Terrifier: Weapons of Thrash Destruction (2017)

A kanadai csapat (Kelowna, British Columbia) nem számít új névnek az undergroundban, lévén, hogy 15 éves múltra tekintenek vissza. 2002-ben, akkor még Skull Hammerként alakultak, amely név alatt egy demót és egy lemezt készítetek, majd 2012-ben keresztelkedtek át Terrifierre. Új nevükön, első lépésben, 2012-ben újra kiadták az egy évvel korábban megjelent Destroyers of the Faith korongjukat. Ezt követte a 2013-as Metal or Death EP, 2015-ben a Deathinition-nal közös split EP-t (az ő részüket a Metal or Death dalai képezték) adták ki, idén pedig második albumuk látott napvilágot.

Chase Thibodeau basszusgitáros (2014 óta már csak énekesként funkcionál) valamint Brent Gallant és Rene Wilkinson gitárosok a Skull Hammer óta együtt vannak, hozzájuk csatlakozott Kyle Sheppard dobos (2012) és Alexander Giles basszusgitáros (2014). A zenekari fotókból egyértelműen kiderül, hogy nem kezdő, nyeretlen muzsikusokról van szó, nagyjából 35 és 40 között lehetnek, illetve – Chase-en kívül – egyéb formációkban is játszottak, és tettek szert tapasztalatokra korábban. (Brent és Kyle emellett a Mournir-ban is együtt muzsikál).

Thrash metal meghatározásuk, valamint az Ed Repka grafikáira hajazó borító keltette fel irántuk az érdeklődésemet, és miután a lemez lement, örömmel nyugtáztam, hogy egyáltalán nem bántam meg a döntésemet, illetve a 42 és fél perc nem volt felesleges időpocsékolás. Mai, bivalyerős megszólalással tálalt, abszolút old school zenéről, egy hatalmas adrenalinbombáról beszélünk. Nem sokat teketóriáznak a fiúk, a nyitó Reanimator-ral rálépnek a gázpedálra, és a záró Sect of the Serpent-ig le sem szállnak róla. Így első olvasatra valószínűleg az jöhet le mindenkinek, hogy monoton, egydimenziós az anyag, de erről, hála Istennek, szó sincs. Mániákus, gyors, agresszív riffekre és ritmusokra épülő szerzeményeikben komoly szerepet szánnak, nagy jelentőséget tulajdonítanak a szólóknak, amelyek a dalok kulcsát jelentik. Brent Gallan és Rene Wilkinson dallamokat felvonultató, az old school heavy metalból is táplálkozó, kidolgozott, váltott szólói parádésak, ennek alátámasztására bármelyik tételt megemlíthetem. Remekül ülnek az itt-ott bedobott váltások, középtempóba hajló részek, majd visszatérnek a fűrészeléshez. Némi nyugalmat, pihenőt az utolsó előttiként elhangzó Riders of Doom című instrumentális dal engedélyez, a többi nem.

Az igazsághoz hozzátartozik, hogy relatíve hosszú számokat tettek fel a lemezre, a dalok 4 és 7 perc között mozognak, de a kiváló hangszeres teljesítmények, elsősorban az óriási szólók miatt egy pillanatra sem fordul unalomba a végeredmény. Chase Thibodeau acsarkodó, magas fekvésű hangon adja elő a nótákat, hatásokként pedig olyan csapatok korai korszakait lehet megemlíteni, mint a Slayer, a Destruction vagy a honfitárs Razor.

A Weapons of Thrash Destruction egy nagyon erős, kiváló dalokat felsorakoztató lemez. Nem az volt a banda célja, hogy forradalmasítsák a metalt, vagy hogy újra feltalálják a kereket, egyszerűen egy jófajta „régisulis” albumban gondolkodtak. Törekvéseiket pedig maradéktalanul megvalósították, szó nem érheti a ház elejét, mert nagyon jó lett a korong.

A szerző: Dávid László604 publikáció
Első cikke 1994-ben jelent meg a Metal Hammerben. Hazánk első webzine-je, a Ragyogás egyik alapítója. Később a Stygian Shadows fanzine munkatársa, hazai és külföldi fanzine-ek/webzine- ek cikkeinek szerzője.

Legyél te az első, aki hozzászól!

Válasz írása

Az email címed sehol sem fog megjelenni.


*