Feldolgozóipar

Egy időben, talán a ’80-as évek második és a ’90-es évek első felében szinte kötelező volt egy-egy jól megválasztott feldolgozást tenni a lemezek végére (vagy „elrejtve” a közepére); persze olyan zenekarok is akadtak, akik nem álltak be a sorba, és kizárólag saját dalokat jelentettek meg. A single-k, maxik és EP-k arra adtak jó lehetőséget, hogy az előadók megmutassák ilyen irányú ambíciójukat és képességeiket, leróják tiszteletüket az őket inspiráló elődök előtt, ugyanakkor az idegen téma el is különüljön a zenekar saját anyagától. Valamivel később (ebben a Metallica volt az úttörő The $5.98 E.P.: Garage Days Re-visited című lemezével) a zenekarok vagy a kiadók már külön korongon jelentették meg a feldolgozásnótákat, előbbiek a saját munkáikat, utóbbiak valamilyen tematika szerint a különböző csapatokét.

De mit is értsünk feldolgozás alatt? Az „egy az egyben”-t nem nevezném annak. Hiába a Dream Theater ennek a „műfajnak” az istencsászára (mert hogy az), ha az interpretáció kimerül abban, hogy hangról hangra eljátsszák a nagy elődök (Pink Floyd, Deep Purple) klasszikusait.

Metallica: az egyik első feldolgozáslemez

A mások dalát előadó csapat tegyen hozzá valami újat, például hangzásban; játssza más tempóban, alakítsa a maga arculatára. Mi a poén abban, ha egy Judas Priest-kópia zenekar Judas Priest-et játszik? Azt tribute-nak hívjuk, tiszteletadásnak, nem feldolgozásnak.

Azt gondolom, annál biztosabb a siker, minél inkább egy másik műfajhoz – komolyzenéhez, pophoz – nyúl az átdolgozó. Mindehhez természetesen az is kell, hogy jó művet válasszon, és a maga változatát profin adja elő. Ebben a műfajban még az is előfordul, hogy annyira nem ismerjük az eredeti előadót, hogy azt gondoljuk, a kortárs csapat saját dalát halljuk, holott nem (Judas Priest: Diamonds and Rust, Gamma Ray: Gamma Ray). Az is gyakori, hogy az ember a feldolgozást hallva kap kedvet az eredetihez.

A komolyzenéből merítők közül elsőként Yngwie J. Malmsteen és a Mekong Delta (na meg persze az Undertaking) jut eszembe. Mások inkább csak részleteket, motívumokat emelnek be alapvetően metal stílusú szerzeményeikbe, amivel akarva-akaratlanul klasszikus zenei műveltségünket is bővítik. Az Accept így vitt bennünket közelebb Beethoven-hez (Metal Heart – Für Elise), a Stormwitch Mozart-hoz (Rondo alla Turca – Török induló), a Helloween Grieg-hez (Gorgar – In the Hall of the Mountain King) és így tovább.

A német Birth Control: 1972-ben megírták a Gamma Ray című számot, Kai Hansenék 1993-ban eljátszották

A popzenéből vett alapanyag pedig erőteljesen lekerekíti a zord megszólalású csapatok megszólalásának sarkait, bár azért egy Britney Spears-számot hallani a Children of Bodom-tól nem mindennapi élmény. Ha már itt tartunk, az is jól tud elsülni, ha nő ad elő férfihangra írt számot és fordítva (The Gathering – Dead Can Dance, Jorn Lande – Tarja Turunen stb).

A tiszteletadást poénra is lehet venni, ahogy azt a Beatallica teszi, amikor Beatles-dalokat játszik a Metallica stílusában. És a puska fordítva is el tud sülni, amikor metálnótákat adnak elő klasszikus zenei képzettségű vagy popelőadók. Ebben az Apocalyptica viszi a prímet; de említhetném Shakirát, aki egyik koncertjén a Metallica Nothing Else Matters-ét interpretálta; Tori Amos-t, aki a Nirvana Smells Like Teen Spirit-jét lírásította; vagy a veterán Paul Anka-t (Diana, You Are My Destiny) aki egész lemezt (Rock Swings, 2005) szentelt annak, hogy adjon kortárs pop- és rockslágereket (többek között a Soundgarden Black Hole Sun-ját, a Van Halen Jump-ját és a már említett Smells Like Teen Spirit-et) adjon elő szving-stílusban. Nos, elég meghökkentő a végeredmény…

Beatallica: csak félig komoly zene

Napestig írhatnám az általam ismert cover-eket; egyes vállalkozó kedvűek külön kompilációkat is összeállítanak ezekből; kiadók jelentetik meg gomba módra a nagy előadók előtti tiszteletadásként az ilyen jellegű kiadványokat. Inkább néhány (tucat) kedvencet említek, olyan dalokat, amelyek szerintem jól sikerültek. Ki is egészíthetitek a listát, a lényeg, hogy a feldolgozás legyen más, legyen máshogy jó, mint az eredeti.

1000 Homo DJ’s: Supernaut (Black Sabbath)
Anthrax: Antisocial (Trust)
Anthrax: Friggin in the Riggin (Sex Pistols)
Anthrax: Got the Time
Anthrax: Pipeline (The Chantays)
Artillery: Razamanaz (Nazareth)
Blind Guardian: Dream a Little Dream of Me
Blind Guardian: Hallelujah
Blind Guardian: Mr. Sandman
Blind Guardian: Spread Your Wings
Children of Bodom: Somebody Put Something in My Drink (The Ramones)
Death Angel: Cold Gin (Kiss)
Dream Theater: Love Lies Bleeding (Elton John)
Edguy: Hymn (Ultravox)
eXcel: Message in the Bottle
G3: Going Down (Jeff Beck?)
G3: Keep On Rockin’ in the Free World (Neil Young)
Gamma Ray: Gamma Ray
Gamma Ray: It’s a Sin (Pet Shop Boys)
Girlschool: Race with the Devil
Grip Inc.: Paint It Black
H.I.M.: Wicked Game (Chris Isaak)
Helloween: Hocus Pocus (Focus)
In Flames: Everything Counts (Depeche Mode)
Judas Priest: Diamonds and Rust (Joan Baez)
Marilyn Manson: Sweet Dreams (Eurythmics)
Megadeth: These Boots (Are Made For Walking, Nancy Sinatra)
Metal Church: Highway Star (Deep Purple)
Metallica: Last Caress (Misfits)
Metallica: Tuesday’s Gone (Lynyrd Skynyrd)
Mordred: Super Freak (Rick James)
Mr. Big: Sufragette City
Nevermore: Love Bites (Judas Priest)
Nightwish: Over the Hills and Far Away (Gary Moore)
Nevermore: The Phantom of the Opera (musical)
Paradise Lost: Walk Away (Sisters of Mercy)
Rammstein: Das modell (Kraftwerk)
Red Hot Chili Peppers: Fire (Jimi Hendrix)
Sepultura: The Hunt (New Model Army)
Sepultura: Symptom of the Universe (Black Sabbath)
Slayer: In-a-Gadda-da-Vida (Iron Butterfly)
Talisman: Frozen (Madonna)
The Gathering: In Power We Entrust the Love Advocated (Dead Can Dance)
Therion: Summer Night City (ABBA)
Trouble: Porpoise Song (The Monkees)
Type O Negative: Cinnamon Girl (Neil Young)
Type O Negative ft. Ozzy Osbourne: Pictures of Matchstick Men (Status Quo)
Voivod: Astronomy Domine (Pink Floyd)
Volbeat: I’m So Lonesome I Could Cry (Hank Williams)
Volbeat: Making Believe (Jimmy Work)
White Zombie: Blitzkrieg Bop (The Ramones)
Within Temptation: Summertime Sadness (Lana del Rey)
Xentrix: Ghostbusters

Amikor a Dream Theater Iron Maident játszik
A szerző: Coly774 publikáció
A Rattle Inc. fanzine, majd az ugyanilyen nevű online heavy metal magazin alapítója, szerkesztője. Civilben is újságírással foglalkozik.

Legyél te az első, aki hozzászól!

Válasz írása

Az email címed sehol sem fog megjelenni.


*