Zenei ízlésem evolúciója

Szeretem a húsételeket, olyannyira, hogy egyetlen étkezésemből sem hiányozhatnak. Ugyanez a helyzet az édességekkel is: egyenesen szénhidrátfüggő vagyok. A halból, tenger gyümölcseiből készült kaják is jöhetnek minden mennyiségben. Ezzel együtt igyekszem minél változatosabban táplálkozni, hiszen a varietas ezen a téren is delectat.

Hogy jön ez ide? Úgy, hogy a zenében is szeretem a változatosságot. Nemcsak a 70-es évek végének, 80-as évek elejének klasszikus és pszichedelikus rockzenéjét kedvelem, hanem a 80-as évek közepének klasszikus heavy metálját, a speed, thrash és progresszív metált, a grunge-ot, a punk rockot, sőt időnként más műfajok felé is kikacsintok.

Benjoe-t biztattam arra, hogy e hasábokon írja meg zenei ízlésének változását, korszakait. Úgy tűnik, meg fogja, ám amíg ez megtörténik, én is felvázolom zenei fejlődéstörténetemet, ami nem egy ív, sokkal inkább… egy amőba. Egy állábas egysejtű (vigyázat, a szerző eredetileg biológia-kémia szakos tanár!), amely nem helyet változtat, hanem a számára szimpatikus táplálékot bekebelezve egyre nagyobbra hízik.

A rockzene iránti rajongásom valamikor a 80-as évek elején kezdődött a Black Sabbath-tal, a Deep Purple-lel, a Uriah Heep-pel és a Rainbow-val. Nem ezeket váltotta, hanem ezek mellé érkezett később a Judas Priest, az Iron Maiden, majd a Metallica, az Accept, a Slayer és a többiek: a Running Wild és a Helloween, az Anthrax és a Megadeth, a Testament és a Death Angel. A 90-es évek elején engem is elért a Seattle-i hullám: máig nagy Soundgarden- és Alice In Chains-rajongó is vagyok. A 90-es évek végén csatlakozott favoritjaimhoz a Dream Theater, közben pedig az Offspring és a Green Day, Marilyn Manson és a Type O Negative, a Kyuss, a Paradise Lost és az In Flames muzsikája is megérintett. Nem sorolhatok fel mindenkit, de talán ebből is látható, hogy a palettán nem csak acélszürke, fekete és metálkék található, a spektrum ennél sokkal, de sokkal színesebb.

Visszatérve az amőbaságra: új kedvenceim lettek, úgy, hogy közben a régieket sem tagadtam meg. Ma ugyanúgy szeretem a Black Sabbath-ot, mint régen, de ugyanez az Overkill-re, a Manowar-ra és a többi kiváló, 70-es, 80-as, 90-es években indult csapatra is igaz. A látóköröm a választékkal együtt bővült. És ez jó. Ahogy régebben, úgy ma is igyekszem az éppen aktuális hangulatomnak megfelelő zenét betenni a lejátszóba: vidámat, szomorút, energikust, lírait, szélvész-gyorsat, fanyart, dühöset, agyasat stb. Mágikus-misztikus utazás ez stílusok, korszakok, évtizedek között. Örök kaland.

A szerző: Coly521 publikáció
A Rattle Inc. fanzine, majd az ugyanilyen nevű online heavy metal magazin alapítója, szerkesztője. Civilben is újságírással foglalkozik.

Legyél te az első, aki hozzászól!

Válasz írása

Az email címed sehol sem fog megjelenni.


*