carcass néven fut, akkor még jó is lett volna a Swansong, haha. Hát ilyen hülyeségek vannak.

Zozzie: Ha egy zenekarban csalódtál, mert megváltoztak, de később visszatértek az eredeti csapásra, újra meg tudtad kedvelni őket?

MSE: Mint említettem, egyik legnagyobb kedvenc bandámból, a Carcass-ból nagyon kiábrándultam a Swansong lemez miatt… De aztán több év szünet után újra beindultak, és kiadták a Surgical Steel című mesterművet, ami nagyon betalált nálam, és már nem is haragudtam rájuk, hehe. Mindig is bírtam és tiszteltem Bill Steer-t és kellemes kis zenekarát, ezért is örülök, hogy ismét úgy nyomatják, ahogy korábban.

Zozzie: Abban 100%-ig biztos vagyok, hogy rengeteg koncerten voltál eddig életedben. De manapság is jut rá időd, energiád élő fellépéseket látogatni?

MSE: Az tuti, hogy rengeteg koncerten voltam már. Tizenévesen akár hetente kettőn is, haha. Az a nagy helyzet, hogy manapság már nem járok koncertekre, és nem is hiányoznak. Mintha most pihenném ki az elmúlt sűrű éveket, haha.

Zozzie: Az előzőből adódik is a következő kérdés: Melyik volt életed legjobb koncertje?

MSE: Így elsőre nekem az 1992-es Napalm Death/Obituary/Dismember buli ugrik be, mint életem koncertje. Az volt egyben az első pesti koncertem is, addig csak Nyíregyen vagy a környéken mocorogtam. Hatalmas hangulata volt annak a koncertnek, és ezt mindenki így emlegeti, aki jelen volt. Óriási tömeg, zúzda, pogó és némi stagediving is bejátszott. És persze a három „übertuti” zenekar is garancia volt a nagy élményre. Akkoriban ritka volt egy-egy ilyen külföldi bandás buli, pláne death metal szinten. Sosem felejtem el.

Zozzie: Volt-e hatalmas csalódás?

MSE: Nekem pl. a pár évvel ezelőtti tokaji Exodus koncert nagyon nem tetszett. A hangzás is tré volt. Más nem is jut eszembe, de főleg jó koncerteken voltam.

Zozzie: Van olyan banda, akit nem láttál élőben, de nagyon-nagyon vágysz arra, hogy láthasd?

MSE: Az Emperort megnéztem volna, de inkább a 90-es években. Vagy pl. a Carcass-t újra megnézném. A Szigeten láttam őket anno, de egy hosszabb koncertjükön biztosan jól érezném magam. Egyébként talán minden bandát láttam már, akik nagyon érdekeltek.

Zozzie: Kicsit más téma. Hogy öltözködtél régen, és miként manapság? Van-e különbség a régi stílusod és a mostani között?

MSE: Régen (tízen-huszonévesen) alap volt a zenekaros póló, a fekete gatya (sztreccs, haha) és a sportcipő (mondjuk a kultikus Puma cipő ), vagy bakancs, illetve fekete dzseki. Sok fekete pólóm volt, s azokat variáltam, hehe. Ma is szeretem a sötétebb cuccokat, szerintem nekem amúgy is ez áll a legjobban. Viszont a hétköznapokban már nem hordok zenekaros pólókat, pláne vértől csöpögőt nem. Egyébként nem sokat változtam, manapság is a pólók a kedvenceim.

Zozzie: Ha meg kell jelenned egy olyan helyen, ahol kötelező „kicsípned” magad (pl. egy esküvőn), mennyire érzed feszélyezve magad abban a ruhában?

MSE: Az olyan helyeken alapból egy kicsit feszélyezve érzem magam, ahol talpig vigyázzállásban kell megjelenni, de ezt én úgy oldom meg, hogy nem jelenek meg ilyen helyeken. Ha mégis lenne valami, akkor persze nem érzem olyan szabadnak magam, mint a „sportos”, lazább cuccaimban. Ilyenkor számolom visszafelé a perceket, hogy „mindjárt vége”, és haza lehet menni.

Zozzie: A végére hagyok egy olyan kérdést, ami lehet, hogy meglep, mert rám vonatkozik. Gondolom, olvastad már néhány cikkemet a Rattle Inc. oldalon. Mivel Te régóta szakmabeli vagy, én pedig zöldfülűnek számítok, érdekelne, hogy miként vélekedsz róluk! Mi az, amiben fejlődnöm kellene, milyen dolgokon lenne szükséges változtatnom, hogy még színvonalasabbak legyenek az írásaim? Őszintén válaszolj, kérlek!

MSE: Ó, azért nem vagy te zöldfülű, és én sem professzor! Igen, olvastam az írásaidat, és lehet, hogy nem hiszed el (haha), de semmi bajom nincs velük! Jól fogalmazol, a helyesírásod is kifogástalan (ezt nagyon tudom díjazni, pláne manapság), kellemes olvasnivalók a cikkeid. Maradjon minden így!

Zozzie: Hát, nagyon aranyos volt tőled, ennek igazán örülök! Nagyon szépen köszönöm, kedves Emese, hogy válaszoltál a kérdéseimre!

MSE: Nagyon szívesen, kedves Zozzie! Remélem, sokan végig tudták olvasni ezt az interjút, és tetszett is, amit láttak! Figyeljétek továbbra is ezt az oldalt, hisz’ érdekes és „barátságos”! Én is köszönöm az interjút!

A szerző: Zozzie307 publikáció
Először 15 éves korában kóstolt bele a fanzine-újságírásba (Feszültség), sok évvel később, teljesen véletlenül került ismét közelébe a „szakmának”. Civilben egy vegyipari vállalatnál tudományos segédmunkatárs.

Legyél te az első, aki hozzászól!

Válasz írása

Az email címed sehol sem fog megjelenni.


*