„Soha nem voltam dobos, csak ütöttem a szerkót”

Józsa Zoltán 1992-1998 között ült a Sedative Bang dobfelszerelése mögött. Kollégánk e-mailben készített vele interjút, és idézték fel közösen az egyik első hazai hardcore banda történetét.

Dávid László: Üdvözöllek, Zoli! Hogy vagy manapság? Mivel telnek a mindennapjaid?

Józsa Zoltán: Helló, köszi a megkeresést! Mostanában a család és a munka tölti ki az életemet, a zenéből már csak hallgatás része maradt meg.

D. L.: Köszönöm, hogy elfogadtad a felkérést erre a beszélgetésre, ami nem is annyira az aktualitása, mint inkább a ritkasága miatt lehet érdekes. A Sedative Bang az egyik kedvenc hazai zenekarom, ennek ellenére nem sok interjút olvastam eddig veletek. Kezdjük a legelején: mikor és hogyan alakult az együttes?

J. Z.: A ’90-es évek elején pattant ki a fejünkből Sinkó Gerivel, hogy jó lenne csinálni egy bandát. Ő gitározgatott otthon, nekem viszont semmiféle zenei előképzettségem nem volt. Így kezdetben arról volt szó, hogy énekelni fogok, igaz, hangom sem volt, de az minek. 🙂 Mivel nem volt dobosunk, feladtunk egy hírdetést, amire többen is jelentkeztek. Ám amikor azzal szembesültünk, hogy egy többéves tapasztalattal rendelkező dobosnak nekem kellett megmutatnom, hogy mit üssön, elgondolkoztunk, hogy ne próbáljam-e meg inkább én. Vettem egy használt szerkót, és Újpesten, egy iskola pincéjében elkezdődött a történelem! 🙂

D. L.: Kezdettől egyértelmű volt számotokra, hogy az old school hardcore mellett törtök lándzsát? Mi vezérelt benneteket, hogy ezt a zenei irányzatot kövessétek?

J. Z.: Persze, hogy egyértelmű volt! Ezt a zenét szerettük, és itthon még nem volt ilyen banda.

D. L.: Kik voltak a példaképeitek, a hatásaitok?

J. Z.: Az összes akkori amcsi banda. Mellettük persze sok európai csapatot is szerettünk, de a fő hatások Amerikából jöttek: Youth Of Today, Cro-Mags, Agnostic Front stb.

D. L.: Ha nem tévedek, Sinkó Levi basszusgitáros 1993-as, és a gitáros Indy 1994-es csatlakozásával vált teljessé a tagságotok. Előttük kik fordultak meg a zenekarban?

J. Z.: Azt megelőzően pár haver segített be, például Csukás Laci gitáron. A kezdeti próbálkozásunkat megszakította Geri katonasága, de utána már Levivel indult újra a banda.

D. L.: Egyetértesz azzal, hogy a Sedative Bang volt az egyik legelső hazai hardcore banda? Előttetek a Leukémia, az AMD és az Anarchy mozgott ezen a vonalon…

J. Z.: Ebben a stílusban igen, de amúgy ők voltak az itthoni úttörők.

D. L.: Meséljél, kérlek, a korai próbáitokról!

J. Z.: Mint írtam, Újpesten kezdtük, és már az elején is főleg a saját ötleteinket formáltuk számokká, de mivel akkor ültem be a dob mögé életemben először, mindez elég döcögősen indult. 🙂 Heti két alkalommal próbáltunk, de aztán Geri bevonult, ami egy időre megakasztott bennünket. A leszerelését követően Budán, a Dawncore próbatermében indultunk újra.

D. L.: Hogyan írtátok a dalokat? Ki hozta a zenét és ki a szövegeket?

J. Z.: Általában Geri hozta a gitárötletet, és ketten raktuk össze belőle a számot. De voltak dalok, amelyekbe mások is tettek bele ötleteket, vagy már az alaptémát is más hozta.

D. L.: Nekem három demótok van meg, amelyeket egyértelműen a hazai underground színtér klasszikusainak tartok. Kérlek, mondj ezekről is pár szót!

J. Z.: Az első demónkat a Fekete Lyukban vettük fel a bikinis Németh Lojzi segítségével, a másodikat pedig Szombathelyen, a Vida Stúdióban. A harmadik demón már nem én doboltam, és ha jól emlékszem, az már Pesten készült. A boritókról Geri többet tudna mesélni, hiszen azokat ő intézte. Engem a dolognak ez a része nem annyira izgatott, számomra az volt a lényeg, hogy jelenjen meg az anyag, és hallgathassa, akit érdekel. 🙂

D. L.: Neked melyik a kedvenced ezek közül?

J. Z.: Mindegyikről csak jó emlékeim vannak, de ha választani kell, akkor a másodikra szavazok.

D. L.: Milyen visszajelzéseket kaptatok a demókkal kapcsolatban? Egyáltalán, milyen úton terjesztettétek ezeket?

J. Z.: A demókat főleg koncerteken árultuk, és postai úton terjesztettük. Csak pozitív visszajelzéseket kaptunk; úgy tűnt, sikerült egy olyan dolgot elindítanunk, ami hiánycikk volt itthon.

D. L.: Milyen gyakran koncerteztetek, és melyek voltak a legemlékezetesebb fellépéseitek?

J. Z.: Sok koncertünk volt, a legtöbbjük izgalmas, és persze akadt néhány kevésbé izgalmas is. Az egyik, amit kiemelnék, az ausztriai, Shelter előtti fellépésünk volt. A másik egy teltházas gödöllői buli, amin eszméletlen volt a hangulat, és amiről még videó is van fent a YouTube-on. De az AMD-vel közös miniturné is örök emlék marad számomra.

D. L.: Szerinted Magyarországon milyen hagyományai, illetve táptalaja van a hardcore-nak? Egyetértesz azzal, hogy egy nagyon szűk, de annál lelkesebb, fanatikusabb réteg hallgatja, csinálja?

J. Z.: Régen valóban így volt, de ma már más a helyzet. Nem is nagyon akarok róla nyilatkozni, hiszen már nem vagyok benne, és így nem lenne ildomos, azt viszont a vak is látja, hogy a jelent össze sem lehet hasonlítani azokkal az időkkel!

D. L.: A ’90-es évek közepén létrejött Savaria Colonia Hardcore Mozgalomról mi a véleményed? Kapcsolatban vagy/voltál szombathelyi hardcore zenekarokkal?

J. Z.: Először éppen az AMD-vel közös szombathelyi koncertünkön találkoztunk velük. Szimpatikus volt az a lelkesedés, amit ott tapasztaltunk, de a távolság miatt nem alakult ki szoros kötelék az ottani zenekarok és köztünk; a kapcsolatunkat azonban még így is barátinak mondanám.

D. L.: Mi a véleményed arról, miszerint a hardcore-ban az jeletette az újdonságot, hogy a hangzása sokkal vastagabb, súlyosabb és gyorsabb volt, mint a punk rocké?

J. Z.: Ez is igaz, emellett pedig a hardcore-szövegek inkább pozitívak voltak. A crossover pedig még élesebben elvált az ősi punk hangzástól.

D. L.: A hardcore melyik irányzata áll a legközelebb a szívedhez?

J. Z.: A bandában én voltam az, aki a hardcore-on belül többféle vonalat is szeretett. A közös nevező az volt, hogy gyors legyen a zenénk. Hozzám főleg a new yorki stílus és a straight edge (sXe) bandák állnak közelebb.

D. L.: A hardcore esetében egy alapvetően pozitív töltésű muzsikáról beszélhetünk?

J. Z.: Kezdetben mindenképpen így volt, ám idővel egyéb hatások is befolyást gyakoroltak rá. Ennek köszönhetően viszont nem vált unalmassá. 🙂

D. L.: A straight edge vonalról hogyan vélekedsz?

J. Z.: Ha ezt régebben kérdezted volna tőlem, nagyon militáns választ kaptál volna, de ma már, 45 évesen nem nagyon foglalkozom vele. A lényeg, hogy én és a környezetem is pozitív legyen!

D. L.: A hardcore punkból rengeteg alműfaj született az idők folyamán: például a melodikus hardcore, a metalcore, a post-hardcore, de a thrash metal zenekarok is merítettek belőle. Ezeket az irányzatokat mennyire kedveled?

J. Z.: Ahogy említettem, szinte mindenevő vagyok, és bár van, ami már nem viszi át nálam a lécet, de a többség igen. 🙂

D. L.: A Sedative Bangből 1998-ban léptél ki. Milyen okok vezettek a távozásodhoz?

J. Z.: Soha nem voltam dobos, csak ütöttem a szerkót. A többiek idővel túlnőttek rajtam. A távozásomkor semmilyen veszekedés nem volt, és utána is ugyanúgy együtt maradt az SBC. Akkor már elkezdtünk koncerteket szervezni, és a Positive Front fanzine-t is csináltam, szóval utána is bőven volt teendőm! A legendás, Riff-Röff Klub-beli Madball/Ignite bulit is én csináltam, persze segítséggel, emellett pedig több kisebb bulit is összehoztam, például az SFA-nak, a Brothers Keepers-nek, vagy a Seekers of the Truth-nak.

D. L.: A Sedative Bang harmadik demója már nem veled készült. Mi a véleményed erről az anyagról?

J. Z.: A demón ugyan már nem játszom, ám a rajta hallható számok többségét még közösen írtuk Gerivel, így csak jó véleményem lehet róla. 🙂

D. L.: A Sedative Bang után zenéltél-e még más együttesekben?

J. Z.: Nem, nekem csak ennyit dobott az élet. 🙂 De már ezzel is sokkal többet értem el, mint amiről valaha is álmodtam!

D. L.: Követed-e manapság az underground színtér (nemcsak a hardcore-ról beszélek) alakulását?

J. Z.: Csak arról szerzek tudomást, amiről a Facebook-on olvasok. Néha elmegyek egy-egy koncertre, de ez tényleg ritkán fordul elő velem. 🙂

D. L.: Zoli, köszönöm a válaszaidat!

J. Z.: Én is köszönöm a lehetőséget! Minden ilyen alkalommal meglepetéssel tölt el, hogy ennyi idő után is van, aki még kíváncsi ránk. 🙂 Persze álszerénység lenne tagadni, hogy amit letettünk az asztalra, az egy olyan alap volt, amelyre aztán lehetett építkezni.

A szerző: Dávid László610 publikáció
Első cikke 1994-ben jelent meg a Metal Hammerben. Hazánk első webzine-je, a Ragyogás egyik alapítója. Később a Stygian Shadows fanzine munkatársa, hazai és külföldi fanzine-ek/webzine- ek cikkeinek szerzője.

Legyél te az első, aki hozzászól!

Válasz írása

Az email címed sehol sem fog megjelenni.


*