Candlemass: Nightfall (1987)

Mindannyian tudjuk, hogy a heavy metal stílus és annak alműfajai, ágai létrejöttéért a Black Sabbath-ot „terheli a felelősség”. Tulajdonképpen mindenkire hatással voltak, felesleges is ezt ragozni.

Véleményem szerint a metalnak két olyan irányzata van, amelynek képviselői soha nem kapták meg az őket megillető elismerést, sosem jött össze nekik az áttörés, „kizárólag” kultikus státuszig vitték. Ez pedig a power és a doom metal. Ez utóbbi stílus úttörő és meghatározó képviselői a Trouble, a Pentagram, a St. Vitus és a Candlemass. Ráadásul a svédek különböztek tengerentúli társaiktól, hiszen az ő nevükhöz köthető az epikus doom metal létrejötte.

A csapat előzménye a zenekarvezető/basszusgitáros/énekes Leif Edling által 1982-ben életre hívott Nemesis volt, a tagságot pedig rajta kívül Anders Waltersson dobos, Anders Wallin és Christian Weberyd gitárosok alkották. 1984-ben egy demót (Tales of Creation) és egy EP-t (The Day of Retribution – Fingerprint Records) jelentettek meg, majd jogi okokból kifolyólag névváltoztatásra kényszerültek, mivel Svédország déli részén létezett egy Nemesis nevű elektronikai berendezéseket értékesítő lánc, amely perrel fenyegette meg a bandát, ha nem változtatja meg a nevét. Így tehát a Nemesisből Candlemass lett, ahova Edlinget Weberyd is követte, az új dobos Mats Ekström lett, a felállást pedig egy másik gitáros, Johnny Reinholm tette teljessé.

Az új csapat két demóval (Witchcraft és Demo) indította a karrierjét, a második demón azonban már az ex-ATC gitáros Mats „Mappe” Björkman játszott Reinholm helyén. Mindkét anyag felkeltette a nem sokkal korábban létrejött Black Dragon Records figyelmét (igaz, csak egy albumra szólt a szerződés), így 1986. június 10-én az Epicus Doomicus Metallicus a francia kiadó égisze alatt látott napvilágot. A korongon Edling már nem énekelt, kizárólag a basszusfutamokért felelt, illetve ő írta a szövegeket és a zenét. Az énektémákat – a főnök útmutatásai alapján – Johan Längquist, valamint Cille Svensson (A Sorcerer’s Pledge) nyomták fel, vendéggitárosként pedig Klas Bergwall működött közre.

A Solitude-ot önmagának ajánlotta Edling, míg a Demon’s Gate elején az ő lelassított hangja hallható. Eme tétel szövege Lucio Fulci horror klasszikusán, a The Beyond-on alapszik, a Black Stone Wielder pedig a The Three Wise Men Edling-féle interpretációja. Az Under the Oak a Tales of Creation demóról származik, később pedig a hasonló címre keresztelt mesterműre került fel.

A gyenge lemezeladási eredmények következtében a Black Dragon szélnek eresztette a bandát, így új kiadóhoz, a David Constable és a Metal Forces újságírója, Bernard Doe által alapított Axishoz (később Active Records) kerültek (a Candlemass írt alá elsőként a kiadóhoz), valamint a tagságban is komoly változások, cserék következtek be, mintegy nagytakarítás történt. Mats Ekström (miután nem jutott elegendő ideje a próbákra) helyére Jan Lindh érkezett, másodgitárosként Lars „Lasse” Johansson (ex-Shock Tilt) csatlakozott (rövid ideig Mike Wead /Mikael Vikström, ex-Warchild, Warning/ is megfordult a bandában, mert Johansson egy King Diamonddal közös turné alkalmával eltörte a kezét), Längquistet váltva pedig Messiah Jan Alfredo Marcolin (ex-Mercy, ebben a csapatban dobolt is) került a mikrofon mögé, kialakítva a klasszikus Candlemass felállást.

Marcolin belépése egyrészt döntő hatással bírt a lemezre, a Candlemass irányvonalára, másrészt orgánuma a zenekar védjegye lett. Híres/hírhedt történet Messiah-nak a zenekarhoz történt csatlakozása, miszerint késő éjszaka hívta fel Leif Edlinget, és a telefonban énekelte a Solitude-ot, miközben édesanyja a készüléket tartotta. Miután beleegyezett, hogy Stockholmba kell költöznie, megkapta az állást.

Első lépésként egy kétszámos demót készítettek (1987. március 3., ezen Wead játszik), majd nyáron stúdióba vonultak, hogy rögzítsék második lemezüket, amely november 9-én látott napvilágot. Hasonlóan az első albumhoz, a felvételek ezúttal is a Thunderload stúdióban, Ragne Wahlquist zenei rendező segítségével zajlottak. A szövegekért, a zenéért egymaga Edling felelt, kizárólag a Black Candles-t jegyezte Mike Wead, a Marche Funebre (más néven a temetési menet) pedig Fréderic Chopin 1837-ben írt Piano Sonata No. 2 in B♭ minor, Op. 35 részlete. Eredetileg Gothic Stone lett volna a lemez címe, ám Messiah megtorpedózta Edling ötletét, így a Nightfall-ra esett a választás, sőt az őrült csuháshoz fűződik a Chopin-részlet (az ő javaslata alapján szerepel a korongon), valamint a fantasztikus, Thomas Cole The Voyage of Life című festménye által inspirált borító is. (Wead a munkálatok alkalmával szállt ki, mert nézeteltérések támadtak a játékát illetően.)

Ezúttal nem a múltból táplálkozott a csapat, vadonatúj szerzemények kerültek fel az anyagra, kizárólag a Samarithan-t írták az Epicus Doomicus Metallicus idején; a szám azért nem került fel arra a kiadványra, mert Mats Ekström ellenezte. Fenséges, méltóságteljes darabok füzére a Nightfall, minden idők legzseniálisabb epikus doom metal nótái sorakoznak az albumon, többek között ezekből tanult a Solitude Aeturnus is. (A The Well of Souls szövegét az ősi Tanis városából származó titkos kamra ihlette, amely Az elveszett frigyláda fosztogatói című filmben is felbukkan.)

A drámai hangulat, a teátrális, operás megközelítés, a nagyívű, pazarul felépített dalok mind-mind a Candlemass legfőbb ismérvei. Edling vastag futamai mindig a muzsika alapját, vázát képezték, Jan Lindh precízen, változatosan üt, a Johansson/Björkmann páros ízes szólókkal, kitűnőbbnél kitűnőbb riffekkel ejt ámulatba, a koronát pedig az excentrikus Marcolin teljesítménye teszi fel a korongra. Négy instrumentális felvétellel, a nyitó Gothic Stone-nal, a Codex Gigas-szal, az említett Chopin darabbal és a záró Black Candles-szel színesítik a lemezt, míg az akusztikus részeket is felvonultató At the Gallows End-ben, illetve a Dark Are the Veils ff Death-ben a Trouble-ra hajazó, zakatolós témák ütik fel a fejüket.

Első klipjüket az album és a korai Candlemass talán legismertebb szerzeményéhez, a Jonas Åkerlund (korábban a Bathory tagja volt) rendezte Bewitched-hez forgatták, amelyben Dead (R. I. P. – ex-Morbid, Mayhem) is feltűnik, s amely szövegileg az ősi német legenda, a Pied Piper of Hamelin újragondolása. A következő évben két single-t másoltak ki az anyagról, a Samarithan-t és az At the Gallows End-et, mindkettőn a Solitude és a Crystal Ball 1988-as verzióival.

Az 1989-es Tales of Creation-ig 100 százalékos albumokról beszélünk, a Candlemass nem tudott hibázni. Hírnevüket nemcsak fantasztikus lemezeiknek, hanem intenzív turnéiknak, koncertjeiknek és Messiah személyiségének is köszönhették. A frontember 1991-ben lépett ki a bandából (később a Memento Mori-ban, a Stillbornban, a Colossusban és a Requiemben is megfordult) és noha a nélküle készített korongok is jók, az első négy hanghordozótól elmaradnak.

Soraikban többen is zenéltek az évek folyamán, viszont a klasszikus felállás összeborulására 2004-ig kellett várni, ekkor tért vissza a szerzetes; a 2005-ös Candlemass ennek fényében hibátlan lett, kizárólag a korai, klasszikus művekkel említhető egy lapon. Sokáig azonban ekkor sem bírták vele a többiek, mert 2006-ban újra, immár úgy tűnik, véglegesen távozott a fedélzetről. Robert Lowe (Solitude Aeturnus) személyében a legtökéletesebb énekes érkezett helyette a csapatba, a vele készített anyagok is hibátlanok. A tavaly kiadott, immár Mats Levénnel készült Death Thy Lover EP azt mutatta, hogy aggodalomra semmi ok, Edling nem felejtett el kiváló dalokat írni (idén a Peaceville a Dark Are the Veils of Death 7”-t jelentette meg), és a minőségből sem engedett. Az Avatarium, a Krux és a The Doomsday Kingdom mellett nem tudom, mennyi ideje marad a főzenekarra, de remélem, hamarosan új Candlemass albummal leszünk gazdagabbak, amely borítékolhatóan nem okoz majd csalódást.

A szerző: Dávid László548 publikáció
Első cikke 1994-ben jelent meg a Metal Hammerben. Hazánk első webzine-je, a Ragyogás egyik alapítója. Később a Stygian Shadows fanzine munkatársa, hazai és külföldi fanzine-ek/webzine- ek cikkeinek szerzője.

1 hozzászólás

1 Trackback / Pingback

  1. Candlemass: Ancient Dreams (1988) – Rattle Inc.

Válasz írása

Az email címed sehol sem fog megjelenni.


*