„Egy világ körüli turnét azért még levezényelnék a Mayhem-mel és a Tormentor-ral”

Levélváltás Zsobrák Jánossal

Legtöbben a néhai Tormentor zenekar szervezőjeként találkozhattak vele, de ott bábáskodott a csepeli black metal fesztiválok megszületésénél és a Petőfi Csarnok csapatának is sokáig oszlopos tagja volt. Zsobrák Jánost a ’80-as évek lassan a legendák ködébe vesző időszakáról, és természetesen a Tormentor történetének ismert és kevésbé ismert fejezeteiről is kérdeztem.

Rattle Inc.: János, legelőször is rólad ejtsünk néhány szót: hol nőttél fel, és hány éves vagy?

Zsobrák János: Viccesen azt is mondhatnám, hogy egy másik országban nevelkedtem: Somogyországban. Kisebb-nagyobb kitérőket követően jelenleg is Kaposváron élek. A második kérdésedet nem akarom megkerülni, de a korom lényegtelen. Amikor a tatabányai Metalhisztérián elküldött nyugdíjba a Land of Charon énekese-főnöke, nem gondoltam volna, hogy valaha is megközelítem a nyugdíjkorhatárt. Most meg tessék, nemsokára hatvan leszek. De egy világ körüli turnét azért még levezényelnék a Mayhem-mel és a Tormentor-ral: az énekes (Csihar Attila) csak átugrana egyik zenekarból a másikba. A kérdés, hogy melyik lenne a jobb.

R. I.: Hallgatóként, rajongóként hogyan kerültél kapcsolatba a rockzenével? Melyek voltak akkoriban a kedvenc együtteseid?

Zs. J.: Valószínűleg, ahogy mindenki más, én is úgy kerültem közel a műfajhoz. Volt ugyan alternatíva, de a kor „művészetének” a könnyűzene, a rock, a metal számított. Volt az Omega, a régi Edda, volt egyszer egy Radics Béla is, de lelkünknek rejtett zugaiban ott muzsikált (és muzsikál mind a mai napig) a Mini is.

R. I.: Játszottál esetleg te magad is valamilyen hangszeren?

Zs. J.: Nem, mivel meglehetősen botfülű vagyok. De ez a szervezői munkámat szerintem nem befolyásolta. Sőt az volt az első megbízatásaim egyike, hogy ha látok, hallok valahol valami különlegeset, akkor szóljak. Így akadtam rá a Teknősbikára, a Retrográd Zörejekre és az Auróra életében is fontos szerepet játszottam. Valahogy megéreztem, hogy mi a jó. Színpadkép, zene, mozgás… az összkép is számít, és persze a hitelesség is fontos szempont egy zenekar megítélésénél.

R. I.: Mikor, milyen keretek között kezdtél el koncerteket szervezni?

Zs. J.: Puttony, a Hit együttes egykori énekese is kaposvári, így amikor összefutottunk Pesten, egy kicsit összedolgoztunk (szöveg, színpadkép stb.). Az első bulit nekik szerveztem Előszálláson. Ez egy kis falu Dunaújváros mellett, de akkoriban ott is nagy bulik voltak: a plakátokon olyan csapatok nevét is láttam, mint az LGT. A ’80-as évek elején a Hit zenekar is egyfajta heavy metalt játszott. De jelen voltam a Pokolgép megszületésénél is. Ott jártam-keltem a Hit és a Prognózis bulijain, baráti viszony volt köztünk. Hogy mindez jórészt Csepelen történt, az csak véletlen egybeesés a későbbi black metal mozgalommal, amely ugyancsak Budapest XXI. kerületében materializálódott.

R. I.: Egyik neten megjelent írásodból (tollal.hu) tudom, hogy az egykori Kassák Klub életében is tevékeny részt vállaltál.

Zs. J.: Egy kis zuglói klubról beszélünk, amely az Uzsoki utca 57. szám alatt működött. Egykor az U.R.H., a Kontroll Csoport és a hasonló alternatív zenekarok léptek fel ott. A működtető szerette volna visszahozni a régi időket. Én külsősként vittem oda zenekarokat, Győrből például a már említett Teknősbikát, a Tormentor pedig a Fókusszal lépett fel itt először.

R. I.: A Petőfi Csarnokba mikor kerültél?

Zs. J.: Már a kezdet kezdetétől, vagyis a ’85-ös nyitást követően együtt tevékenykedtem egy Kelen Béla nevű szervezővel, mint külsős. Ketten hoztuk össze a Nagy Éjszakai Fesztivált, ami amolyan nyitóbuli-féle volt. Nem az első nagy rendezvény, de az első, ami tömegeket vonzott. Köszönhető ez persze az Art Deco zenekar legénységének is. Két- vagy háromnapos (illetve –éjszakás) buli volt, túlnyomórészt alternatív csapatok (a Deco mellett a Csokonai Vitéz Műhely, a rövid életű Hóvihar zenekar, Waszlavik „Gazember” László, a V.H.K. és mások) fellépésével. Ezen a rendezvényen ismertem meg a későbbi dobosunkat, Machát Zsoltot is.

R. I.: A csepeli black metal fesztiválokat is te szervezted. Ott kik léptek fel?

Zs. J.: Az én életemben akkorra már félig-meddig elmúltak az Art Deco-s idők. Az általad említett rendezvények a Csepeli Ifjúsági Parkban zajlottak, az első 1987. augusztus 8-án (a plakát már nincs meg, de valahogy emlékeimben él ez a dátum), a második pedig a rá következő évben, április végén. Többek között a Beyond, a Detonátor, a Trepan, a Fantom, a magyar Mayhem, az Agresszor és az Atomic léptek fel, de meg kell említenem a tatai NOSZ-t is, amely instrumentális, ám nagyon kemény zenét játszott.

R. I.: Dávid Laci kollégám említett veled kapcsolatban egy korabeli black and speed metal válogatáskazettát. Ez mikor és hogyan született meg? Hány példány készült belőle, és hogyan kerülhettek fel erre a bandák?

Zs. J.: Egy nap csörgött a telefon, női hang keresett a miskolci Sztár kisszövetkezettől, amelynek a vezetőjét Bakus Józsefnek (?) hívták. Nem esett le az állam, de azért meglepett, és persze jó érzés is volt, hiszen akkoriban egy nagylemezt nem adtak volna ki „ilyen” zenekarokkal. Tudom, mert írtam ez ügyben az illetékeseknek. Példányszámot nem tudok mondani, de sejteni lehet, hogy ezek a kiadók nem túl nagy példányszámmal, és még kisebb marketinggel dolgoztak.

A Tormentor dalait Szigeti Attila (gitáros) énekelte fel, mivel a Csihar pont nem ért rá. (Koncerten is előfordult, hogy ő állt a mikrofon mögött.) Aztán részemről lassan az egész feledésbe merült, nem hajtottam a dolgot, mert bíztam Faragó Gábor ígéreteiben. Őt Machát Zsolt hozta, és a PeCsá-ban mutatták be a közönségnek, mint a Tormentor menedzserét (ezt nem én, hanem talán a Metal Klub szervezte).

De visszatérve a válogatáskazettához, valakivel elkészíttettem a zongora-kivonatot (máig nem értem, miért nem a Szigeti játszotta fel, hiszen mostanában beszéltünk, és azt mondta, néha zongorázik), a szöveget angolról magyarítottam és a zenéhez igazítottam. Az anyagot beadtam Bakuséknak, majd egyszer csak jött az újabb telefon, kaptunk egy időpontot és irány Miskolc!

Hogy kik kerülhettek fel a kazettára? Gondolom, azok közül válogatott a Sztár, akikkel mi játszottunk, és akiknek én szerveztem bulit. Így hallható a szalagon a Tormentor mellett többek között a Classica, a Trepan, az Atomic és a Diktátor két-két száma.

R. I.: A Tormentorral hogyan kerültél kapcsolatba?

Zs. J.: Ez valahogy magától jött. A Kassákban történt az első lépés. Farkas Gyuri (a Tormentor későbbi basszusgitárosa), aki akkor még a keverőpultnál tevékenykedett, felvette a bulit, és ezt kihasználva gyorsan elkértem tőle az anyagot. Ám időközben a Buday Tom (a Tormentor első felállásának gitárosa) is betévedt a Petőfi Csarnokba, és megkérdezte, hogy nem tudnánk-e esetleg komolyabban összedolgozni. Igent mondtam, és nemsokára össze is ültünk a büfében, megtárgyalni, hogy merre tovább. Ott volt az egész Tormentor, és ekkor indultunk el rövid, félig-meddig sikeres utunkon. Ha nem jön a Buday, valószínűleg én kerestem volna őket. Sorsszerűség? Lehet. Mert a Missió és a Fókusz nem hiszem, hogy nekem való lett volna. Így lettem „tormentoros”.

R. I.: Milyen előnyökkel járt a csapat számára ez az együttműködés?

Zs. J.: Különösebb előnyökkel nem járt, de a Csepeli Ifjúsági Parkba szervezett fellépések és a tatabányai bulik azért lendítettek a zenekar szekerén. Nem vitték túlzásba a fellépéseket, ami nem is csoda: az iskola leköti az embert. De talán Csepel után jöhetett volna a felemelkedés, keresni kellett volna a lehetőségeket, hiszen onnantól zúdult ránk a levelek tömege. Lusták voltak! Én fél kézzel csináltam még – Szűcs Frédi, a Beatrice menedzserének szavaival élve – a nemzeti rockot is. Ha az arra fordított energiámat itt fialtatom, talán máshogy történtek volna a dolgok… De ehhez a zenekar részéről is többre lett volna szükség.

R. I.: Milyen feladatokat láttál el a Tormentor mellett?

Zs. J.: „A fél országgal levelezünk” – mondogatta Józsa Béla, a Pokolgép egykori szervezője (később esik még róla szó a kazetta kiadása körüli huzavona kapcsán). Voltak közös levelezőpartnereink, meg-megbeszéltük a dolgokat. Egy időben a Machát Zsolt is haverkodott vele. Tehát leveleztem, plakátoztam, szórólapokat készítettem, amiket aztán küldözgettem ide-oda. A bulik után általában lelépett a zenekar, így nem egyszer én dedikáltam a kiadványainkat!

R. I.: Milyen volt a viszonyod az együttes tagjaival?

Zs. J.: Jó! Egyszerre volt baráti és munkakapcsolat.

R. I.: Mi vezetett végül a szakításotokhoz? Machát Zsolt nyilatkozta még 2000-ben a Shock! magazinnak, hogy „az akkori menedzser lelépett az anyaggal (az Anno Domini-vel), egyszerűen ráült, és nem adta ki senkinek. Aztán kiadta kazettán, baromi szar minőségben.” Mi is történt tulajdonképpen?

Zs. J.: Nem szakítottunk, egyszerűen megszűnt a zenekar. Már Csehországban is mondogatták, hogy láthatóan elég fáradtak vagyunk. Csiharék már akkor abba akarták hagyni a turnét. A másik kérdésedre válaszolva, fontosnak tartom nevesíteni a menedzser személyét. Elöljáróban megjegyzem, én nem léptem le, végig ott voltam a zenekar mellett. Ami itt a leglényegesebb kérdés, hogy ki finanszírozta, vagy akarta finanszírozni az Anno Domini megjelentetését. Ez az ember Faragó Gábor volt, és ezt a zenekar minden tagja tudja. Én most is úgy gondolom, akkor ürülhetett ki a Faragó zsebe, amikor Józsa Bélával közösen kiadták a Stormwitch zenekar kazettáját, ami nagyon nem fogyott: láttam Józsa albérletében az eladatlan Stormwitch-kazettahalmokat. Az ebbe fektetett vagy az ebből visszavárt összeg lehetett az Anno Domini-vel kapcsolatos költségek fedezete, így viszont nem tudta kifizetni a stúdiót, majd pedig úgy-ahogy piacra dobta a kazettát.

R. I.: A csapat nem sokkal később, 1991-ben feloszlott. Ennek a történetnek szerinted volt szerepe benne?

Zs. J.: Nem hiszem, vagy csak részben. Farkas Gyuri mindig is valami más, „komolyabb” zenét akart csinálni, de azt hittem, csak fantáziál. Ám ez ügyben őket kell megkérdezni.

R. I.: Mettől meddig voltál a Tormentor szervezője?

Zs. J.: Szinte a kezdetektől egészen a történet végéig. Azért a „szinte”, mert az 1986-os Aorta tehetségkutatón még nem voltam velük. Akkortájt mondta nekem valaki, hogy van egy „érdemes” zenekar… Így mondta: „érdemes”. Mondtam: kellenek! Utánuk néztem, egymásra találtunk, a többit már meséltem.

R. I.: Azt is Machát állította, és ez tulajdonképpen dicséret, hogy neked köszönhető, hogy Norvégiába is eljutott a csapat híre. Ott újra kiadták az Anno Dominit, Csihar Attilának pedig elindult a nemzetközi karrierje. Arról pedig te teszel említést, ugyancsak a fent idézett írásodban, hogy Csihar szerint te kerested fel a Mayhem-et, holott a norvég zenekar írt neked először. Akárhogy is történt, ezzel mintha a saját érdemeidet akarnád kisebbíteni. Miért?

Zs. J.: Először valóban a Mayhem írt, gondolom, másoknál is érdeklődtek errefelé, nemcsak nálam. A Drakula-mítosz nyomán elindulva román black metal bandákat kerestek, és így szerezhettek tudomást a Tormetorról is. A 7th Day of Doom kazettát már azelőtt megszerezték, hogy kapcsolatba léptünk volna egymással, de az is lehet, hogy én küldtem el nekik egy válaszlevélben, már nem emlékszem. A lényeg, hogy tudtak a zenekarról, a kazettát hallva pedig leesett az álluk. Akkor még csupán egy homályos ígéretet tettek, amit végül be is váltottak az Anno Domini kiadásával.

R. I.: A későbbiekben is kapcsolatban maradtál a Tormentor tagjaival?

Zs. J.: Nem, a Viking Klubban még találkozgattunk egy ideig, de aztán spontán megszűnt közöttünk minden kapcsolat.

R. I.: Ezt követően merre vezetett az utad?

Zs. J.: Egyrészt a Viking Klubba, másrészt, amikor még a kezdet kezdetén elkértem Farkas Gyuritól azt a bizonyos hanganyagot, Tatabányára vittem, és az ottani művelődési házakba kopogtattam be vele. Az egyik kultúrosnak megtetszett, és talán ez alapozta meg a későbbi együttműködésünket is. A tormentoros korszak után is sok bulim volt Tatabányán, sőt minden fellépés után írtam egy cikket az ottani megyei lapba, a fényképeket pedig egy remek fotós, Raáb Zoltán készítette hozzájuk. Szép idők voltak.

R. I.: Meddig tartott az együttműködésed a Petőfi Csarnokkal?

Zs. J.: Ezt azért nem tudom pontosan megmondani, mert miután szabadfoglalkozású lettem, még akkor is jó ideig tettem-vettem a Csarnok környékén: plakátoztam, szórólapoztam stb. Valamikor ’91 táján inthettünk végleg búcsút egymásnak.

R. I.: Mit szólsz a legendás városligeti koncerthelyszín jelenleg is folyó bontásához?

Zs. J.: „Mindig van új és még újabb / hát várd a csodát / de sohase mondd / hogy nincs tovább!” Az Ifipark megszűnésekor is volt nosztalgiázás, és most is…

R. I.: Hogyan látod: mi minden változott az elmúlt 25-30 évben a hazai rock/metal színtéren?

Zs. J.: Sok minden változott, pozitív és negatív irányba is. Legalábbis amit a neten látok, az minimum furcsának és egyre inkább idegennek tűnik számomra.

A szerző: Coly663 publikáció
A Rattle Inc. fanzine, majd az ugyanilyen nevű online heavy metal magazin alapítója, szerkesztője. Civilben is újságírással foglalkozik.

Legyél te az első, aki hozzászól!

Válasz írása

Az email címed sehol sem fog megjelenni.


*