Living Death: Protected from Reality (1987)

A ’70-es évek végén, ’80-as évek elején a könnyűzene területén ugyanaz a folyamat indult el Németországban, mint ami Angliában a N.W.O.B.H.M. létrejöttével. Nem csoda, hiszen a német csapatokra óriási hatást fejtettek ki a szigetországi bandák. Műfaji hovatartozás és a teljesség igénye nélkül: a Running Wild (kezdetben Granite Heart), a Helloween (eleinte Gentry, Second Hell, majd Iron Fist), a Stormwitch (a korai időkben Lemon Sylvan), a Steeler, a Grave Digger, a Snakebite és a Beast romjain életre hívott Warlock (illetve számtalan további társuk) mind ekkoriban alakultak, és hozták létre a köztudatban csak „german (vagy teutonic) power/speed metal”-ként ismertté vált muzsikát.

Értelemszerűen a később a történelembe thrash metal-ként bevonult műfaj előfutárai, meghatározó zenekarai is ezekben az időkben bontottak vitorlát, élükön a Destruction-nel (Knight Of Demon-ként alakultak), a Kreator-rel, a Holy Moses-szel és a Sodom-mal. (A Ruhr-vidéken kívül Düsseldorf és Hamburg számított komoly tényezőnek a német metal színtér felfuttatásában).

A Living Death-et 1981-ben, szimpla heavy metal bandaként alapította Dieter Kelch basszusgitáros, Reiner Kelch és Frank Fricke gitárosok, Thorsten „Toto” Bergmann énekes, illetve Frank Schubring dobos. Eme tagság által elkészített, 1983-ban kiadott háromszámos demó felkeltette a Mausoleum Records érdeklődését, és a belga kiadó egy évvel később piacra dobta a csapat Vengeance of Hell című bemutatkozó albumát, amelyen – kisegítő jelleggel – már egy Eric névre hallgató srác dobolt. Az anyag, amely gyenge hangzása ellenére is felhívta a csapatra az underground rajongók figyelmét, nemzetközileg is kedvező fogadtatásra és visszhangra talált, mind a szakma, mind a fanatikusok körében.

Eseménydús időszak következett ezután a zenekar életében. Ericet Harald Lutze váltotta, akivel 1984-ben egy pre-production demót rögzítettek, majd turnéra mentek a Warlockkal, de a körút végeztével Haraldot eltávolították az együttes soraiból, és Andreas Oberhoff lett az új dobos. Egy háromszámos, lemezelőzetes promó, a Watch Out! EP és a második album, a Metal Revolution (ekkor már az Axel Thubeauville által alapított Earthshaker Records-szal dolgoztak) voltak az Oberhoff-éra „termékei”.

Fokról-fokra, lépésről-lépésre jutottak el a dallamos heavy metaltól a Metal Revolution-ön is hallható speed metalig, azonban a csapat nem rekedt meg ezen a szinten, hanem még egy lapáttal rá is dobott, ugyanis az 1986-ban napvilágot látott Back To The Weapons EP már thrash metalt tartalmazott. Az anyag a Mekong Delta basszusgitárosa/főnöke, Ralf Hubert (csapatában Björn Eklundként ismert) és Axel Thubeauville által létrehozott Aaarrg Records gondozásában került forgalomba, Andreas helyére pedig a Violent Force soraiból ismert Atomic Steif került.

Ilyen előzmények után fordult rá a banda harmadik albumának felvételeire. A produceri teendőket Hubert vállalta magára, aminek/akinek köszönhetően elődeihez viszonyítva egy kíméletlen dalokat felvonultató, agresszív, vaskos hangzású lemez született, a Living Death legbrutálisabb produktuma. Nem mellékesen a gitárosok ekkor csatlakoztak – igaz, álnéven – a Mekong Deltá-hoz, és az ott magukba szívott hatásokat ezen a lemezen kamatoztatták.

Sosem felejtem el azt a döbbenetet, amit a nyitó thrash/speed-őrület Horrible Infanticide (Part One) okozott: Frank Fricke és Reiner Kelch bestiális riffjeikkel valósággal nekiugranak a gyanútlan hallgató torkának, lenyúzzák róla a bőrt, Atomic Steif eszeveszetten püföli dobjait, Toto anti-hangja (nem nagyon tudom manapság sem máshogy jellemezni) pedig megfagyasztja az ember ereiben a vért. Ugyanilyen lendülettel, kíméletlenséggel támad a dob/basszus kezdésre építő Manila Terror is (Atomic Steif militáns jellegű témákat üt). Azt hangsúlyozandó, hogy az EP-hez képest még súlyosabbak lettek, egy az egyben kiirtották az első két lemezre jellemző dallamokat, refréneket.

Ezt követően a Natures Death-ben lassítanak, középtempóban halad végig a nóta, és egy lassú résszel fejezik be. Teljesen atipikus, a Living Death-től szokatlan, nem várt szerzemény az instrumentális, akusztikus témákat is felvonultató, összetett szerkezetű Wood of Necrophiliac, ami egyértelműen a Mekong Delta befolyásra utal. Aztán megint a thrash/speed felségvizeire eveznek az akusztikus részekkel díszített, gyors ütemeket és középtempókat variáló Vengeance-szel (Horrible Infanticide Part Two), illetve az Intruderrel, ugyanakkor ezekre a dalokra is komplex felépítés, szerkezet jellemző.

Nyugtalan, zaklatott, nyomasztó hangulatú tétel a lassú The Galley, amely a Metal Revolution Screaming from the Chamber című szerzeményét juttatta eszembe. A végén pedig újfent két thrash/speed szerzemény, a War of Independence és a poénnak szánt Eisbein (mit Sauerkraut) következik, mindkettőben kiemelve és az előtérbe tolva Dieter Kelch basszusfutamait, aki az utóbbi dalban punkos jellegű témákat penget. A kiváló hangzásnak hála, a bőgő nem tűnt el a süllyesztőben, Dieter témáit mindvégig remekül lehet hallani.

Sajnos a csapat ezzel el is lőtte az összes puskaporát, a kísérletezős World Neuroses már nem találkozott a rajongók igényeivel, majd a korong megjelenését követően Toto, Atomic Steif és Frank Fricke (a lemezen Fred) kiszálltak a Living Death-ből. Amíg ők hárman L. D. néven új zenekart hoztak össze, addig a Kelch testvérek Gerald Thelen énekessel és Frank Ullrich dobossal újjáalakították az „anyazenekart”. Ennek természetesen jogi bonyodalom lett a vége, mivel mindkét banda esetében a Living Death-re hivatkozott a média. Végül az L. D. a Sacred Chao (a World Neurosis-on szereplő dal után szabadon) nevet vette fel, és az ex-Violent Force basszusgitárossal, Lemmyvel a soraiban egy EP megjelentetése után a földbe állt. De a Living Death sem húzta sokáig, az 1991-es Killing in Action a hattyúdalukat jelentette.

Sokáig semmit nem lehetett tudni a muzsikusokról, majd 2008-ban úgy döntöttek, hogy pár koncert erejéig összeállnak. Nem hiszem, hogy komolyabb terveik lennének, egy-egy buli vagy fesztiválfellépés maximálisan kielégíti őket. Véleményem szerint egy alulértékelt zenekarról van szó, akiknek sokkal többet kellett volna elérniük. Korai alkotásaik (a Protected from Reality-val bezárólag) underground gyöngyszemek.

A szerző: Dávid László590 publikáció
Első cikke 1994-ben jelent meg a Metal Hammerben. Hazánk első webzine-je, a Ragyogás egyik alapítója. Később a Stygian Shadows fanzine munkatársa, hazai és külföldi fanzine-ek/webzine- ek cikkeinek szerzője.

Legyél te az első, aki hozzászól!

Válasz írása

Az email címed sehol sem fog megjelenni.


*