„Nagyon be voltunk pörögve, hajtott minket az ügy”

Levélváltás Körmöczi Péterrel, a Cadaveres gitáros-énekesével

Teknősbéka Tetemek, Cadaveres de Tortugas, majd egyszerűen csak Cadaveres – így lehetne summázni Körmöczi Péter, vagy, ahogy mindenki ismeri, Körmi eddigi pályafutását. A székesfehérvári énekes-gitáros kollégánknak mesélt a kezdetekről: névválasztásról, tagcserékről, az első koncertekről, demófelvételekről és sikerekről.

Dávid László: Körmi, mindenekelőtt köszönöm szépen, hogy elfogadtad az interjúfelkérést. Múltról, jelenről, jövőről egyaránt ki szeretnélek faggatni…

Körmöczi Péter: Rendben, köszönöm a megtisztelő felkérést! 🙂

D. L.: Milyen zenei múlttal, tapasztalattal rendelkeztél, amikor 1993-ban megalakult a Cadaveres De Tortugas? Ez volt az első zenekarod?

K. P.: Komolynak mondható zenei múltról nem tudok beszámolni. Volt egy-két próbálkozásunk haverokkal Székesfehérváron (az Anarchy és a Fire Horse zenekarokkal), de ezekkel érdemben nem sok minden történt. ’93-ban alakítottam meg a Teknősbéka Tetemek zenekart Kiss Dénessel (később Septic Pain) és Kreck Mikivel, aki ’95-ig volt a csapat tagja. Gimnáziumi osztálytársak voltunk. A név nem sokkal utána változott Cadaveres De Tortugasra. Dénest Szabi váltotta a doboknál, aztán pár hét után Zsombi is csatlakozott a zenekarhoz. (Zsombok Tibor, ’93-’99-ig). Miki az első két demó után, ’95-ben távozott a tanulmányai miatt. A helyére került Persoczky Gábor, aki a harmadik demón (La Sangre No Miente, 1996) már énekelt és basszusozott.

D. L.: Hogyan jött össze a Zsombok Tibor gitáros (R.I.P.), Viniczai Szabolcs dobos, Krech Miklós basszusgitáros alkotta felállás? Az ő zenei hátterükről mit kell tudni?

K. P.: Szabinak már volt némi zenei múltja, pár koncertje egy feldolgozásokat játszó bandával, illetve Zsombinak egy death metal zenekara, amivel felléptek pár helyen. Egy ilyen koncerten néztük ki magunknak a CDT-be. ’93-ban az első komolyabb próbák már ebben a felállásban zajlottak Fehérváron, és ebben a felállásban születtek meg az első nóták is (Loser, Stigmatized Eye).

D. L.: Ki hozta a zenekar nevét?

K. P.: Miki spanyoltanárja fordította le az eredeti zenekarnevet, ami nagyon megtetszett nekünk ebben a változatban. Az elején még egy punkos vonalban gondolkoztunk, de aztán egyre komorodott a hangulat és egyre több metálos elem került a zenénkbe a punk- és a hardcore-elemek mellé.

D. L.: Zeneileg, a kijelölt irányt, stílust illetően közös nevezőn voltatok? Kik voltak akkoriban a legnagyobb kedvenceitek, hatásaitok?

K. P.: Közös nevezőn voltunk: Sick of It All, Biohazard, Pro-Pain, Sepultura, később Machine Head, némi Soulfly, Slayer. Ezek voltak a közös kedvencek, bár ennek ellentmond az első közösen megtanult és eljátszott nóta, ami a Danzig Twist of Cain-je volt. 🙂

D. L.: Egyértelmű volt, hogy te leszel a zenekar vezetője?

K. P.: Sosem voltam a zenekar vezetője, maximum a szervezője lettem egy idő után. ’94-ben voltak az első koncertjeink, és az első demót is abban az évben vettük fel Zamárdiban. Ezeknek a koordinálása volt a szervezői tevékenységem első lépcsőfoka.

D. L.: Amikor megalakultatok, milyen volt a hazai, és ezen belül a székesfehérvári metal élet? Hogyan emlékszel vissza azokra az időkre?

K. P.: Sok garázsbanda létezett Fehérváron. Sokan zenéltek, rengeteg kisebb, művházas buli is volt a környéken és kisebb fesztiválok (például a MÉZ Fesztivál). Az első időkben a Rózsaszín Kutyaharapással (RKH) és a Burn zenekarokkal játszottunk együtt Tamásiban és Fehérváron. Mindenki játszott valamilyen feldolgozást, jó hangulatú bulik voltak, sok emberrel. A Felsővárosi Művházban is csináltunk bulikat (Turtles Diving Klub), ezt megelőzően pedig a Sa-rock kocsma volt az otthonunk. Ezekre a bulikra 150-250 ember jött el, és olyan zenekarokkal játszottunk együtt, mint a Womb, a Mood, a későbbiekben pedig a Bedlam, akik nagy hatással voltak ránk!

D. L.: Milyen emlékeket őrzöl a korai próbáitokról? Hogyan íródtak, álltak össze a legelső CDT-számok?

K. P.: Az első próbák Szabi nagyszüleinél zajlottak a nyárikonyhában, ahol fel volt állítva a dobfelszerelése. Itt csak rövid ideig próbáltunk, mert cuccaink sem nagyon voltak, és rettenetes nagy zajjal járt a jelenlétünk. Ezt követően garázsbandává alakultunk. Pár hétig, hónapig próbáltunk így kölcsöncuccokkal, aztán volt egy seregélyesi kitérő, majd jött a Sa-Rock kocsma, ahol az első bulijaink is voltak Fehérváron. Ezután hosszú ideig a Szent István Művelődési Ház, majd a Szabadművelődés Háza fogadta be a zenekart, ahol évekig próbáltunk, egészen a feloszlásig. Az első közös számok általában a próbahelyen íródtak, bár sokszor előfordult, hogy összejártunk Zsombival, és otthon gitározgattunk, témázgattunk amiből később megszülettek az első CDT-számok.

D. L.: A CDT belépője a hazai undergroundba az 1994-ben megjelent Stigmatized Eye demó volt. Akkoriban büszkék voltatok a felvételre? Szerinted elindította a zenekart az underground rögös útján?

K. P.: Természetesen!  Három éjjel készült a zamárdi művelődési házban, ’94 szeptemberében. Ez végül is egy koncertfelvétel, amire az ének külön lett felvéve. Két ismerősünk csinálta anno, Antoni István és Szilágyi Zsolt. Budaörsön sokszorosíttattuk, volt rendes nyomdai borítója is. Pár száz példányban készült. Nyilván nagyon büszkék voltunk rá! A minősége persze nem a legjobb; hét szám volt rajta, amelyek közül jó darabig sokat játszottunk a koncertjeinken.

D. L.: Második demótok (Turtles Ahead – 1995) megjelenését követően Krech Miklós kiszállt, és Persoczki Gábor csatlakozott hozzátok. Milyen okok húzódtak meg a tagcsere mögött?

K. P.: Miki főiskolás lett és Pestre költözött, egyre elfoglaltabb lett és sokat komolyodott, nem fért bele az életébe az utazgatás, a próbák, a koncertek. Mi nagyon be voltunk pörögve, hajtott minket az ügy. Tele voltunk tervekkel, álmokkal. Persó eredetileg dobolni járt Szabihoz, közben pedig gitározott otthon és nagyon lelkesen járogatott a próbáinkra, a koncertjeinkre. Haverkodott velünk, tetszett neki a közeg. Siófoki volt, de Fehérváron járt fősulira. Sokat voltunk együtt, és amikor Miki bejelentette a távozását, egyszerűen rábeszéltük a basszusgitárosi posztra, aztán az éneklésre is. Nem volt nehéz… 🙂

D. L.: A demó egyik legnagyobb klasszikusa a Vatos Logos, ezt a dalt ki követte el? Honnan jött az ötlet, hogy egy spanyol nyelvű nótát tegyetek fel a kazettára?

K. P.: Talán az én ötleteimből született a próbahelyen, ahová Szabival sokat kijártuk jammelgetni abban az időben. Éreztem ezeket a punkos számokat, anno minden demóra, lemezre került belőlük egy-egy. A spanyolt időnként a név miatt dobtuk be, poénból.

D. L.: Egy évvel később adtátok ki a La Sangre No Miente demót. Egyetértesz azzal, hogy tudatosan léptetek előre, és fokról-fokra, demóról-demóra hallható, tapasztalható volt a zenekar fejlődése?

K. P.: Merem remélni, hogy ez hallható, és bízom benne, hogy így történt. Sok koncertet adtunk, próbákra jártunk, lett stúdiós tapasztalatunk is, így építkeztünk fokról-fokra. Fejlődtünk, egyre komolyabban vettük magunkat és a zenekarozást.

D. L.: Ennek a demónak volt egy bemutatója a Bahnhofban, ami emlékeim szerint nagyon jól sikerült…

K. P.: Erre már nem emlékszem, de meg tudom nézni a feljegyzéseim között, egy pillanat! Igen, ’96 januárjában volt a buli a Rózsaszín Kutyaharapással, 250 fizető nézővel. Tessék, minden fel van jegyezve! 🙂 Mondjuk, ezen kívül nem sok mindenre emlékszem… 🙂

D. L.: Ekkoriban történt az is, hogy minden hónapban volt egy fellépésetek a Fővárosi Művelődési Házban, amelynek keretén belül magyar underground zenekarokat hívtatok meg. Kin/min múlt, hogy mely csapatokat hívjátok meg? A meghívott zenekarok viszonozták-e esetleg cserekoncertekkel a fellépési lehetőségeket?

K. P.: Volt, aki viszonozta és volt, aki nem. Főként haverokkal, ismerősökkel léptünk fel, illetve olyan zenekarokkal, akikre felnéztünk, és akikkel szerettünk volna fellépni itthon, aztán pedig az ő meghívásukra valahol máshol. A már említett RKH-val sokat játszottunk és a Burn-nel is Tamásiból, a későbbiekben pedig a Womb-bal, a Mood-dal és a Replikával.

D. L.: Mi volt a legfontosabb szempont, amikor kiválasztottátok, hogy kikkel léptek fel?

K. P.: Mindig olyan zenekarokat kerestünk, akiknek tetszett a zenéjük, vagy akikkel haverság volt közöttünk. Annyira azért nem volt olyan sok banda, mint manapság. ’96-ban már volt külföldi fellépésünk is, de nyilván a cserebulikon keresztül próbáltunk előrelépni és egyre több helyre eljutni. Így olyan zenekarokkal is játszottunk még együtt, mint a Keleti Front, a Magilla Gerilla, a Messenger, vagy a Strong Deformity.

D. L.: A koncertjeiteken mindig előszedtetek egy-két feldolgozást is (Biohazard, Misfits, Nailbomb stb.); ezek kiválasztása hogyan történt? Azért adtátok elő ezeket a nótákat, hogy feldobjátok a bulik hangulatát?

K. P.: Persze, a saját – demós – nótáinkat nyilván nem sokan ismerték, így a bulik hangulatát egy-egy akkori, ismert szám feldolgozásával dobtuk fel. Sepultura, Nailbomb, Pro-Pain, Sick of It All, Soulfly – közös kedvencek, nem volt nehéz választani közülük.

D. L.: Még egy emlékezetes bulitok maradt meg bennem: 1996. május, a Kodolányi Főiskola Pinceklubja…

K. P.: Május 14.! 🙂 Sok ismerős, barát jött el a bulira. Akkoriban pont ott próbáltunk, a Kodolányi B. épületének pincéjében. Innen jött valahogy a buli és a főiskolás parti ötlete. Őrület volt, néhány teljesen lefagyott főiskolás fejjel.

D. L.: A La Sangre… demóról a Foreign Life Forms 1997-ben felkerült a Metal Hammer Demonstráció III. válogatásra. Emlékszel még arra, hogyan jött a lehetőség, hogy szerepelhessetek a kiadványon?

K. P.: Talán Kovács Péter segített, aki akkor még a Hammernél dolgozott, vagy a folyamatos erőlködésünknek volt köszönhető, hiszen szorgalmasan küldözgettük nekik a demóinkat. Lénárd Lacival 1990-ben ismerkedtem meg, amikor Metal Klubot szerveztünk a gimiben. Ő, Cselő és a Damnation zenekar voltak akkor a vendégeink. 🙂

D. L.: Elmondható, hogy ekkoriban indult be a csapat szekere? Hiszen a válogatás által még több rajongó ismert meg benneteket…

K. P.: Folyamatosan szélesedett a bázisunk, pár év alatt, a sok klubkoncertnek köszönhetően országszerte megismertek bennünket. Emellett több száz demókazit postáztam ide-oda. Természetesen minden ilyen megjelenés segített nekünk.

D. L.: Miután hárman is énekeltetek, az énektémákat hogyan, mi alapján osztottátok fel egymás között?

K. P.: A Biohazard elvén működtünk: a zene mellett az énektémákat is igyekeztünk izgalmassá és változatossá tenni, gondolván az élő megszólalásunkra.

D. L.: Amikor a Demonstráció megjelent, kész voltatok már a bemutatkozó lemezetek anyagával, vagy akkor még csiszolgattátok?

K. P.: Folyamatosan születtek számaink, a lemez akkor már nagyjából készen lehetett. Nem sokkal utána meg is jelent az Our Way. Ez volt a zenekar első, CD-re préselt nagylemeze.

D. L.: A három demó és a válogatás volt a zenekar, úgymond, első korszaka?

K. P.: Ha korszakokra kell osztanunk a zenekar munkásságát, akkor igen. A két nagylemezzel lezártnak tekintethetjük a második korszakot, aztán elindult a harmadik korszak, ami egészen a feloszlásig tartott, és az utolsó három nagylemezünket foglalja magába.

(folytatjuk)

A szerző: Dávid László625 publikáció
Első cikke 1994-ben jelent meg a Metal Hammerben. Hazánk első webzine-je, a Ragyogás egyik alapítója. Később a Stygian Shadows fanzine munkatársa, hazai és külföldi fanzine-ek/webzine- ek cikkeinek szerzője.

Legyél te az első, aki hozzászól!

Válasz írása

Az email címed sehol sem fog megjelenni.


*