Hollow: Architect of the Mind

A Hollow egy progresszív power metal zenekar volt, amelynek tagjai (Andreas Stoltz – gitár, ének; Marcus Bigren – gitár; Tomas Nilsson – basszusgitár; Urban Vikström – dob) a svéd egyetemvárosban, Umeå-ban találkoztak a ’90-es évek elején. Andreas és Tomas az ezt követő sorkatonai szolgálatuk alatt (ahol egy egységben szolgáltak) döntötték el, hogy zenekart alapítanak. Az 1995-ben indult csapatot eredetileg Valkyrian-nek hívták, és a következő érveléssel döntöttek a névváltoztatás mellett: „a Hollow jól kifejezi azt a folyamatos belső ürességet, amit időről időre mindannyian érzünk”.

A bandára érezhetően és bevallottan olyan zenekarok voltak hatással, mint a Queensryche, a Crimson Glory és az Elegy. 1995-ben jelentették meg első, hatszámos, Speak to Me című demójukat. Még ugyanebben az évben látott napvilágot a Stand or Fall című EP, majd 1997-ben a saját magukról elnevezett, négyszámos EP következett, amellyel felkeltették egy kis független kiadó, az MM Records figyelmét. Két albumuk viszont már a Nuclear Blast égisze alatt jelent meg.

Már az 1997-es Modern Cathedral is magában hordozta egy reményteljes karrier ígéretét, ám az ezen hallható számok még nem elég karakteresek, jóval kevesebb bennük a magabiztosság, az ötlet, mint a második korong dalaiban. A csapat hangzása már ekkorra kialakult, azon később sem sokat változtattak, ám a neves német kiadó valószínűleg nem ebben, sokkal inkább az ezt követő albumban látott piaci potenciált.

A lemezen nincs igazán kiugró, elsöprő erejű dal, leginkább még a lírai Whispers-t említhetném, rajta kívül – kis jóindulattal – talán még a Hold Your Banners High és a Waiting férne fel a második albumra. A Modern Cathedral összességében egy, a műfaj középmezőnyéhez tartozó csapat viszonylag gyorsan felejthető anyaga.

Nem úgy a két évvel későbbi Architect of the Mind, amelyen mind megszólalás, mind a kompozíciók érettsége tekintetében érezhetően nagyot lépett előre a csapat. A gitárok mélyebben, erőtől duzzadóan szólnak, az énekdallamok – mind a verzékben, mind a refrénekben – fogósak.

A 49 perc játékidejű konceptalbum a mesterséges intelligencia témakörét járja körül. Története egy tudósról szól, aki majdnem beleőrül apja halálába. A munkába temetkezik, és végül teljesen váratlanul létrehoz egy önmagához nagyon hasonló mesterséges intelligenciát. A dalok olyan kérdéseket feszegetnek, mint az alkotás felelőssége, a szülőség és a vallásos hit.

A korongot nyitó Transcending Sorrow – a zenekar előtörténetének ismeretében – meghökkentően vastagon szólal meg, az énekhang itt még a Helloween-es Michael Kiske orgánumára hajaz, a további dalokban aztán ez a hasonlóság eltűnik. A Rain lírája a Queensryche-ot idézi meg, a szám közepén azonban lendületes középtempó vet véget az andalgásnak.

Kedvenc Hollow-nótámban, a Shadow God-ban szól a legjobban, és kígyózik szét, majd fonódik össze a legvirtuózabb módon a két gitárszólam. Remek tempóváltásokat, gitár- és énektémákat hallunk, vitán felül ez a csapat munkásságának csúcspontja. A valamivel később elhangzó Deified viszont szövegét tekintve foglal el központi helyet az albumon: „What am I? Who am I?” – kérdezi magától és megteremtőjétől is az öntudatra ébredt virtuális klón.

Ugyanígy emlékezetes dal a Secluded Dreams és az Alone in Darkness is, az albumot záró, lírai Father pedig egy újabb klasszikus, azt gondolom, a nagy példaképek is szívesen a magukénak mondanák. Az Architect egy nagyon jó kis nekirugaszkodás volt, kár, hogy nem követte folytatás: a srácok ugyanis nem sokkal a lemez megjelenése után a feloszlás mellett döntöttek.

A Hollow ezt követően Andreas Stoltz szólóprojektjévé vált, aki 2009-ben kiadott egy dalt Descending címmel, amelyben a Crimson Glory 2009-ben elhunyt énekesének, Midnight-nak állít emléket. Egy évvel később a lengyel Metal Mind Productions újramaszterizálta és ismét kiadta a zenekar két albumát, méghozzá egy dupla pakkos csomagolásban.

Andreas Stoltz

Stoltz-ék saját sorlemezeik mellett két válogatásalbumon is szerepeltek: az első nagylemezen hallható Wounds arra a Voyager című kompilációra került fel, amelyet 1997-ben, a Nuclear Blast fennállásának tizedik évfordulójára raktak össze. Rebellion című daluk viszont csak a Death …Is Just the Beginning V-ön szerepel (1999).

Zárszó: 2013-ban, ugyancsak a svédországi Umeå-ban megalakult egy Binary Creed nevű csapat (az azonos című nóta az Architect of the Mind albumon hallható). Progresszív power metalt játszanak, fő témáik a kereszténység, a tudomány és a spiritualizmus. Két nagylemezük jelent meg, a 2014-es Restitution és a tavalyi A Battle Won. Énekes-ritmusgitárosukat – minő meglepetés! – Andreas Stoltz-nak hívják (aki időközben az Auberon nevű csapatban is megfordult sessionzenészként). A kerék, úgy tűnik, forog tovább…

A szerző: Coly625 publikáció
A Rattle Inc. fanzine, majd az ugyanilyen nevű online heavy metal magazin alapítója, szerkesztője. Civilben is újságírással foglalkozik.

4 hozzászólás

  1. Thanks for your review and summary of hOllOw! Perhaps it would be of interest to know that hOllOw just finished recording a third album: Between Eternities of Darkness. hOllOw is looking for a contract to get the album released and Andreas still sings for Binary Creed.

  2. Tinikorom egyik nagy lemeze volt az Architect of The Mind. A kutya nem ismerte rajtam és haveromon kívül a környezetemben. Ilyen volt még a Holy Mother – Toxic Rain, vagy a Dark Millennium – Ashore The Celestial Burden anyaga is. Jó látni hogy más is hasonlóan vélekedik a csapatról!

Válasz írása

Az email címed sehol sem fog megjelenni.


*