Sufnimetál

„Ez jó cím lesz!” – csillant fel a feleségem szeme, amikor arról meséltem neki, hogy a ’80-as években milyen módszerrel készültek itthon a „műsoros” kazetták. Ez a cikk azonban nem csak erről szól, sokkal inkább arról, hogy az internet előtti korban miként gyűjtögettük össze apránként a heavy metal zenekarok anyagait (mert hogy új, nyugati nyomású bakelitre nemigen telt).

Talán azzal kezdődött, hogy a rádióban egyre vadabb zenéket adtak le. Egy régebbi posztban írtam a különböző rádióműsorokról és szerkesztőkről (áldassék a nevük!), amelyeknek/akiknek köszönhetően előbb a Rush, a Journey, a Scorpions, vagy éppen Yngwie J. Malmsteen egy-egy albumát vehettem fel magamnak MK 25-ös kazettás magnómmal, később pedig jöttek az „igazi” heavy metal csapatok: a nagy nevek (Saxon, Metallica, W.A.S.P., Manowar, Twisted Sister és még hosszan sorolhatnám) mellett olyan harmad-vonalbeli bandák (Avenger, Torch, Kick Axe), akikről gyakorlatilag azóta sem hallottam.

Itt két csapatról emlékeznék meg külön, akik – bár nem hagytak maguk után komolyabb kondenzcsíkot a metáltörténelem egén – egy-egy máig szívesen hallgatott koronggal járultak hozzá a gyűjteményemhez. Az egyik a német Mad Max, akik a ’80-as években négy albumot jelentettek meg, ezt követően viszont már csak az évezred végén hallattak magukról. A rádióban leadott, 1984-es Rollin’ Thunder (pontosabban, Komjáthy Györgynek csupán félórás műsoridő állt a rendelkezésére) a második lemezük. Lendületes, dallamos számok, tiszta hangzás, jó énekhang (Michael Voss); az akkoriban összeállított toplistáimon bérelt helye volt a nyitó Fly, Fly Away-nek és az instrumentális Yours Sincerely-nek.

A másik csapat a francia Sortilège, akiknek ugyancsak egy 1984-es albuma, a Métamorphose első 6-7 számát adta le K. Gyuri bácsi. Christian Augustin ugyan az anyanyelvén énekel, ami azért elég mókás („Dójő”, „Mozsesztye” és hasonlók, ami persze D’ailleurs és Majesté), ám ez zeneileg mit sem von le az anyag értékéből. Az egyik legjobb dal, a Nuit des limbes ráadásul instrumentális, úgyhogy ott még ez sem számít.

Sortilége

Egy másik, valamivel szűkebb csatorna a már a felvezetőben is említett műsoros kazetták voltak, amelyeket a lemezboltosok (vagy alvállalkozóik) barkácsoltak házilag. Ha még nem láttál, valahogy nézz meg egy ilyet: a lemezborító fényes felületű, színes fotón reprodukálva, ráragasztva a kazetta papírtokjára, azon belül gépelve (nyomtatva? fénymásolva?) a számcímek. Ám ami esetünkben a leglényegesebb: mivel a lemezanyag után még jócskán maradt hely a 60 perces kazettán, a boltosok (legalábbis azok, akikhez mi jártunk) egy másik zenekar néhány számával töltötték ki a fennmaradó helyet. Rendes volt tőlük, marketingfogásnak sem utolsó, amivel persze az „eredeti” műsoros kazetta nimbusza is megdőlt.

Ilyen extraként ismertem meg például az Overkillt: a Feel the Fire néhány számát a Grave Digger War Games című műsorosára vették fel a körúti lemezboltban. De ugyanígy találkoztam – már 1989-ben – a Heaven’s Gate In Control című albumának néhány számával. Itt is kiemelnék két zenekart/lemezt, akiket/amelyeket máskülönben talán soha nem ismertem volna meg.

Az egyik csapat az amerikai Heretic, amelynek 1986-os bemutatkozó anyagát, a Torture Knows No Boundary című EP-t a Steeler Strike Back műsoros kazettája végén találtam. Az ötszámos korong egy feldolgozásnótával (Riding with the Angels) indul és az instrumentális címadó dallal zárul. Jó kis számok, ütős anyag, egyedül az énekes Julian Mendez hangja nem tetszik Ha nem is eget rengető, mindenesetre ígéretes debütálás volt. Az ezt követő nagylemez, az 1988-as Breaking Point ennél is szebb reményekre jogosította fel a bandát: azon a korongon ugyanis már egy bizonyos Mike Howe állt a mikrofon mögött. A Heretic sajnálhatja, a metál világa viszont örülhet annak, hogy a szőke srác csak egy lemez erejéig maradt, s legközelebb már a Metal Church frontembereként hallhattuk a hangját.

A másik zenekar a német Saints’ Anger, amelynek mindössze egyetlen nagylemeze jelent meg, az 1985-ös Danger Metal. A zene elég egyszerűke, mégis fülbemászó. Kissé egysíkú zakatolás, magas énekhanggal, ám van néhány emlékezetes tétel a korongon (The Bullet, Wrong or Right, Liberation). Lehet, hogy éppen azzal vágódtak be nálam, hogy nem egy egész albumot „kellett” tőlük végighallgatnom, hanem csupán kétszer két nótát? 🙂 Persze az anyag teljes egészében is fogyasztható.

Saints’ Anger

A harmadik körbe azok az előadók és lemezek tartoznak, amelyek Dávid barátom közvetítésével jutottak el hozzám. Neki több ismerőse is szállította ezeket a zenéket, „tudományos ismeretterjesztő” célzattal, és a magvak nála is, nálam is termékeny talajra hullottak. Már az első Venom és Slayer számokat is ezeken a kazettákon hallottam először, később pedig olyan albumokat ismertem meg így, mint a Gravestone-tól a Back to Attack (1985), az Angel Dust-tól az Into the Dark Past (1986), vagy az Abattoir Vicious Attack (1985), a Picture Eternal Dark (1983) és a Crossfire Second Attack (1985) című korongja.

Egy kicsit bővebben itt is megemlítenék két, talán kevésbé ismert anyagot. Az egyik a belga Ostrogoth 1985-ös Too Hot című albuma. A csapat fennállása alatt három nagylemezt jelentetett meg, nekünk a középső jutott. Az albumborító elsőre talán „ijesztő” lehet, nem az a kardos-szegecses-szörnypofás grafika, de a belső tartalom teljesen rendben: a számoknak mai füllel hallgatva van egyfajta ’80-as évekbeli hangulata (ami persze nem meglepő :-)), a számok dallamosak, és természetesen erről a korongról sem maradhatott le a kötelező instrumentális tétel (The Gardens of Marrakesh).

Ostrogoth

Az Encyclopaedia Metallum-ot böngészve összesen hat Breaker nevű, heavy metalt játszó bandát találtam. E bekezdés tárgya a mindössze egylemezes német csapat, akik 1985-ben adták ki Dead Rider című albumukat. A korong egy merő kliségyűjtemény, gondolok itt az olyan számcímekre, mint a Run for Your Life, a Born to Rock, a Shout Out Loud, vagy a Together We Are Strong. Eberhard Weyel rekedten, kissé erőlködve énekel, a zene azonban jó kis riffelős heavy metal. A lemez összhatása egy kicsit nyomi, nem igazán tudom komolyan venni. Van azonban négy dal, amelyeknek ebben a kategóriában mindenképpen ott a helyük egy válogatásalbumon: ezek a már említett Run for Your Life és Together We Are Strong mellett a Cold Hearted Woman és a Lucifer’s Dream című számok.

A következő posztban térek majd vissza végleg a ’80-as évek közepéről. Abban azonban még írok gyűjtőszenvedélyünk néhány vicces részletéről, és egy kedvcsináló „válogatáslemezt” is összeállítok.

Breaker

A szerző: Coly602 publikáció
A Rattle Inc. fanzine, majd az ugyanilyen nevű online heavy metal magazin alapítója, szerkesztője. Civilben is újságírással foglalkozik.

Legyél te az első, aki hozzászól!

Válasz írása

Az email címed sehol sem fog megjelenni.


*