Azért az egy számért

Nem mintha egyslágeres előadókért rajonganék, és a koncertélményt is a maga audiovizuális teljességében teszem magamévá, mégis: vannak zenekarok, akiknek úgy megyek a fellépésére, hogy „remélem, AZT a számot is játsszák majd”. Ez a legtöbb esetben be is jön, hiszen kivételes dalokról van szó, amelyek érthető módon euforikus érzést váltanak ki belőlem.

Ilyen katartikus koncertélmény volt az elmúlt években például a Black Sabbath-tól a Children Of The Grave, a Death Angel-től a Voracious Souls, az Eluviete Inis Monája, a The Gatheringtől a Third Chance, a Testamenttől az Alone In The Dark, a Fear Factory-tól a Self Bias Resistor, vagy a Judas Priest fenomenális Breaking The Law-ja (amit a szigetes koncerten sajnos nem Halford, hanem végig a közönség énekelt).

Tovább is van, mondjam még? A Karma To Burn-től az Eight, amit az A38 Hajón a zenészektől karnyújtásnyi távolságra hedbengelhettem végig, az Anthrax-től a Caught In A Mosh, a Nevermore-tól a The Heart Collector (hátborsózás!), a Suicidal Tendencies-től a You Can’t Bring Me Down , az Overkill-től az In Union We Stand és még sorolhatnám. Ahogy élőben dörrennek meg a legnagyobb kedvencek, az hallgatóként extázis-közeli élményt okoz. Te, kedves olvasó, tudnál ilyen dalt említeni?

A szerző: Coly521 publikáció
A Rattle Inc. fanzine, majd az ugyanilyen nevű online heavy metal magazin alapítója, szerkesztője. Civilben is újságírással foglalkozik.

Legyél te az első, aki hozzászól!

Válasz írása

Az email címed sehol sem fog megjelenni.


*