Artillery: Terror Squad (1987)

A ’80-as évek európai heavy metal mozgalmának felfuttatásában, népszerűvé tételében Anglia és Németország járt az élen. Az ezekből az országokból érkező bandák gyakorlatilag lenyomták/elnyomták más, a kontinens államaiból érkező pályatársaikat, mintegy letarolták, lefedték a piacot.

Mai fejjel, ha átgondoljuk az akkori történéseket, elmondhatjuk, hogy a két zenei nagyhatalom mellé Belgium, Hollandia, Svédország és Dánia zárkózott fel, legalábbis megpróbáltak felzárkózni, lépést tartani velük. Ami utóbbi országot illeti, a Mercyful Fate, a Pretty Maids, az Evil, a Maltese Falcon és az Artillery révén került fel a heavy metal muzsika térképére. Egyikük pályafutása sem egy kimondottan komoly sikertörténet, de sikerült magukra felhívniuk a rajongók figyelmét, underground szinten mindenképpen kultikus tiszteletet vívtak ki maguknak. (Ha a Mercyful Fate-re fókuszálunk, a thrash, black és progresszív csapatok rengeteget merítettek korai lemezeikből).

Az Artillery-t Taastrupban, Koppenhága elővárosában hívta életre Carsten Nielsen dobos (ex-The Mortuary) és Jörgen Sandau (aki a Mercyful Fate roadie-ja volt) gitáros 1982-ben, miután közösen meglátogatták a Mercyful Fate-et próbahelyükön. Később, közös megegyezés alapján határozták el, hogy a brit Tank Filth Hounds ff Hades albumán hallható Heavy Artillery dal alapján Artillery-nek nevezik el az együttest. Miután több zenészt is kipróbáltak, Nielsen és Sandau mellé Michael Stützer gitáros, a testvére, Morten Stützer basszusgitáros (ex-Silvercross, Unicorn, Voodoo, Devil’s Symphony) és Per Willem Onink énekes csatlakoztak, létrehozva egy stabil felállást.

Ez az ötös készítette el 1982 novemberében a We Are the Dead demót. A folytatásra várni kellett, mert hangzóanyaggal csak két évvel később jelentkeztek, igaz, akkor kettővel is. Gondolom, ez a szünet azért (is) következett be, mert tagcsere történt soraikban, Onink helyére Carsten Lohmann (ex-Bang Blues Band) került a zenekarba, a Shellshock (1984. augusztus) és a Deeds of Darkness (1984. október) demókat vele rögzítették. Kétévnyi szolgálat után azonban tőle is megváltak, a mikrofont pedig Flemming Rönsdorf (őelőtte egy hölgyet és két másik férfi vokalistát is teszteltek) vette át.

Sok ideje nem maradt arra, hogy megmelegedjen a csapatban, ugyanis 1985 januárjában bevonultak az El Sound stúdióba, ahol az Evil dobosa, Freddie Wolf segítségével vették fel a Fear of Tomorrow demót. Az Artillery a nagyközönség előtt (értsd: világszerte) a New Renaissance által kiadott Speed Metal Hell (a Hey Woman című dallal), illetve a Satan’s Revenge (amin Deeds of Darkness című nótájuk szerepelt) válogatásalbumokon mutatkozott be. Szerződésüket, amelyet a N.W.O.B.H.M. mozgalomra specializálódott brit Neat Records-szal kötöttek, a Fear of Tomorrow demónak köszönhették.

Azonos című debütalbumukra a demó hat tétele mellett a Shellshock-ról átvett Time Has Come átdolgozott, mintegy 40 másodperccel rövidebb változata, valamint két új szerzemény került fel. Noha az 1985. augusztus 9-én megjelent album nem kapott túl nagy promóciót, reklámot, az Artillery az év nyarán sikeres turnékat bonyolított le Belgiumban és Hollandiában, felléptek a Dynamo fesztiválon, az év végén pedig a Slayer és King Diamond előzenekara voltak.

A banda nem lazsált, folyamatosan írta az új dalokat, így 1986-ban egy négyszámos próbatermi felvételt készítettek. Még ugyanebben az évben vette fel a kapcsolatot Quorthon (R. I. P.) Carsten Nielsennel, hogy belépne-e a Bathory-ba, a dobos azonban visszautasította a felkérést, mivel úgy gondolta, hogy az Artillery sokkal nagyobb lesz a Bathory-nál. Végül 1986 szeptemberében, az El Sound stúdióban kezdődtek meg a második korong felvételei, a keverésre pedig októberben került sor. (Mellékszál: szopás 1. – az anyag érthetetlen okokból féléves csúszással, 1987. április 24-én került a boltok polcaira, a hosszú várakozás pedig felőrölte a tagok idegrendszerét. Frusztrációjuk többek között akkor hágott a tetőfokára, amikor az Exodus-szal közös turnét kellett lemondani, mivel a lemez még nem volt kint. Szopás 2. – Carsten Nielsen elveszítette a zenekarba vetett hitét, így új ütős, Henrik Quaade lépett be a csapatba.

1987 tavaszán tehát végre napvilágot látott az album, az újságírók és a rajongók pedig kitörő örömmel fogadták, ami elismerést hozott a bandának. Véleményem szerint a Fear of Tomorrow még csak ijesztgetett, a Terror Squad viszont konkrétan odacsapott mindennek és mindenkinek, megmutatván, hogy a zenekarral nagyon komolyan kell számolni a jövőben. Kilépve a vezető európai thrash bandák mögül –gondolok itt a germán vonalra – az Artillery a dallamos, technikás, power metallal kevert irányt érezte a magáénak. A korai Metallica és Testament (a The Legacy-t 1987. április 21-én dobták piacra) befolyása tagadhatatlan, azonban ezeket a hatásokat a saját képükre formálták, és írtak nyolc méregerős, lélegzetelállító nótát.

Jörgen Sandau egykor és ma

Megkövezhettek: számomra a Terror Squad tokkal-vonóval együtt vágja haza és eszi meg reggelire a Master of Puppets-et. A Testament-énél komplexebb megközelítésű alkotás valóságos rifforgiát, szólópárbajokat vonultat fel, Michael Stützer és Jörgen Sandau kezében szinte füstölnek a hangszerek, Morten Stützer, illetve Carsten Nielsen pedig a feszes, lehengerlő ritmusokat, alapokat hozzák. A zenekart azonban nemcsak a technikai tudás, a precíz, ugyanakkor fogós játék emelte ki a futószalagon érkező thrash bandák közül, hanem Flemming Rönsdorf énekes roppant erős, magas, karakteres, másokkal összekeverhetetlen orgánuma is. Hangterjedelme, hangjának robusztus ereje Chuck Billy-éhez és Russ Anderson-éhoz (Forbidden) hasonlítható, és noha a mézédes dallamok produkálása nem feltétlenül az ő terepe, előadása egyrészt passzol a muzsikához, másrészt az Artillery védjegyévé vált. Egy kis komplexitásért sem mentek a szomszédba, de nem vitték túlzásba, a dallamok, harmóniák révén a dalok könnyedén találtak utat a hallgatóhoz. Mai fejjel azt mondom, hogy a csapat ezzel az albummal gyakorlatilag szőröstől-bőröstől leiskolázta a komplett európai thrash mezőnyt.

A nyitó The Challenge zakatolós témákba torkolló váltása, az In the Thrash lassú, súlyos, málházós kezdése, majd fokozatos begyorsulása (a folytatása, a Back in the Trash a By Inheritance-en hallható), a középtempós, zakatolós és gyors részekből építkező címadó tétel vagy a szintén váltásokkal tűzdelt Hunger and Greed a technikás, dallamos thrash/power metal iskolapéldái. Morten Stützer futamai remekül hallhatók, sőt, a Therapy-ben, illetve a Decapitation of Deviants-ben kiemelt szerephez jutnak. A kitűnő végeredményre a hangzás teszi fel a koronát, gyilkos módon szól az anyag. Abba kötök csak bele, hogy a borítón egy kicsit még gondolkodhattak volna.

Carsten Nielsen

Ennek a lemeznek annak idején akkorát kellett volna robbannia, mint ide Lacháza, ehelyett semmi nem történt, ugyanis a Neat mindent elkövetett annak érdekében, hogy a csapat egyfajta titkos reménység maradjon. No support – mondja a művelt francia, a kiadó gyakorlatilag ellehetetlenítette a dánok pályafutását.

A felfokozott feszültség megbontotta a csapategységet, és az Artillery még a lemez megjelenésének évében feloszlott. Morten Stützer és Henrik Quaade ezt követően hamarosan létrehozták a Furious Trauma-t, Michael Stützer pedig a Missing Link-et. A feloszlás végül átmenetinek bizonyult, ugyanis 1988-ban felajánlották a zenekarnak, hogy honfitársaikkal, a Sort Sol-lal egyetemben játszhatnak a Next Stop Soviet elnevezésű rendezvényen, így az első külföldi bandák között voltak, akik koncertet adhattak az egykori Szovjetunió területén.

Rönsdorf, a Stützer testvérek, Sandau és Nielsen következetesen nekiálltak próbálni, bemelegítésként adtak pár koncertet odahaza, majd egy októberi bulit követően Jörgen Sandau kiszállt. A megoldás az lett, hogy Morten Stützer nyergelt át a gitárra, az új bőgős pedig – egyenlőre session jelleggel – Peter Thorslund (ex-Apocalypse, Force Majeure, Charisma) lett, akivel 1989-ben kelt útra a csapat, hogy fellépjen a Szovjetunióban. Öt teltházas show-t adott a banda, azonban a túlfűtött, túl lelkes rajongók Taskentben összetűzésbe keveredtek a biztonságiakkal, amiért a csapatot dekadens befolyásúnak bélyegezték.

Michael Stützer

1989 májusában Michael „Romchael” Rasmussen (ex-Hatred) lett az új basszusgitáros, de lelkesedés hiányában rövid időn belül „felmentették” tevékenységének végzése alól, így véglegesen Thorslund feladata lett eme szerepkör betöltése. Az év vége felé Flemming Rasmussennel a Sweet Silence stúdióban egy kétszámos demót rögzítettek, és 1990. május 29-én, a Roadrunner gondozásában megjelent a By Inheritance. Mint utóbb kiderült, a Roadrunner sem tett semmit a csapat népszerűsítésének érdekében (szopás 3.), amelynek következményeként augusztusban Michael Stützer, reaktiválva a Missing Link-et, kilépett az Artillery-ből; példáját szeptemberben Rönsdorf (aki Schmier eltávolítását követően állítólag meghallgatáson járt a Destruction-nél), decemberben pedig Nielsen is követte.

Az 1991-es The Mind Factory demót egy teljesen megváltozott felállás vette fel, a régi tagságból egyedül Morten Stützer-rel a soraiban. 1999-ben szinte a semmiből bukkantak fel újra, és adták ki (Rönsdorffal, a Stützer testvérekkel és Per Möller Jensen dobossal) a B.A.C.K. albumot (amelyet 1998-ban a Deadly Relics demógyűjtemény előzött meg), 2000-ben pedig a Jester 7” EP-t, majd Rönsdorf immár véglegesen távozott a bandából, az együttes pedig ismét feloszlott (pihenőre vonult?).

Újabb időszámításuk 2009-ben kezdődött, azóta már négy lemezt jelentettek meg, és aktívabbak, mint valaha. Az újkori Artillery-korongok a csapattól megszokott és elvárt magas színvonalat képviselik, és noha a minőségből soha nem engedtek, a Terror Squad egyszeri és megismételhetetlen alkotás.

A szerző: Dávid László565 publikáció
Első cikke 1994-ben jelent meg a Metal Hammerben. Hazánk első webzine-je, a Ragyogás egyik alapítója. Később a Stygian Shadows fanzine munkatársa, hazai és külföldi fanzine-ek/webzine- ek cikkeinek szerzője.

Legyél te az első, aki hozzászól!

Válasz írása

Az email címed sehol sem fog megjelenni.


*