Atrocity: Todessehnsucht (1992)

A ’80-as évek végén, ’90-es évek elején bekövetkezett, Európát érintő death metal robbanásban Skandinávia (ezen belül is Svédország, habár a finn színtér is roppant erős volt) és az Egyesült Királyság (Anglia) játszotta a főszerepet. Amíg Ezekben az országokban termékeny táptalajra lelt a stílus, Európa más államaiban nem bontakoztak ki komoly, számottevő death metal mozgalmak. Talán Hollandia próbált még lépést tartani a nagyhatalmakkal.

Németországban pedig nem is létezett death metal színtér, helyesebben csak nagyon kicsiben. Erről a vonalról ezekben az időkben kizárólag a Fleshcrawl-t (1987-ben Morgöth-ként álltak a rajtvonalhoz, ezt követően pedig egy rövid ideig Suffocation-ként dolgoztak), a Dark Millenniumot, a Morgoth-ot (1985-ben Exterminator név alatt alakultak, majd Minas Morgul-ra, végül Morgoth-ra keresztelkedtek át) és az 1985-ben, Ludwigsburgban létrejött Atrocity-t (grindcore bandaként, mint Instigator kezdték a pályafutásukat) ismerték az underground rajongók. (Ekkoriban Bambergben is létezett egy Atrocity, ők thrash/crossover-ben utaztak, illetve később lett egy amerikai, death/grind Atrocity is).

Alexander „Krulle” Krull énekes, René Tometschek basszusgitáros, Gernot Winkler dobos (R. I. P.), Mathias Röderer és Frank Knodel gitárosok hozták össze a formációt, amely 1988-ban az Instigators demóval mutatkozott be a földalatti mozgalomban. Ez a demó egyben a Nuclear Blast-tel megköttetett szerződést eredményezte, ugyanis 1989-ben a Blue Blood 7” EP már a kiadó égisze alatt látott napvilágot. Az anyagot viszont egy megújult felállású legénység hozta össze: Frank Knodel helyét Richard Scharf vette át, Gernot Winklert Michael Schwarz váltotta, az új basszusgitáros pedig Oliver Klasen lett.

A primitív megszólalású, ötlettelen, még az útját kereső bandát tükröző kiadvány senkit nem készített fel arra, amit 1990-ben a Morrisound stúdióban rögzített Hallucinations formájában a világra szabadított a csapat. Ha az Atheist-re, illetve a Cynic-re azt mondjuk, hogy bőven megelőzte a korát, akkor ez a kijelentés simán áll az Atrocity-re is, hiszen olyan komplex, nyakatekert riffekkel, ritmusokkal, briliáns szólókkal felvértezett death metal anyag, mint a Hallucinations, az idő tájt nem jelent még meg Európában. (Esetükben egyáltalán nem volt túlzó a „Németország válasza a Morbid Angel-re” meghatározás.) Bár így utólag belegondolva, a rajongókat nem érhette váratlanul a lemez, mivel a Nuclear Blast-nak és a Roadrunner-nek köszönhetően több válogatásalbumon is helyet kaptak, így a Deep in Your Subconscious című nóta az At Death’s Door, a Life Is a Long and Silent River pedig az Of Death…Is Just the Beginning kompiláción szerepelt.

Két évvel később jött a folytatás, mégpedig az elődjénél bátrabb megoldásokat felvonultató, még kísérletezőbb, borultabb Todessehnsucht (Halálvágy) képében. A kiadó ezúttal is mindent elkövetett a hatékony reklám és promóció érdekében, a csapat újabb három gyűjteményes anyagra került fel egy-egy dallal, mégpedig a Headbangers Club – Heavy Metal Hits-re (Necropolis), a Breaking Barriers-re (szintén Necropolis), valamint a Voice-ra (Sky Turned Red). A Todessehnsucht először Európában jelent meg (1992. szeptember 22-én), az amerikai változat címét viszont – a zenekar határozott akarata ellenére – Longing for Death-re cserélték.

Semmit nem von le az anyag hangzásának értékéből, hogy a felvétel a Mainstreet stúdióban, Fautspachban, a keverés a stuttgarti Daylight stúdióban (a produceri és a zenei rendezői teendőket a zenekar vállalta magára), a maszterizálás pedig a ludwigsburgi Bauer stúdióban zajlott, hiszen telten, erősen, töményen szólal meg a lemez.

A lassú, nyomasztó, doom-os címadó tételt követően, a militáns jellegű dob/basszus felvezetőből kibontakozó Godless Years előrevetíti, hogy a Hallucinációkhoz képest egy jóval sűrűbb, összetettebb lemezzel lesz dolgunk. Annyi témát, ötletet vonultatnak fel a dalban a zenészek, amelyből akár egy EP-t, esetleg egy komplett albumot is megírhattak volna. Jazz-hatásokat ugyanúgy tartalmaz a felvétel, mint gyors, death/grind kalapálásokat, illetve a Voivodra jellemző bizarr, elvont dallamokat. Egyszerűen kiüti a nóta a hallgatót.

Ha már a Voivodot említettem, az Unspoken Names is hajaz a kanadai zsenik zenei világára. Eszük ágában sem volt kommerszre, szellősre venni a figurát, rákényszerítik a rajongókat, hogy elmélyedjenek a hallgatnivalóban. Az az adat is önmagáért beszél, hogy a Todessehnsucht három dallal, illetve 11 és fél perccel lett hosszabb, mint elődje. Operás megoldásokkal ötvözik a Sky Turned Red-et; farkasüvöltéssel, szaggatott riffekkel kombinálják a Necropolist; lassú, súlyos doom témák bukkannak fel az A Prison Called Earth-ben; egy rövidebb verzióban megismétlik a címadó darabot a Todessehnsucht (Reprise) képében; az Introduction egy másfél perces átkötő darab – egyszerűen őrület, amit itt a muzsikusok elővezetnek.

Oliver Klasen basszustémái kiemelt szerepet kapnak, Krulle gonosz hörgését pedig vendégénekesek egészítik ki: Florian Löthe basszus, Johannes Puschel bariton, Stefan Weible tenor hangnemben, Robert Russ pedig kontratenorban teszi hozzá a magáét. Bónuszként, a Death-feldolgozás Archangel hangzik el, amelynek szövegét átírták, mivel az eredetihez nem jutottak hozzá.

Köztudott, hogy a zenekar ezután szakított a death metallal. Későbbi műveik úgy szövegileg, mind zeneileg belekóstoltak mindenbe: elektronikába, popba, melankolikus metalba stb. Egy biztos, mind a Hallucinations, mind a Todessehnsucht a progresszív death metal alapkövei, amelyek így 25-27 év távlatából is bőven nyújtanak még felfedeznivalót a hallgatóknak, és igazolják, hogy megalkotóik elképesztő formában voltak.

A szerző: Dávid László488 publikáció
Első cikke 1994-ben jelent meg a Metal Hammerben. Hazánk első webzine-je, a Ragyogás egyik alapítója. Később a Stygian Shadows fanzine munkatársa, hazai és külföldi fanzine-ek/webzine- ek cikkeinek szerzője.

Legyél te az első, aki hozzászól!

Válasz írása

Az email címed sehol sem fog megjelenni.


*