Sinister: Syncretism (2017)

A brutális death metal színtér egyik régi motorosa, veteránja ez a holland zenekar, amely elévülhetetlen szerepet játszott abban, hogy hazáját feltegye a műfaj térképére. Kevéssel a nagy death metal robbanás előtt, 1988-ban alakultak, azóta viszont – egy kétéves leállást, feloszlást leszámítva – a stílus egyik prominens képviselőjévé nőtték ki magukat.

Pályafutásuk alatt rengeteg tagcsere történt náluk, gyakorlatilag követhetetlen, hogy melyik zenész melyik albumon játszott; az egyedüli biztos pont a megalakulás óta jelen lévő, 2003-ig dobosként, majd onnantól énekesként funkcionáló Aad Kloosterwaard. Gyakorlatilag 2011-től mondható el róluk, hogy a tagság az állandóságot képviseli, lévén, hogy azóta erősítik a banda sorait Bas Brussaard és Dennis Hartog gitárosok (utóbbi a basszusgitárt is kezeli), illetve Toep Duin dobos, míg Ghislain Van Der Stel basszusgitáros és Ricardo Falcon gitáros tavaly csatlakoztak a Sinisterhez.

Csaknem három évtized alatt roppant nehéz egyenletes, kiegyensúlyozott, a rajongók igényeit maradéktalanul kielégítő teljesítményt nyújtani, és ez róluk is elmondható. Megítélésem szerint a 2003-as Savage or Grace-ig hibátlan az életművük, amelyet követően jött egy kis megtorpanás (Afterburner – 2006, The Silent Howling – 2008), a 2010-es Legacy of Ashes-től kezdve viszont ismét magára talált a zenekar. Nagyjából az Afterburner-től érhető tetten a komplexitás felé történő elmozdulás a korai death/grind anyagokkal szemben, egyben ez volt az utolsó albumuk, amelyet a Nuclear Blast gondozott.

(Debütálásuk, az 1992-es Cross the Styx óta a német kiadónál dolgoztak, csak a 2001-es Creative Killings jött ki a Hammerheartnál, majd újra visszatértek a Nuclear Blasthez, a The Silent Howling óta viszont már a Massacre Records az új otthonuk).

Igazából sosem volt rájuk jellemző, hogy komoly meglepetésekkel szolgáljanak a rajongóiknak, most azonban alaposan rácáfolnak erre az állításra. Sorrendben a tizenkettedik (ha nem számolom bele a Dark Memorials feldolgozásalbumot) lemezük szerintem valamennyi alkotásuk közül a legváltozatosabb lett, mintegy új szintre emelve zenei világukat, tele meglepetésekkel. Az világos és egyértelmű, hogy telten, brutálisan szól az anyag, arra azonban felkaptam a fejem, hogy egy Sinister korongon billentyűs hangszereket hallok. (Ha jól belegondolok, ez sem számít új húzásnak, hiszen a The Silent Howling-on is alkalmazták a hangszert).

Parádés ötlet volt csatasorba állítani az egykoron az Izegrimben, jelenleg a Remember That You Will Die-ban és a The Monolith Deathcult-ban érdekelt Carsten Altena-t, ugyanis játéka, futamai markánsan vannak jelen az új szerzeményekben, ezáltal szimfonikus, atmoszférikus jelleget kölcsönözve a daloknak (pl. Neurophobic, Blood Soaked Domain). Ugyanakkor arra is ügyelnek, hogy ne a billentyűk kerüljenek az előtérbe, kizárólag színező szerepet töltenek be, és a vészjósló hangulat lefestésében segítenek.

Ahogy az a csapattól megszokott, mindent az agresszív gitárok uralnak, Bas Brussaard és Dennis Hartog nem kegyelmeznek a hallgatónak (nem tudom, hogy Ricardo Falcon mennyire bontakoztathatta ki tudását, sőt vendégként egy negyedik gitáros, Gert Jan Vis is szerepel a korongon): a szélsebes, brutális riffek mellett dallamos, zakatolós témákkal (Convulsion of Christ) és kiváló szólókkal (Black Slithering Mass) vértezik fel a szerzeményeket.

A Sinistertől soha nem állt távol a lassú, málházós, doom-ba hajló részek alkalmazása, erre ezúttal a The Canonical Rights szolgál példaként. A váltások is ötletesek, jól eltaláltak, semmiképpen nem egy monoton, kiszámítható, egydimenziós albumban gondolkodott a zenekar. A dalok sebessége, brutalitása hallatán a korai Deicide (a Serpents of the Light-ig bezárólag), illetve Cannibal Corpse jutott eszembe, a tömény, vaskos megszólalás pedig a Bolt Thrower-re emlékeztet. Feltétlenül meg kell említenem, és ki kell emelnem Toep Duin-t, aki a death metal dobosok krémjéhez tartozik, élményszámba megy feszes, precíz, intenzív játéka. Aad Kloosterwaard pedig a mély hörgéseken túl itt-ott narrativ jellegű szövegmondást is előad, korábban ez sem volt jellemző a csapatra.

Noha még csak március elejét írunk, death metal fronton már most erős, komoly felhozatallal állunk szemben. Itt van az új Sinister, Immolation, a hónap végén érkezik a Memorial bemutatkozó anyaga, úgyhogy a műfaj szerelmesei nagyon el lesznek kényeztetve. Az idei esztendő – az Immolation Atonement-jével egyetemben – eddig egyik legkiemelkedőbb alkotása a Syncretism, amelyet nagyon nehéz lesz felülmúlni vagy megszorongatni.

A szerző: Dávid László610 publikáció
Első cikke 1994-ben jelent meg a Metal Hammerben. Hazánk első webzine-je, a Ragyogás egyik alapítója. Később a Stygian Shadows fanzine munkatársa, hazai és külföldi fanzine-ek/webzine- ek cikkeinek szerzője.

Legyél te az első, aki hozzászól!

Válasz írása

Az email címed sehol sem fog megjelenni.


*