Vendetta: The 5th (2017)

Kevés. Nagyon kevés egy olyan zenekartól, amelyet a ’80-as években a német thrash második vonala egyik legnagyobb reménységének kiáltottak ki, s amely csapat két olyan albummal örvendeztette meg a műfaj kedvelőit, mint az 1987-es Go and Live… Stay and Die és az egy évvel későbbi Brain Damage. Előbbivel sem volt semmi bajom, utóbbit viszont kifejezetten szerettem.

A németországi Schweinfurtban, 1984-ben alakult csapat a fenti két nagylemez megjelenését követően, 1990-ben feloszlott, majd – a zűrös ’90-es éveket „átaludva” – 2002-ben éledt újjá. Azóta ez már/még csupán a harmadik anyaguk, ami nem annyira a fékezhetetlen kreativitásról és a feltartóztathatatlan lendületről, mint inkább ezek hiányáról tanúskodik.

Már az is gyanús, hogy a Brain Damage és a mostani album alkotóit összehasonlítva, a két névsorban egyetlen közös pontot sem találunk. Vagyis ez a Vendetta már nem az a csapat, amelyet három évtizeddel ezelőtt ismertünk és szerettünk. A fonalat visszagombolyítva kiderül, hogy a zenekart gyakorlatilag az egykori alapító basszusgitáros, Klaus „Heiner” Ullrich szervezte újjá, ám a 2007-es Hate albumot követően ő is távozott, így az egykor jól csengő nevet és a Vendetta szellemiségét egy teljesen új együttes hivatott továbbvinni.

„Borzalmas!” – mondtam az első találkozást követően. „Legfeljebb három számot tartanék meg belőle” – jelentettem ki a második hallgatás után. És még a harmadik körben is biztos voltam abban, hogy a „lemezről vagy jót vagy semmit” elvét követve inkább hallgatok erről az anyagról. De aztán nem bírtam megállni, hogy megosszam veletek a benyomásaimat.

Az albumot nyitó Fragile sejtelmes intróval kezdődik, a beinduló gitárok hangzása sem rossz. A ritmusváltások mindig is a Vendetta erényei közé tartoztak, ám itt inkább széttördelik a dalt. Ami a legkevésbé tetszik, az az énekes Mario Vogel hangja: nem dallamos, nem is hörög, olyan semmilyen, kellemetlen tónusú. Ráadásul túlságosan is hosszan, csaknem 8 percen át rágja a gittet a csapat; ennyire azért nem jó a szám.

Már csak az ezt követő Let ’em Rip-ért is egy pont levonás jár: ez az album legfeleslegesebb dala, itt rendszerint léptetem a lejátszót.

Számomra talán a Deadly Sin a korong legjobb száma: van benne valamiféle refrén, ami még dallamos is, a dob is jól pörög, de még ez a szerzemény is simán lecsúszott volna a Brain Damage-ról. Az Agency of Liberty-ben egy helyen jó a ritmusváltás, a szám többi része monoton. A The Search egy alig kétperces, akusztikus-instrumentális tétel: ez sem virtuóz darab, de legalább zene.

A The Prophecy ígéretesen indul, mindent beleadnak, aztán ez is kifakul, és a dob is zörgősen szól. A Shame on You-ról még ennyi pozitívumot sem tudok elmondani. A Religion Is a Killer viszont szintén a jobb számok közé tartozik, basszussal indít, és a nem túl bonyolult refrén is azon kevés momentum közé tartozik, ami utólag megmarad az anyagból.

És akkor itt jön az utolsó furcsa dolog: az albumot záró, lírai Nevermind-ban Vogel tisztán, dallamosan énekel. Mintha egy másik lemezt hallanánk. „Aha, szóval ilyet is tudnak? Akkor miért nem ezzel álltak elő?” Aztán ez az akusztikus tétel is átvált egy másik, valamivel keményebb tónusba – ami megint csak nem vezet sehová: váratlanul jön, nem is igazán illik a dal első részéhez, és néhány ismétlés után le is cseng.

Érthetetlen, miért van szükség egy ilyen albumra. Tipikusan olyan, mint egy kezdő csapat első, tétova anyaga, amit rövid gondolkodás után visszautasítanak a kiadók. Mondjuk, maga az album sem hosszú, nincs 40 perc, de egy, a legjobb dalokból (Fragile, Deadly Sin, Religion Is a Killer, Nevermind) összeállított EP jóval kedvezőbb benyomást tenne a hallgatóra. Kíváncsi vagyok, mit gondol róla, aki közületek hallgatta; számomra ez az utóbbi időszak eddigi legnagyobb csalódása. Amennyire jó az új Artillery, az új Paradox, ez annyira nem az.

(3)

A szerző: Coly567 publikáció
A Rattle Inc. fanzine, majd az ugyanilyen nevű online heavy metal magazin alapítója, szerkesztője. Civilben is újságírással foglalkozik.

Legyél te az első, aki hozzászól!

Válasz írása

Az email címed sehol sem fog megjelenni.


*