Négy húron pendülünk (legalábbis én)

Benjoe, Zacsi és én

Az Exteryhal kívülről és belülről

„A Death Spider zenekar gitárost keres. Jelentkezni hétfő esténként a Berzeviczy Gizella Kollégium teaházában lehet.” Nem tudom, egyáltalán kiraktuk-e valahová a fenti „társkereső hirdetést”, mindenesetre volt, akihez így is eljutott a hír. 1988 őszétől az említett főiskolai tömegszállás alagsori közösségi helyiségében tartottuk az egri Heavy Metal Klub összejöveteleit, ahol hetente egyszer a hozzánk hasonszőrűek társaságában zenét hallgattunk – magnóról.

A „klubban” egyszer mintha Cselő is tiszteletét tette volna, aki – fölöttünk egy-két évfolyammal – szintén a főiskola padjait koptatta. És ott talált ránk Fáklya Csabi, a Carmen zenekar későbbi gitárosa is, a tanintézmény, úgy emlékszem, matek-fizika szakos hallgatója. Érdeklődött a gitárosi poszt után, mi viszont „eltanácsoltuk”, azon egyszerű oknál fogva, hogy túl jónak tartottuk magunkhoz képest. Emlékszem, kölcsönkérte tőlem a Testament The Legacy albumát, hogy levegye róla az Over the Wall szólóját. Na, hát itt mi még nem tartottunk.

“Coly, a basszusgitáros”

Zenekart alapítani izgalmas dolog, még úgy is, ha az ember momentán semmilyen hangszeren nem játszik. Benjoe a pengetésben mindig pengébb volt nálam: előttem járt, és messzebb is jutott. Én világ életemben (szóló)gitáros szerettem volna lenni, ám ez a poszt egyrészt már elkelt, másrészt időnk sem volt arra, hogy megvárjuk, amíg valamennyire megtanulok játszani. (Miért is nem alapítottunk punkzenekart?) A basszusgitár tűnt a legegyszerűbb és leggyorsabb megoldásnak, így viszonylag olcsón vettem egy használt példányt a Csebokszári lakótelep egyik paneljének aljában hangszerboltot működtető Csámpai mestertől.

Tetszetős, vajsárga darab volt, fekete rátéttel. Mivel balkezes vagyok, az első dolgom volt áthúrozni, fordított állásban viszont nem lógott olyan stabilan a nyakamban. Autodidakta módon kezdtem el ismerkedni a hangszerrel, ám mivel fogalmam nem volt a megfelelő technikáról, úgy álltam hozzá, olyan témákat igyekeztem játszani rajta, mintha szólógitároznék. Közös próbáink alkalmával nem kísértem Benjoe-t, hanem vele párhuzamosan pengettem valami hasonlóan „virtuóz” futamot. Valószínűleg nagyon gáz lehetett, de élveztük – azt a körülbelül két alkalmat, amikor körbeülhettük az erősítőt, és a Líceum pinceklubjának terméskő boltíve alatt együtt gerjedhettünk.

Exteryhal promófotók 🙂

Benjoe-val ellentétben én már nem emlékszem arra, hogy ki volt előttem, ki következett utánam ezen a poszton, arra sem, hogy rövid tagságom a demó megjelentetéséhez képest mikorra tehető. Ő hamarosan talált maga mellé nálam potensebb zenésztársakat, én pedig onnantól csupán kedvtelésből vettem elő a hangszert, s maradtam az időközben Exteryhal-ra átkeresztelt zenekar drukkere, történetének nyomon követője.

Az azért megmaradt (a mellékelt képek is tanúskodnak róla), hogy egy alkalommal kifejezetten promóciós fotók készítése céljából tettünk egy kört az egri belvárosban. Fényképészünk Benjoe csoporttársa, az én kollégiumi szobatársam, Csontos „prof” volt, s kis csapatunkat a Benjoe által is említett Zacsi tette teljessé. (Eszerint a fotókon a csapat éppen aktuális és volt/leendő basszusgitárosa is szerepelt.) Az akció lényege a pózolás és a közös italozás volt.

A Pass Muster demóval kapcsolatban csupán annyit jegyeznék meg, hogy nem egy érett produktum volt, hanem a tanulás-fejlődés egy lépcsőfokának, Benjoe akkori tudásának a dokumentuma. Az ő gyermeke, amit én is szeretek hallgatni, még ha közben időnként el-elmosolyodom is…

Budapesti reunion (Coly, Benjoe, Bencsik Peti, 2015)
A szerző: Coly565 publikáció
A Rattle Inc. fanzine, majd az ugyanilyen nevű online heavy metal magazin alapítója, szerkesztője. Civilben is újságírással foglalkozik.

Legyél te az első, aki hozzászól!

Válasz írása

Az email címed sehol sem fog megjelenni.


*