A 92 éves metálénekes (aki ráadásul színész volt)

Christopher Lee-t a mai fiatalok elsősorban Szarumánként, a Gyűrűk ura trilógia gonosz fehér mágusaként, illetve a Csillagok háborúja Dooku grófjaként ismerik. Szüleik pedig olyan démoni karakterekben láthatták a vásznon a brit színészt, mint Drakula, Frankenstein szörnyetege vagy James Bond egyik legkarizmatikusabb ellenlábasa, az 1974-es Aranypisztolyos férfi című mozi Francisco Scaramanga-ja. Azt viszont kevesen tudják róla, hogy csaknem fél évszázadon át elkötelezett híve volt a heavy metálnak.

Szarumán gitárral

Lee még a ’70-es évek elején vált a műfaj rajongójává, amikor először hallotta felcsendülni a Black Sabbath muzsikáját. A színész 2013-ban azt mondta Tony Iommi-nak: „Te vagy a metál szülőatyja”, mire a gitáros a következőt válaszolta: „De te vagy az, aki ezt az egészet elindítottad. Annak idején egy csomó Drakula- és egyéb horrorfilmet néztünk a főszerepléseddel, amelyek óriási hatást gyakoroltak ránk és ezáltal a zenénkre is.”

Egy korábbi cikkemben (Beszédes jelenlét, július 20.) már írtam a színész első, a fémzene világában tett látogatásáról, amikor is a Rhapsody of Fire 2005-ös single-jén, a The Magic of the Wizard’s Dream-en vállalt narrátori szerepet. Ezt követően pedig a Manowar 2010-ben újrarögzített bemutatkozó albumán, a Battle Hymns-en vendégszerepelt, és mondta fel – az időközben elhunyt Orson Welles helyett – a Dark Avenger prózai sorait.

Orson Welles “utóda” a Manowar-nál

Ugyanebben az évben Lee a saját jogán is rockénekessé avanzsált, amikor is megjelentette szimfonikus metál albumát, a Nagy Károly frank uralkodóról szóló Charlemagne: By the Sword and the Cross-t, amelyen ének és szöveg beszéli el a középkor egyik kiemelkedő személyiségének történetét. A lemezről elsőként kimásolt kislemez, a Let Legend Mark Me as the King az újdonsült énekes 88. születésnapján látott napvilágot. Lee állítólag igazolni tudta, hogy az egykori császár egyenes-ági leszármazottja.

Az anyagot három évvel később egy még fenségesebb alkotás, a Charlemagne: The Omens of Death követte, amelyet a Judas Priest fiatal gitárosa, Richie Faulker hangszerelt. Meghallgattam a lemezt: hát, metálnak a legnagyobb jóindulattal sem lehet nevezni. Alapnak vedd a Judas Priest Nostradamus-ának második korongját, és az azon hallható muzsikából vonj gyököt – na kb. ilyen ez az lemez. Hangulatos történetmesélés, többnyire szimfonikus, itt-ott fémes zenei betétekkel. Lee hangja kellemes, de a korából adódóan inkább prófétás, mint véres kardú hadvezéres. A legtöbb kraft talán még a The Bloody Verdict of Verden-ben van, ami ezzel el is éri a Jézus Krisztus Szupersztár című musical dalainak keménységét. Azért nem olyan rossz, egyszer meg lehet hallgatni.

A színész utolsó jelenése a fémzene színpadán a 2014-es Metal Knight EP volt. Mindezen „komoly” munkákkal párhuzamosan három, karácsonyi dalok metálfeldolgozásait tartalmazó single-t is megjelentetett; ezek közül az utolsó a 2014 decemberében napvilágot látott Darkest Carols, Faithful Sing volt.

A műfajra nagy hatást gyakorolt filmjei és a heavy metál világában tett kirándulásai elismeréseként a 2010-es Metal Hammer Golden Gods díjátadóján Lee a Spirit of Metal kitüntető címet nyerte el. A díjat ki más adhatta volna át neki, mint Tony Iommi.

Iommi és Lee a 2010-es díjátadón

„Nagyon hiszek abban, hogy a dolgoknak, legyen szó zenéről, irodalomról, vagy bármi másról az életben, az a feladatuk, hogy időről időre meglepjék az embereket – nyilatkozta a kitüntetett még 2014-ben a Metal Hammer-nek. – A heavy metál kezdettől fogva, a szó legjobb értelmében, világszerte meglepetést okozott az embereknek. Rendkívül fontosnak tartom, és nagy öröm számomra, hogy még mindig meg tudom lepni a hallgatóságomat. Egész karrieremet azzal töltöttem, hogy kockázatot vállaltam. A színészet kockázatvállalás, annak kell lennie. Soha nem féltem tőle, sőt mindent megtettem annak érdekében, hogy szembenézhessek ezekkel a kihívásokkal.”

Christopher Lee végül 2015. június 7-én, 93 éves korában, szívelégtelenség és légzési problémák következtében hunyt el. Ő volt minden idők legidősebb metálénekese, és ezt a címet valószínűleg még sokáig nem fogják elvenni tőle.

A szerző: Coly811 publikáció
A Rattle Inc. fanzine, majd az ugyanilyen nevű online heavy metal magazin alapítója, szerkesztője. Civilben is újságírással foglalkozik.

1 Trackback / Pingback

  1. Tolkien és a heavy metal – Rattle Inc.

Válasz írása

Az email címed sehol sem fog megjelenni.


*