Csizi Norbert „NorrskeN”

Dávid László: Norbi, köszönöm szépen, hogy elfogadtad a felkérést erre az interjúra! Mi a véleményed a felületünkről? Milyen gyakran látogatod, olvasod?

Csizi Norbert: Üdv! Nagyon köszönöm a felkérést. A Rattle Inc. Facebook-oldalára naponta többször is ránézek, mert mindig van valamilyen érdekes poszt. A legtöbb szavazáson lelkesen részt veszek, de nagyon kedvelem a Házi Kedvencek rovatot is. A frissebb írások közül különösen tetszett a Sir Christopher Lee emlékére megírt cikk. Nagy tisztelője voltam és vagyok a munkásságának.

D. L.: Ha már itt tartunk, mi a véleményed a közösségi oldalakról (Facebook, Twitter, Instagram)? A Facebook-on kívül más közösségi oldalakon is szerepelsz?

Cs. N.: A Facebook-on kívül nem igazán törődöm a többi közösségi oldallal. Még mindig nem tudtam eldönteni, hogy ez a Facebook-jelenség áldás vagy átok, haha. Annyi biztos, hogy könnyebbé tette az interjúk megszervezését.

D. L.: Mindenekelőtt egy rövid bemutatkozást kérek szépen tőled!

Cs. N.: Karcagon születtem 1984-ben. 10-11 éves lehettem, amikor a bátyám jóvoltából először meghallottam a Judas Priest Painkiller című klasszikusát, és azóta a heavy metal elkötelezett híve vagyok. Mivel nemcsak gyűjteni akartam a lemezeket, a magazinokat, az ereklyéket, hanem ki is akartam venni a részem a szcénából, így különböző metal formációkban énekelgettem, olyan csapatokban, mint a Desert Eagle, a Killing Road, az E.N.D. és a Doomsayer. 2009-ben, amikor Hajas munkatársakat keresett a heavymetal.hu stábjába, jelentkeztem, és Vékony Zsolti cimborám (aki már régóta dolgozott Hajassal, és nem mellékesen együtt zenéltünk a Doomsayer-ben) újságírói jó tanácsaival felvértezve belevágtam a metal firkász pályafutásomba. Szeretném megjegyezni, hogy sohasem tekintettem magam újságírónak, hiszen az egy professzionális szakma, én csupán egy lelkes rajongó vagyok, aki cikkekbe önti a véleményét. Az utóbbi időben próbálkozom dalszövegírással is, akadt pár felkérés, remélem, több is befut majd.

D. L.: A NorrskeN becenévről mit kell tudnunk? Van valamilyen története?

Cs. N.: Amikor elhatároztam, hogy búcsút intek a heavymetal.hu-nak, és teljes figyelmemet és energiámat a Metal Catacombs-nak szentelem, azon gondolkoztam, hogy lezárom azt a fejezetét életemnek, és elhagyom az „Angol” becenevet. Valahol olvastam, hogy a Norbert név jelentése elvileg „északi fény”, ezért rákerestem, hogy ez a kifejezés hogyan hangzana svédül. Hogy miért svédül? Nos, akkoriban teljesen lenyűgözött az akkori svéd heavy metal vonal, az olyan bandák, mint az Enforcer, az In Solitude, a Portrait, a Trial és így tovább. Ezért választottam – egy apró módosítással – a NorrskeN-t, ami svédül északi fényt jelent.

D. L.: Mi fogott meg ebben a stílusban? Metalossá válásod előtt milyen zenéket hallgattál?

Cs. N.: Mint ahogy azt a fentiekben leírtam, a bátyám hatására lettem metal fanatikus. Az ő gyűjteményéből szemezgettem a legkorábbi kedvenceimet: Judas Priest, Accept, Alice Cooper, Kiss, Iron Maiden, majd az olyan bandák következtek, mint a Running Wild, a Motörhead, a Manowar, a Rage és így tovább. Elég csak meghallgatni a Painkiller című dalt, amely teljesen bedarálta a kis tinédzser szürkeállományomat, haha. Már akkoriban is azt éreztem, hogy azok a zenék, amiket az osztálytársaim hallgattak, a mindenféle korabeli diszkóslágerek, rap dalocskák, ilyesmik, nem jönnek be. A metal egyet jelentett és jelent számomra az eszkapizmussal: egy zenébe öntött fantasy/sci-fi/horror/képregényvilág. A borítók, a dalszövegek annyival többet nyújtottak, mint bármilyen más zenei stíluséi, hogy nem tudtam ellenállni a metal világának. Előtte nem voltam valami nagy zenerajongó, volt pár válogatáskazettám, azokról is csak a Bonanza Banzai-és a Queen-dalok tetszettek, haha.

D. L.: Melyek voltak a legelső albumok/előadók, amelyeket felfedeztél, illetve meghallgattál? A metalon belül van-e kedvenc irányzatod, vagy mindenevő vagy?

Cs. N.: Ha nem hagy cserben a memóriám, akkor ezek voltak az első lemezeim: Judas Priest – Painkiller, Turbo, Defenders of the Faith, Accept – Balls to the Wall, Alice Cooper – Trash, Hey Stoopid, Motörhead – Orgasmatron, Iron Maiden – Powerslave, Fear of the Dark, Running Wild – Under Jolly Roger, Port Royal. A kedvenc irányzataim a heavy, a thrash, a power, a prog, a speed, a doom, a death és a black metal. Azért nem akartam a „mindenevő” jelzőt használni, mert a rock/metalon belül leledzenek azok a zenei stílusok, amelyek a hiphop-nál vagy bármi másnál is jobban feldühítenek: a nu metal, a metalcore, a deathcore, a gothic, vagy jóformán bármelyik olyan tini rockbanda, amelyik manapság az angol Kerrang!/Rocksound/Big Cheese – szaklapoknak gúnyolt – szennykiadványok címlapjain pózolnak. Felháborító, hogy milyen mélységekbe süllyedt az angol Metal Hammer vagy a Kerrang!

D. L.: A gyűjtőszenvedélyed mikor alakult ki? Mekkora gyűjteménnyel rendelkezel? Melyek a gyűjteményed legféltettebb kincsei, legritkább „példányai”?

Cs. N.: Amióta csak az eszemet tudom, mindig gyűjtöttem valamit: képregényeket, fantasy könyveket és így tovább. A metal ezért is ragadott annyira magával, mert az egyik legnagyobb történelemmel rendelkező zenei irányzat, megannyi gyűjteni való kiadvánnyal, haha. Nem tartom magam nagy gyűjtőnek, de amire lehetőségem adódott – magazin, poszter, flyer, fanzine, hanghordozók –, azt bizony mind megkaparintottam. Persze a korábbi gyűjtőszenvedélyeim sem halványultak el, ebből következik, hogy jóval több lemezem lehetne, ha nem verném el a pénzt könyvekre, DVD-kre vagy képregényekre, haha.

Nem igazán gondoltam még bele, hogy a gyűjteményem mely darabjai volnának a legértékesebbek a „piacon”, ezek inkább szentimentális értékkel bírnak számomra. Akad pár ritkának mondható NWOBHM kislemezem, első nyomású bakelitem, de a számomra legkedvesebbek a koncerteken szerzett pengetők, dobverők és persze a dedikált cuccaim, mint a Fight – Into the Pit boxset (Rob Halford-dedikálás), a Judas Priest – Metalogy boxset (Ripper-dedikálás), az Accept – Kaizoku Ban , az Enforcer – From Beyond vagy a Tygers of Pan Tang – Spellbound bakelitek.

Egy másik, nagy becsben tartott kincsem a Mörbid Carnage – Southland Fist EP-je, hiszen az az első kiadvány, amelyen a dalszövegeim szerepelhettek. Ezúton is hálásan köszönöm Lédeczy Lambertnek a felkérést. Nagyon fontos számomra, hogy lehetőleg ne eBay-ről vagy netes felületekről szerezzem be a cuccaimat, ugyanis az valahogy megöli a vadászszenvedélyt. Nekem ott kell lennem a lemezbörzén vagy a boltban, és át kell nyálaznom a kínálatot, morfondíroznom magamban, hogy akkor most melyiket is vegyem meg, haha.

Csizi Norbert és Birtók Bence

D. L.: Egyetértesz azzal, hogy a ’80-as évek volt a metal hőskora/fénykora?

Cs. N.: Részben. Tagadhatatlan, hogy rengeteg nagy klasszikus született akkoriban, amelyek megismételhetetlen műremekeknek tekinthetők. Viszont a ’90-es éveket szerintem tévesen tartják a „heavy metal legsötétebb évtizedének”. Úgy tűnik, hogy az újságíró nagyokosok elfelejtettek szólni a német színtérnek, haha. Gondoljunk csak bele, hogy az olyan bandák, mint a Running Wild, a Gamma Ray, a Grave Digger, a Rage, a Blind Guardian talán pályafutásuk legjobb anyagait rögzítették a ’90-es években. Továbbá a legjobb death metal anyagok is ebben az évtizedben születtek. Persze tagadhatatlan, hogy a ’80-as évek jelentették a fénykort. Meglátjuk, hogy mit hoz a jövő, a svédek ugyanis az utóbbi években igencsak ráéreztek a vegytiszta heavy metalra. Lehet, hogy tőlük kell majd várni a következő reneszánszt.

D. L.: Számodra a metal csak egy zene vagy életforma? Mi a véleményed azokról, akik egy idő után hátat fordítanak a metalnak, és megtagadják múltukat?

Cs. N.: Egyértelműen életforma. Azok, akik megtagadják a metalos múltjukat, nem is voltak metalosok. Számukra nincs bocsánat. Ezt vagy teljes szíveddel és lényeddel éled vagy sehogy. Köszönjük szépen, de nincs szükségünk „ja, egy nyáron át nagyon rákattantam a Slayerre, de most már nem hallgatok ilyen üvöltős zenéket” figurákra! Különleges módon, jóformán minden más érdeklődési köröm is valamilyen szinten kötődnek a műfajhoz: a filmek, a fantasy, a horror, az irodalom, a képregények mind-mind kapcsolódnak a metalhoz és vice versa.

D. L.: Tudsz/tudtál a szövegekkel azonosulni? Egyáltalán foglalkozol/foglalkoztál a dalok mondanivalójával?

Cs. N.: A metalhoz legalább olyan mértékben hozzátartoznak a szövegek, mint a borítók, a zenekari fotók vagy akár maguk a nóták. Szerintem egyetlenegy zenei stílusnak sem annyira sokrétű és kifejező a szövegvilága, mint a metalnak. A konceptalbumok akár több lemezen keresztül is mesélnek egy sztorit, hát hol máshol talál ilyet az ember? Nekem mindig is hozzátartozott a zenehallgatás élményéhez a booklet böngészése, a szövegek olvasgatása.

D. L.: Az adott muzsika hangulata is fontos számodra? Mitől függ, hogy mikor, mit hallgatsz?

Cs. N.: Természetesen fontos, de nem mérvadó. Például a mai nap folyamán hallgattam Suffocation-t, Running Wild-ot és Kreator-t. Három zenekar, három különböző stílus.

D. L.: Szerinted van a metalnak összetartó ereje?

Cs. N.: Mindenképpen, de néha a metalosok inkább széthúznak, mint összetartanak. Én egy nagyon naiv ember vagyok, és szeretném azt hinni, hogy a világ minden hithű metalosa egy globális testvériség része. Sajnos a valóságban ez máshogy van. Mindenesetre szeretek vadidegenekkel dumálni koncerteken, lemezboltokban, sok életre szóló barátságot kötöttem így. Persze, bunkó fazonok mindenhol akadnak.

D. L.: Te is szerepelsz az Undertaking-könyvben; hogy tetszik a kiadvány? Elolvastad már?

Cs. N.: Igen, és imádom! Pont a napokban értem a végére. Szerintem minden hazai metalos számára kötelező olvasmánnyá kellene tenni, haha! Egy olyan kötet, amely egyedülálló a maga nemében, nemcsak itthon, de világviszonylatban is. Mérhetetlenül nagy megtiszteltetés számomra, hogy a részese lehettem.

D. L.: Az Undertaking akkoriban magasan kilógott a hazai thrash metal mezőnyből?

Cs. N.: Senkit nem akarok megsérteni, de igen, haha. Persze voltak egyéb más fantasztikusan tehetséges thrash bandák is, de akkoriban az Undertaking emelte a legmagasabbra a thrash metal zászlaját.

Csizi Norbert és Lédeczy Lambert

D. L.: A Metal Catacombs fanzine munkatársa vagy; kinek a javaslatára, mikor jött létre a lap, és hogyan jött össze a társaság? Elmondható a szerkesztőségről, hogy személyes jó barátok vagytok?

Cs. N.: Merem remélni, hogy jó barátnak tekintenek a többiek, haha. A Metal Catacombs Lédeczy Lambert irányítása alatt szabadult rá a világra a Pokol legfémesebb bugyrából. Ő keresett meg annak idején, 2013-ban, hogy csatlakozzam a stábhoz. Leesett az állam! Teljesen ledöbbentem és hatalmas megtiszteltetésnek vettem, hogy az első számtól kezdve a Katakombák rabja lehettem.

D. L.: Hogyan osztjátok fel egymás között a feladatokat?

Cs. N.: Nos, Lambert a főszerkesztő, övé a legtöbb meló, jóformán minden, haha. A mi feladatunk az, hogy a lehető legjobb tartalommal töltsük meg a Katakombákat. Mindenki hozza a cikkeket, de a szerkesztés Lambert vállát terheli. Persze vannak olyan dolgok, amelyeket közösen kell megvitatnunk, például a címlapon szereplő grafikákat, de úgy néz ki a dolog, legalábbis részemről, hogy megírjuk az interjút, a koncertbeszámolót vagy a kritikát, elküldjük Lambertnek az íráshoz kapcsolódó képanyaggal, és ő megszerkeszti a cikket. Elképesztő lelkesedéssel dolgozik, remélem, nemsokára többet tudok majd segíteni neki a szerkesztésben, de az utóbbi egy-két évben a civil munkám túlságosan sok időmet és energiámat felemésztette. Remélem, hogy ez a közeljövőben meg fog változni.

D. L.: Kérlek, mutasd be olvasóinknak az eddigi lapszámokat!

Cs. N.: Minden egyes szám a totális metalmánia jegyében született! Igyekeztünk nemcsak egy-két stílusnak teret engedni a Catacombs hasábjain, hanem a metal szélesebb spektrumából is szemezgetünk. A teljesség igénye nélkül az eddigi számaink tartalma, első szám: Tribulation, Blood Ceremony, Venenum, Castle, Coffin Lust, Year of the Goat, Anima Morte, Demonic Oath, Grift, Veneror, Jucifer, Lord Fist, Irkallian Oracle, Elffor, Lord Vicar, Funerary Bell, Myling, Svoid, Don Gatto, Limb for a Limb, Lepra, beszélgetés Kónya Zoltánnal (ex-Gire), illetve Gábor Andrással (ex-Death Trap ‘zine, Malediction), Satan, Omen.

Második szám: Abysmal Grief, Axecutor, Bonfire, Buday Tamás (ex-Tormentor, Nifelheim), Craven Idol, Credrick Forsberg – Rocka Rollas/Blazon Stone/Mortyr, Dario Mars and the Guillotines, Death Dealer/Cage, Deathstorm, Delirium Tremens, Enforcer, Eric Daniels (ex-Asphyx, Grand Supreme Blood Court), Grá, Gravecrusher, Hirax, Mare, Nocturnal, Paul Di’Anno, Protector, Purulent Rites, The Oath, Under the Church, Vomitor.

Harmadik szám: Acherontas, Ambush Ascension, Blackmail, Cenitex, Dominus Ira, Infectus, Dead Congregation, Game Over, Hotel Wrecking City Traders, Niedergang, Primitai, My Sleeping Karma, Stallion, Stravopol, Sleepmakeswaves, Sulphur Aeon, Thy Darkened Shade, Tygers of Pan Tang, Possession, Tiboru, Vanderbuyst, Violentor, Vobiscum Inferi.

És végezetül a legfrissebb, negyedik szám: Ascalon, Night Demon, Hamvak, Jannicke Wiese-Hansen, Mammoth Weed Wizard Bastard, Cryptworm, Grafit és Hamu, Mark Riddick, Saboter, Within the Fire, Maim, Eternal Champion, Gire, Heavy Metal Relics, Cadaveric Fumes, Cemitério, Vinnum Sabbathi, Vitriol, Os, Sewercide, Ruinous, Slough Feg, Taphos, Skelethal, Svoid.

D. L.: Manapság szerinted mekkora létjogosultságuk van a nyomtatott fanzine-eknek? Egyáltalán létezik manapság fanzine-kultúra?

Cs. N.: Szerintem igenis fontosak a nyomtatott fanzine-ek. Az underground vajmi keveset változott az évek során, továbbra is mennek a kazettacserélgetések, a fanzine-ok gyűjtése és szerkesztése. Ugyanúgy hozzátartoznak a színtérhez, mint a koncertek vagy a hanganyagok.

D. L.: Jelen színterünket illetően, mely fanzine-ek állnak a legközelebb hozzád, itthon és világviszonylatban?

Cs. N.: Annak idején csak két fanzine-t olvastam, a Stygian Shadows-t és a Twilight-ot. A legnagyobb hatással azonban egy magazin volt rám, méghozzá a német RockHard. 14 éves koromban vettem meg az első példányomat, a Rage zenekarral a címlapon. Azóta egészen addig járattam, amíg Götz Kühnemund és leghűségesebb társai életre nem hívták a Deaf Forevert, amely szerintem a legjobb fellelhető metal magazin! A Deaf Forever mellett nagyon kedvelem Papi Zoli barátom Burning Sun-ját, Luís Ruivo cimborám Hell Bent For Metal-ját (amely egybeolvadt a Pariah Child ‘zine-nal, így megalkotva a Masters of the Pit-et); a Bloodbath fanzine-t is merem ajánlani, és nagyon várom a Funeral Vomit, a Cimmerian Shadows, az Iron Fist, a Tales of Morbid Buthcers és a Fekete Terror soron következő számait is. Szeretném ezúton is üdvözölni a Headcrusher stábját, mindig nagy várakozás előzi meg a friss adások felkerülését. Továbbá minden olvasótok figyelmébe szeretném ajánlani Fenriz Radio Fenriz című podcast-ját.

Csizi Norbert és Russ Tippins

D. L.: A webzine-ekről mi a véleményed?

Cs. N.: Rendszeres jelleggel csak a Rattle Inc. posztjait olvasom. Persze más webzine-ek is be vannak lájkolva (szép magyar szóval), de főleg csak titeket és a nyomtatott kiadványokat részesítem előnyben.

D. L.: Kérlek sorold fel a számodra minden idők 10 legjobb, legklasszikusabb lemezét, és indokold is meg, hogy miért ezeket választottad! Melyek voltak életed legjobb, legmeghatározóbb koncertjei?

Cs. N.: Akkor tudjuk le először a legjobb koncerteket, mert a Top 10-es lemezlistával nagyon meg fogok szenvedni, haha. Az összes Judas Priest- és Iron Maiden-koncert, amire sikerült eljutnom, ott van a legfontosabb élményeim között. A Heaven and Hell-koncert a PeCsában valami eszméletlen volt, Dio a leghatalmasabb, nagyon hiányzik. Ripper Crazy Mama-s szólóbulija is remek volt. A Rush Clockwork Angel turnéjának londoni állomása maga volt a megtestesült rockmágia. Az Overkill szigetes bulijára úgy emlékszem vissza, mint életem egyik legintenzívebb koncertjére. A Garage Dayz Revisited és a HRH NWOBHM fesztiváljai is remek élményekkel gazdagítottak. Udo szólóturnéja az Anvil-lel is hatalmas buli volt. Szerencsére túl sok jó koncertben volt részem, oldalakon keresztül folytathatnám a listát, haha.

És akkor jöjjön a rettegett Top 10-es lista! A sorrend és a lemezek is folyton változnak, csak az első öt van kőbe vésve.

Judas Priest – Painkiller
Iron Maiden – Powerslave
Black Sabbath – Heaven and Hell
Accept – Metal Heart
Death – The Sound of Perseverance
Eternal Champion – The Armor of Ire
Scanner – Hypertrace
Mörbid Carnage – Night Assassins
Mood – Wombocosmic
Queensrÿche – Operation: Mindcrime

Az első öthöz semmit nem fűznék hozzá, mert megkérdőjelezhetetlen remekművek, haha. Az Eternal Champion lemeze az utóbbi évek egyik legjobb heavy metal anyaga, a borító, a szövegek, minden betalált nálam. A Scanner első albuma maga a letisztult germán heavy/speed/power eszencia. Mindenből egy kicsi, amelyek tökéletes elegyet alkotnak. Továbbá konceptalbum, amelyeket különönösen szeretek, persze csak ha jó a sztori. A Mörbid Carnage első nagylemeze a kedvenc magyar thrash albumom. A Mood is nagy favoritom volt, az utódzenekarokat is figyelemmel kísérem. Végezetül még egy konceptlemez: a Queensrÿche azóta sem tudott jobb albumot letenni az asztalra. Annyi kiváló zenekart említhetnék még, de arra majd ott lesznek a Metal Catacombs soron következő számai.

D. L.: Norbi, köszönöm szépen a válaszaidat, minden jót kívánok!

Cs. N.: Még egyszer nagyon szépen köszönöm a felkérést! További sok sikert kívánok a Rattle Inc. stábjának. Stay heavy!

A szerző: Dávid László626 publikáció
Első cikke 1994-ben jelent meg a Metal Hammerben. Hazánk első webzine-je, a Ragyogás egyik alapítója. Később a Stygian Shadows fanzine munkatársa, hazai és külföldi fanzine-ek/webzine- ek cikkeinek szerzője.

Legyél te az első, aki hozzászól!

Válasz írása

Az email címed sehol sem fog megjelenni.


*