Oceanwake: Earthen (2017)

„2 – 45:13” – ezt írja ki a CD-lejátszó, miután a korongot elsüllyesztettük rendeltetési helyére. Azaz két dal és a hozzá kapcsolódó több mint háromnegyed órás játékidő.

A finn zenekar két single (a 2014-es címe Nadir), valamint két album után idén harmadik korongját szabadította a gyanútlan világra. Nyolc éve, 2009-ben alakultak, és azóta változatlan tagsággal muzsikálnak, Eero Haula énekes 2010-es érkezésével lett teljes a felállás. Előző alkotásaikat nem ismerem, de az Earthen alapján minden bizonnyal visszaások diszkográfiájukban.

A fentebb vázolt információk birtokában nagyon könnyű belőni zenei világukat, a nóták szemernyi kétséget sem hagynak irányvonaluk felől. Roppant súlyos, vészjósló, lehangoltságot sugárzó hangulattal átszőtt post/sludge/funeral doom ötvözetet kínálnak, amelyben kiemelt szerep jut a hosszú, vaskos gitárfolyamoknak. A dob a végzet hangján kondul meg, töményen szólal meg a basszusgitár, tehát a stílusra jellemző standard elemek öltenek testet a dalokban. Az egész mű olyan, mint egy lassú, fárasztó utazás, de akár temetési menetek aláfestő zenéjének is beillene, melankólia hatja át a két szerzeményt.

A hatások nyilvánvalók, a Neurosis, az Ocean Chief, illetve a funeral doom bandák befolyása megkérdőjelezhetetlen. A durva hörgést rövidebb pillanatokra melodikus ének, dallamok, akusztikus részek egészítik ki, de a lehangoltságot, a gyászos hangulatot, a reményvesztettséget nem oldják fel. Annyit sikerült kiderítem, hogy a korong igényes albumtrilógiájuk utolsó része, és noha a dalok magukon viselik a zenekar jegyeit, senki ne lepődjön meg, hogy a banda új, különös, felfedezetlen területekre kalandozik. Zeneileg az Earthen kapcsolódik elődeihez, de néhány, az előző, Sunless címet viselő album felvételei során fel nem használt, új köntösbe bújtatott témát, részt adtak a kígyózó, örvénylő, természetesen kialakított szerzeményekhez. Értelemszerűen rendkívül tömény, masszív, durva a hangzás, valósággal agyonnyomja a hallgatót.

Természetesen nem egy mindennapi hallgatnivaló, gyenge idegrendszerű embereket az őrületbe kergethet, öngyilkosságba hajszolhat az anyag. Én magam sem hallgatok gyakran ilyen muzsikát (néha azért jólesik), de azt megállapítottam, hogy kategóriájukban az élmezőnyhöz tartoznak.

A szerző: Dávid László565 publikáció
Első cikke 1994-ben jelent meg a Metal Hammerben. Hazánk első webzine-je, a Ragyogás egyik alapítója. Később a Stygian Shadows fanzine munkatársa, hazai és külföldi fanzine-ek/webzine- ek cikkeinek szerzője.

Legyél te az első, aki hozzászól!

Válasz írása

Az email címed sehol sem fog megjelenni.


*