Nine Treasures: Wisdom Eyes (2017)

Ez év július 7-én a Dürer Kertben is fellépett a mongol népzenét a metállal vegyítő Nine Treasures nevű, kínai illetőségű csapat. Mivel csak utólag szereztem tudomást az eseményről, bántam, hogy nem lehettem ott. Még inkább sajnáltam az elszalasztott alkalmat, amikor meghallgattam az együttes legfrissebb anyagát, az idén megjelent Wisdom Eyes-t.

A „mongol” és a „kínai” nem elírás: a zenekar tagjai Belső-Mongóliából származnak, amely Kína egyik legnagyobb tartománya, és ahol több mongol él, mint a vele szomszédos Mongóliában. Az anyaországtól elszakadtak számára nyilván nagyon fontosak a gyökerek, a nemzetiségi identitás, a hagyományok ápolása. A Nine Treasures zenészei is hiába élnek születésük óta a világ legnépesebb országában és legalább 7 éve Pekingban, lélekben a mai napig mongolok.

Az együttest 2010-ben alapította az énekes-gitáros Askhan Avagchuud, aki kifejezetten Kína északi határterületéről származó, mongol zenésztársakat keresett maga mellé. Eddig három nagylemezük (Arvan Ald Guulin Hunshoor – 2012, Nine Treasures – 2013, Wisdom Eyes – 2017), egy EP-jük (Galloping White Horse – 2015) és egy koncertalbumuk (Live in Beijing – 2015) jelent meg.

Az öttagú formációban – pusztán a hangszereket tekintve – hárman (a már említett Askhan mellett a basszusgitáros Orgil és a dobos Ding Kai) képviselik a keményebb műfajt, ketten pedig a népies ízekért, hangzásért felelnek (Saina balalajkán, Tsog pedig egy tradicionális vonós hangszeren, morin khuur-on játszik).

Az egzotikus helyekről származó rock/metál zenekarokkal alapvetően két problémánk lehet. Ha egy az egyben hozzák az angolszász csapatok megszólalását, akkor nem egzotikusak. Ha túlságosan sok népzenei elemet használnak, akkor pedig a keménység tűnik el a dalaikból. A Nine Treasures – különösen ezen az utolsó lemezén – jól egyensúlyoz a két véglet között: muzsikája kellően egzotikus és súlyosabb riffek is viszonylag gyakran csendülnek fel a dalokban. A metálhoz szokott füleket esetleg még egy gitár csatasorba állításával (ennek a szerepét most a morin khuur tölti be) lehetne végképp letaglózni ezzel a zenével.

A csapat dalait hallgatva – általam ismert párhuzamokat keresve – a Finntroll, a Korpiklaani és az orosz Arkona muzsikája, valamint a tüzes hangulatú ír kocsmazene jutott eszembe. Életörömtől feszülő, táncra, pogóra csábító muzsika ez; elég csak megnézni néhány videót a YouTube-on, például a zenekar egyik utolsó európai koncertjén, a lengyelországi Woodstock fesztiválon készült felvételeket.

Persze különbségek is vannak a fent említett zenekarokhoz képest. Askhan mongolul énekel, a morin khuur is máshogy szól, mint egy hegedű, és a dallamok sem Skandináviát vagy a smaragd szigetet, hanem a vadlovak által kopárra taposott belső-ázsiai sztyeppéket idézik meg.

Súlyos riffel nyit az albumot indító 10 Years; középtempós nóta, amelyben egyből feltűnik Askhan mély hangja, amely a tuvai torokénekesek (legismertebb képviselőjük a Huun-Huur-Tu nevű csapat) orgánumához hasonlít. Az ezt követő The End of the World aztán már pörög rendesen, az orosz Korol i Shut vérbő dalai jutnak róla eszembe.

Az egész albumon talán a My Hulunboir-nak a leginkább keleties a dallama, s ezáltal a hangulata is. Azt mondják, a mongol folklórt, így a népzenét is – érthető módon – átszövik a lovas motívumok. Ebben a számban a galopptempó dominál. A kedvenc nótám a lemezről. Az Us a korong lírai szerzeménye, bár a közepére azért elég sodró erejű dal lesz belőle. A Don’t Want to Dance (dehogynem!) jó kis táncos szám, a kelta punk dalokra emlékeztet.

A kevesebb, mint 40 perc játékidejű, 9 dalt tartalmazó lemez (ahogy az összes eddigi Nine Treasures-hangzóanyag) Askhan házi stúdiójában készült, és magánkiadásban látott napvilágot. A zenekarvezető énekes-gitáros nemcsak hogy a Nine Treasures fő szövegírója, hanem a felvételeket is ő rögzítette, keverte, maszterizálta, maradék szabadidejében pedig az együttes dizájnját (logó, CD-borítók, plakátok) is ő tervezi. Így aztán interjút sem igen lett volna értelme mással készítenem, mint vele. Remélhetőleg azt is napokon belül olvashatjátok.

„Nem könnyű két ennyire különböző zenei világot egymáshoz illeszteni” – nyilatkozta egy alkalommal Askhan. Szerintem a Nine Treasures-nek ez maximálisan sikerült. A Wisdom Eyes elődjénél, a 2013-as Nine Treasures-nél érettebb, rockosabb, nemzetközibb produkció (pedig az sem rossz anyag), a maga műfajában – szerintem – 5 pontot ér.

Ugyanakkor azt is tegyük hozzá, hogy egy mongol/kínai folk metál album az igazán zúzós zenékhez szokott fülek számára inkább csak buli, érdekesség, új íz, üdítő változatosság. A csapat nem akar heavy/black/death metál, Metallica vagy Dream Theater lenni. Ne is ilyen mércével mérjük. Egyes helyek bizonyos szempontból hátrányos helyzetűek. Ha tetszik az onnan érkező zene, örüljünk neki, ha nem, lapozzunk.

A szerző: Coly796 publikáció
A Rattle Inc. fanzine, majd az ugyanilyen nevű online heavy metal magazin alapítója, szerkesztője. Civilben is újságírással foglalkozik.

Legyél te az első, aki hozzászól!

Válasz írása

Az email címed sehol sem fog megjelenni.


*