Krionik: Bestial Force (2017)

Ahogy azt már korábban, az Electric Mountain kritikámban kifejtettem, nem szeretem, ha egy adott banda pályafutásának hátteréről semmit nem vagy keveset tudok. Speciel az én feladatomat megnehezíti, mert szeretek tisztában lenni az előzményekkel, a szóban forgó alakulat múltjával.

Ez az eset azonban – mármint a Krionik-é – eddig talán a legérdekesebb, ugyanis a svéd csapatról nulla információ áll a rendelkezésemre, semmi kézzel foghatót nem találtam róluk. Olyan érzésem támadt, hogy egy nagyon kultikus, misztikus –legalábbis annak tűnni kívánó – alakulatról van szó; egy az egyben anonimitásba burkolózott a társaság. A zenészek nevére nem derült fény, mi több, egyetlenegy árva fotót sem találtam róluk. Amivel szembesültem, az mindössze annyi, hogy 2008-2014 között Eldritch-ként működtek, és három éve használják a Krionik nevet. Amúgy Östhammar városából származnak.

Értelemszerűen, ezek a hiányosságok semmit nem vonnak le a lemez értékéből, mivel az egy nagyon jó old school thrash anyag. Nem tudom, mi van a levegőben, de 2-3 hét leforgása alatt egymás után fedeztem fel a régi iskolás thrash anyagokat és jutottam a birtokukba. Zeneileg nem követik a korábban bemutatott Antichrist, Condor, esetleg Deathhammer, Deathstorm vonalat, mert ezek a srácok nem az európai, hanem a tengerentúli old school thrash-ből merítenek, mégpedig úgy, hogy több csapat hatása mutatható ki a zenéjükben, ráadásul nem is a legnyilvánvalóbbak (Slayer, Dark Angel, Exodus, Metallica, Megadeth stb.).

A köztük, illetve jelenlegi pályatársaik közötti további különbség, eltérés az is, hogy a muzsika a középtempós tartományban mozog, ritkán engedi(k) el a gitáros(ok) a kezét/kezüket. (Mielőtt elfelejtem, ez a csapat harmadik lemeze, előző alkotásaik a 2015-ös Terminal Vision és a 2016-os Total Disgust voltak). A R’lyeh Abysm (Introduction)-t követő Forbidden Realms, a Hybrid Spawn vagy a Militia of Blood középtempói egy visszafogott Razort juttattak eszembe, ugyanúgy, ahogy az Emancipated from Life is, ebben viszont a kanadai mesterek gyors énje domborodik ki. Bay Area-i, első sorban Testament-„ízek” bukkannak fel a Horror from the Past-ben, a Senile Overture – The Years of Undeath (plusz a Max Cavalera-t idéző hang) a Beneath the Remains-korszakos Sepultura-t idézi, tehát elmondható, hogy a stílus adta kereteken belül a zenekar a változatosságra helyezi a hangsúlyt. A Razor-rel meghúzható párhuzamot tovább erősíti az Owl stúdióban felvett anyag száraz hangzása, valamint az énekes csóka egy szelíd, visszafogott Stace „Sheepdog” McLaren-re hajazó orgánuma.

Konklúzió: egy újabb frankó retro thrash albummal bővült a kollekcióm, és noha számomra összességében egy ici-picivel elmarad a Condor vagy az Antichrist lemezei mögött (keveslem a gyors részeket), az old school thrashereknek semmi okuk nincs a fanyalgásra. Mert tényleg csak egy ici-picivel…

A szerző: Dávid László604 publikáció
Első cikke 1994-ben jelent meg a Metal Hammerben. Hazánk első webzine-je, a Ragyogás egyik alapítója. Később a Stygian Shadows fanzine munkatársa, hazai és külföldi fanzine-ek/webzine- ek cikkeinek szerzője.

Legyél te az első, aki hozzászól!

Válasz írása

Az email címed sehol sem fog megjelenni.


*