Helloween: Keeper of the Seven Keys: Part 1. (1987)

Tóth Zoltánka, 1987-ben 12 éves általános iskolás tanuló, átlagosnak mondható családban él szüleivel és közös udvarban nagyszüleivel. Külvárosi csibész (volt honnan örökölni a két fiának), de egyébként jó tanuló (nem eminens, hiszen hogy is nézne ki egy rosszcsont kölyöknél, ha mindenből kitűnő lenne!), aki szabadidejében a környék utcáin, játszóterein lóg hasonló korú haverjaival. Fociznak, idétlenkednek, dumálgatnak, egymást cikizik, szóval élik az életüket, mint a legtöbb korabeli kölök. Ekkortájt a zenei ízlése – mondhatni – nem túl kifinomult, leginkább az akkoriban menő pop- és diszkódalokra gerjed. A heavy metalt nem szereti (nem is nagyon ismeri), de az Iron Maiden Eddie figurája tetszik neki, mert az olyan jó kis ijesztő.

Talán kora ősz lehet, amikor a szokásos haveri kör kint téblábol a házuk előtt, és megjelenik Bandi, aki pár évvel idősebb a többieknél. Bandi már szakmunkásba jár, öltözéke fekete bőrjakó, megnövesztett (de azért még nem seggig érő) haj, szimatszatyor, de egyébként egy csendes, rendes suhanc. Ő „hevimetálos”, magával cipeli a táskarádióját (hat darab góliátelemmel pár órát elmegy), leül a földre, rágyújt egy cigire, majd bekapcsolja a magnót. A fiatalabb generáció nem is nagyon foglalkozik a dologgal, ez úgymond egy átlagos eseménynek számít. Gitár, gitár, dob, ének, gitár, gitár, ének, dob. Aztán egyszer csak valaki rákérdez: „Mi ez, Bandi?” „Te hülye, nem tudod? Helloween. Nemrég jelent meg, kurva jó!” „Oké, biztos az” – felelik kórusban. Kis idő múlva a Future World-öt Zolika már halandzsa szöveggel üvölti. Kérdezi Jani barátja: „Tetszik, tetszik?” „Aha” – jön a válasz. „Mi ez, Bandi?” – kérdi Zozóka. „Mondtam már, hogy Helloween!!!” – csattan fel Bandi. „Tetszik, tetszik?” – kérdi újra Jani. „Aha” – válaszol újra Totó. „Bandi, tekerd vissza! Tudod, amiben az a…” – szól Zotya. „Khmmmm” – reagál Bandi. De visszatekeri, és még lejátssza párszor.

Így kezdődött minden a fiatalembernél. A többi történelem. Valamelyik osztálytársa is titokban megszerezte a kazettát (még nem dicsekszik vele, mert cikiznék, hogy heavy metal-t hallgat), átmásolja tőle, majd rengeteg osztálytársát, évfolyamtársát megfertőzi vele. Nyolcadikra már szinte mindenki metalt hallgat az évfolyamban: Iron Maiden, Judas Priest, Metallica, Ossian, Pokolgép és persze Helloween – ezek mennek főként.

Közben a Keeper… 2.-t is megveszi műsoros kazettán, ami szintén nagy favorit lesz, majd a Walls of Jericho is a talonba kerül valamiképp. De a Keeper… 1. mindig is örök szerelem marad. Ha bármikor berakja (már felnőtt fejjel, CD-n vagy mp3-ban), mindig elönti egy olyan ünnepélyes, fennkölt hangulat, ami semmi mással nem hasonlítható össze. De tényleg. Nincs olyan lemez, amelyiknél ezt érezné, pedig sok zenekart és albumot megismert élete során. Ez az anyag számára egy Unikum, egy Mindenség.

Borsózik a háta, amikor az I’m Alive-ban Michael Kiske énekli a „Look up to the sky above
and see the morning sun again” sorokat. Kiske-től amúgy is libabőrös lesz, annyira szereti a hangját. Egyéni, felemelő és zseniális. Ahogy a magasakat kiénekli, azt csak ő tudja. Annyira ÉL ez a szám, hogy együtt lélegzik vele.

Az A Little Time sem piskóta: egy kicsit visszafogottabb a tempója, de csakúgy, mint az előző szám, „üt, mint a kalapács”. Arra is van idő, hogy a nótában megbúvó finom megoldásokat is észrevegye. A Twilight of the Gods-nál azt érzi, hogy egyenesen az Istenek (természetesen germán istenek) mellett foglal helyet, és társalog velük. Remekül érzi magát, nem akarja, hogy véget érjen ez az álom. Az a „speed” tempó, az nem semmi! És a gitárjáték! Zoltán úgy véli, hogy Kai Hansen és Michael Weikath gitárosok is jártak az isteneknél, és tőlük tanultak meg gitározni, valamint dalokat írni. Utóbbiaknak el is jött az alkonyuk, amikor meghallották ezt a lemezt: lefőzte őket a zenekar.

A Tale That Wasn’t Right. Pedig igaz: azok a finom hathúros pengetések, a lírai hangulat, Kiske éneke – mesébe illő történet. Nem sok ehhez hasonló lassú számot hallott Tóth úr életében.

És mi történt, amikor Zoli második kisfia megszületett? Valamiért egyből a Future World ugrott be neki. Gyorsan meg is hallgatta néhányszor, majd a Facebook oldalán tudatta is a barátaival, az ismerőseivel a jó hírt, belinkelve mellé a dalt. Üdvözlet ebben a világban, kisember! Soha nem tudja ezt a számot megunni, mindig eszébe jut róla boldog fiatalkora (lásd fentebb).

És eljön Halloween ideje. Jelen esetben egy 13 perces eposz képében. Zozi csak kapkodja a fejét. Ilyen sok témát, szenzációs gitártémát, szólót azóta sem hallott. Szemei előtt repkednek a tökfejek, olyan az egész, mint egy nagy kelta ünnep, egy óriási kavalkád, ahol a druidák szeánszát kísérhetjük végig. Zárásként követi a jelet egy kis gitárvarázslás képében (Follow the Sign), ami mutatja a jó irányt: „Vissza a lemez elejére, kezdd újra! És újra, meg újra, meg újra…”

 

A szerző: Zozzie272 publikáció
Először 15 éves korában kóstolt bele a fanzine-újságírásba (Feszültség), sok évvel később, teljesen véletlenül került ismét közelébe a „szakmának”. Civilben egy vegyipari biztonságtechnikai cégnél anyagfejlesztő-üzemmérnök.

1 Trackback / Pingback

  1. Helloween: Keeper of the Seven Keys part II. (1988) – Rattle Inc.

Válasz írása

Az email címed sehol sem fog megjelenni.


*