Tiamat: A Deeper Kind of Slumber (1997)

Nem mindenki vallja be, de nem nagyon van ember, aki ne próbált volna már ki valamilyen kábítószert. Valakinek bejön, valakinek elég egy „élmény”, és soha többet nem nyúl hozzájuk (az alkohol, a dohány is az, de ezeket most nem sorolnám ide). Az viszont biztos, hogy nagy árat fizet az, aki rászokik (főleg a kemény drogok veszélyesek). No, nem akarok itt Zacher doktort játszani, inkább az tesz kíváncsivá, hogy hogyan kapcsolható össze, miként hat egymásra a művészet és a tudatmódosító szerek.

Száz oldal sem lenne elég, ahol erről lehetne értekezni, ezért nem is megyek bele részletesen a témába. De azt tudjuk, hogy a zeneiparban sem sok szentéletűnek nevezhető ember találunk. Jómagam azt vallom, hogy hatalmas pluszt adhat egy drog, természetesen csak annál, aki eleve tehetséges valamilyen művészeti ágazatban, legyen az festészet, költészet, zene, bármi. Köztudottan Johan Edlund, a Tiamat zenekarvezetője/énekese/gitárosa/billentyűse is jó pár évig a kábítószerek rabja volt. Ez az album jól tükrözi az akkori állapotát.

De előbb nézzük meg egy kicsit a zenekar pályafutását dióhéjban! A szokásos jövés-menéseket nem említeném meg, mert a zenekar Edlund saját gyermeke, ő írja a zene nagy részét és a szövegeket. A kezdeti durva death/doom (Sumerian Cry, The Astral Sleep) stílustól a zenekar idővel egy egészen más szférába jutott el.

A harmadik albumon (Clouds) dallamosabb részek is fellelhetők, az azt követő Wildhoney lemezen pedig az atmoszférikus, progresszív rock/metal jelent meg. Erről a korongról már három dal (Do You Dream of Me?, Planets, A Pocket Size Sun) előre jelezte az új irányvonalat, ami az A Deeper… albumon teljes egészében tetten érhető.

A következő lemezen (Skeleton Skeletron) a dark/gót hatások is kitapinthatók, és az utána jövő anyagok (Prey, Judas Christ, Amanethes, Scarred People) is már teljesen eltávolodtak a kezdeti vadságtól; ezeken is hemzsegnek a dallamos, elvont, lebegős témák, egyébként nagyjából itt már egy megszokott csapásvonalon haladt a banda.

 

A Deeper Kind of Slumber-en már nyoma sincs a hörgésnek, a durva éneknek, a zene teljes egészében „letisztult”, nem egy dalban megjelenik az akusztikus gitár és az elektronika is. Tudom, sok rajongó a korai lemezekre esküszik, de nekem nagyon bejött az A Deeper… álmodozós, elborult hangulata, olyannyira, hogy ez lett a kedvenc Tiamat anyagom (amúgy minden kiadványukat szeretem). Már az album címe is árulkodó, ilyen felvezetés után milyen zenére számíthat az ember? És hogy milyen fajta ez a mélyebb szendergés? Azt hiszem, erre is választ adhatnak a tudatmódosító anyagok.

Ha végignézzük a dallistát, több utalást is találhatunk a drogokra. Teonanacatl például a pszilocibin gomba istene az azték kultúrában, illetve maga a varázsgomba elnevezése); a Four Leary Biscuits kapcsán pedig tudható, hogy Timothy Leary az LSD filozófusa volt a beat/hippi korszakban. Ha elolvassuk a szövegeket, még inkább beleláthatunk egy másik világba (például „Szaturnusz király jön egy hullám hátán”, „egy angyal porhóból” stb.), de Edlund konkrétan fel is sorol pár drogot az egyik dalban (Alteration X10).

A kezdő szám (Cold Seed) még egész tempós és gitár-centrikus, ám ezt követően a nótákat „benövi a csipkerózsa”, az embert egy különös atmoszféra öleli körül. Nagyon szeretem a második dalt (Teonanacatl), tetszik a „You could stay at my place if you want I’ll sleep on the floor” sor, ez is kifejező. A Desolate One-ban tovább fokozódik a hatás: gépies, lassú ritmusok, suttogó ének, a gitár alig hallható. A szöveg víziók, hallucinációk sora. Az Atlantis as a Lover című nótában sem a torzított gitár hasít (szinte egyik számban sincs ilyen), viszont végig kellemes az ének, a refrén különösen jó.

Talán a legérdekesebb dal az ezt követő Alteration X10. Sok benne a váltás, az akusztikus kezdés után itt kivételesen betör a torzított gitár, de pár sor után eltűnik, majd újra visszatér és így tovább. Az ének is időnként durvább, de nem annyira, mint a korai albumokon, néha pedig ugyanúgy kellemesen elvont, mint az album többi tételében. Szövegileg ez a dal utal a leginkább a kábítószerekre. A Four Leary Biscuits nemhogy nem metal, de még a rockhoz sincs sok köze: pánsíp és egyéb egzotikus hangszerek kavalkádja. Ha ez nem egy LSD-utazás, akkor semmi nem az. Az Only in My Tears It Lasts (de király számcím!) ugyancsak egy álmodozós szám, gépies ritmussal és elektronikus hangulati elemekkel.

A Whores of Babylon visszakalauzol bennünket a rock mezejére, persze ez a dal sem durva, az ének például egy kissé a késői Depeche Mode-ra hajaz. Az elektronikus hangszerek itt is jelen vannak, de senki ne számítson diszkós témákra, ezek inkább a nyomasztó hangulatot fokozzák. Mert vidámnak egyáltalán nem nevezném a lemezt. A Kite csak egy laza bevezetés a Phantasma De Luxe-hoz, az egyik kedvenc számomhoz. Pofonegyszerű nóta, akusztikus gitárral és énekkel előadott gyöngyszem; később dob, elektronikus gitár és basszus is érkezik, de a dal egy ritmus mentén halad végig. Edlund hangja komor, szomorú; azt érzem a dalt hallgatva, mintha azt üzenné, hogy a drog abszolút nem játékszer, nagyon mélyre tud kerülni az ember általa.

Hosszúra nyúlik a Mount Marilyn (10 perc feletti nóta), és olyan, mintha az előző szám folytatása lenne: ugyanolyan monoton dal, akusztikus gitárral, kütyükkel, leállós, merengős részekkel, az ének pedig mintha ki-be kúszna. Az album a címadó nótával zárul: szintetizátorral keltett hangulati panelekből építkezve kezdődik, majd olyan zenei elemek jönnek, amelyektől szinte úgy érzi magát az ember, mintha kilépne a testéből; kezdetét veszi egy ötperces „trip”. Edlund éneke nem evilági, tuti nem volt tiszta, amikor ezt felénekelte. És a legvégén elhangzik: „It’s a deeper kind of slumber”.

Biztos vagyok benne, hogy nem született volna meg ez a lemez (vagy teljesen más lenne), ha Johann barátunk nem állt volna a cucc hatása alatt, de sajnálnám is, ha nem így lenne, mert ettől lett zseniális alkotás. Nekem maga az album a drog, amitől jól érzem magam, ha meghallgatom. Belemerülök, és elrepít valahová messze-messze.

Nem tudom, hogy ez az életforma lehetett az oka, de pár éve stroke-ja volt Edlundnak. Vigyázzon magára, mert szeretnék még új Tiamat albumokat hallgatni. Néhány kósza hír szárnyra kelt, hogy készül az új lemez, de ez nyilván Edlund egészségi állapotától függ.

 

A szerző: Zozzie304 publikáció
Először 15 éves korában kóstolt bele a fanzine-újságírásba (Feszültség), sok évvel később, teljesen véletlenül került ismét közelébe a „szakmának”. Civilben egy vegyipari vállalatnál tudományos segédmunkatárs.

Legyél te az első, aki hozzászól!

Válasz írása

Az email címed sehol sem fog megjelenni.


*